Vissza

Anita és az élet

2017.03.18. | Varga Anita
Raul, Rafi és Lexi anyukája, Varga Anita eddig csak borkorcsolyáival örvendeztette meg a Borsmenta olvasóit, de holnaptól új sorozata indul, amelyben a gyerekbarát helyek feltérképezésére vállalkozott. Most azonban ő maga mutatkozik be az olvasóknak…
 

„Hogyhogy egyedül?” – kérdezi a zöldséges, amikor nagy ritkán a siserahad nélkül sikerül eljutnom hozzá bevásárolni – akkor csakis célirányosan, és az eltervezett időkeretbe beszélgetéssel együtt is szigorúan beleférve, merthogy ugyanezt a gyerekekkel nem úszom meg csoki, ropi, rágó, cukros lötty, egy kis hiszti és társai nélkül. És általában semmit nem „úszok meg” a három kisfiam nélkül, de ez így van jól, nem is lehetne másképp. Amióta 6 évvel ezelőtt a költészet napján megszülettek az ikrek, majd 3 és fél évvel később követte őket még egy kis angyal, én elsősorban anyaként definiálom magam, és nagyon sokáig nem is tudtam elvonatkoztatni ettől a beosztástól. Engem itt mindenki úgy ismer, hogy „a Raul meg a Rafi anyukája”, vagy „a Lexi anyukája”, és én nem is hadakozom ez ellen a kedves kis skatulya ellen. Amit ezen kívül érdemes tudni rólam, azt osztom most meg veletek.


 
Zalaegerszegen születtem, kosarascsaládban nőttem fel, ahol a sport és a tanulás egyenrangú volt, számomra pedig természetes, hogy a délelőttöket az iskolapadban, a délutánjaimat – és később, amikor már jól ment a játék, a hétvégéim java részét is – a kosárpályán töltöm. Játékosként vagy akár szurkolóként, a lényeg az volt, hogy érezzem a tornaterem, az összetapizott labda jellegzetes szagát. A barátaim is ebből a közegből kerültek ki, sokáig nem hiányzott nekem semmi, ez a vidéki élet jelentette a mindenséget.

De aztán valami mégis történt, mert elkezdett szűk lenni ez a világ. Lemondani ugyan nem tudtam, nem akartam róla, de éreztem, hogy létezik itt még más is, ami engem érdekelhet, motiválhat, előrevihet az utamon. Óriási kőtömbökként kezdtek el kiszakadni belőlem a versek, mintha a bennem lakó szobrász akarta volna apró kalapácsütésekkel leleplezni az igazi énemet, megmutatni azt, hogy ki vagyok és mit tudok hozzátenni ehhez a világhoz. A betű mindig is érdekelt, már óvodásként tudtam írni, olvasni. Emlékszem, hogy kisiskolás koromban, amikor a Rege a csodaszarvasról című, 31 versszakból álló Arany János-balladát tanultuk, és a feladat csak annyi volt, hogy olvassuk el a verset, én megtanultam az egészet, és jelentkeztem, hogy könyv nélkül is elmondanám, ha lehet. Végül olyannyira magába szippantott ez a világ, hogy 17 éves koromban a verseim antológiákban szerepeltek, és megjelent egy saját, önálló kötetem is. Újságírónak (is) készültem, de aztán olasz és spanyol szakon végeztem a Pécsi Tudományegyetemen, ahol már sem a kosárlabda, sem a versírás nem volt mindennapos többé az életemben. Sokat utaztam, és végül kikötöttem Budapesten, egy Ó utcai szutykos kis albérletben, egy kidőlt-bedőlt bérház földszintjén; a falaknak azt a jellegzetes, ázott-dohos szagát a mai napig érzem az orromban. Abban az időszakban csak az számított, hogy mindig tudjam, hol az esti buli, napközben pedig fogadhassam a magántanítványaimat, akiket éveken át tanítottam – még az egyetem befejezése mellett.



Azt hiszem, valahol az útkeresés során, abban az életszakaszban, amikor az emberek nagy része megtalálja, én elvesztettem a kulcsot önmagamhoz; beleolvadtam a tömegbe, de mindezt olyan észrevétlenül, hogy igazából nem is tűnt fel. Nagyon szerettem volna már családot, gyerekeket, de a napok, az évek csak mentek egymás után. Aztán egyszer csak ott találtam magam a mennyország kapujában, két icipici kisfiúval a méhemben. Amikor ők meglátták a napvilágot, akkor születtem én is újjá. Nemcsak én adtam nekik életet, ez ugyanúgy igaz volt fordítva is. Az ő születésükkel döbbentem rá arra, hogy mennyi vágyamat, álmomat fojtottam el magamban, és onnantól kezdve az a bizonyos bennem lakó szobrász hatalmas fejszecsapásokkal igyekszik lebontani rólam a társadalmi, munkahelyi, szülői, élettársi viszonyokból kialakult elvárások által rám nehezedett rétegeket. Napról napra, hétről hétre egyre jobban azt érzem, hogy megkönnyebbülök, hogy már tudom, mit akarok. Azon túl, hogy a három gyönyörű, okos és végtelenül cuki kisfiam anyukája vagyok, most már merek alkotó nő is lenni, és azzal, hogy a saját vágyaimról nem lemondok, hanem megélem őket, hiszem, hogy példát mutatok a gyerekeimnek is.

Még nem voltak 3 hónaposak az ikrek, amikor újra elkezdtem sportolni. Mivel a torna időhöz kötött, az edzőterem meg pénzbe kerül, a futást választottam. Nyár volt, meleg, tőlünk egy lépésre a Római-part. Amíg a picik aludtak, kaptam egy-egy félórát, ilyenkor az agyam teljesen kikapcsolt, és kezdtem egyre jobban élvezni ezeket a saját magammal töltött, lopott időket. 5 hónapos korukban elmentem félmaratont futni, és hihetetlen büszkeséggel töltött el, hogy képes vagyok rá. Újra rákaptam a verseny, az önmagammal való versengés ízére, ami azóta is szűnni nem akaró vágy bennem, és ha rossz napom van, ezekből a magányos, küzdelmes percekből merítek erőt a folytatáshoz. 



Egyéves koruk után a fiúk bölcsisek lettek, én meg elkezdtem cukrászatot tanulni. Délelőttönként egy közeli cukrászdában töltöttem a gyakorlati időmet, aztán rohantam értük a bölcsibe, és ebéd után összebújva aludtunk mindhárman. A cukrászoklevél megszerzése után nyitottam egy kis házi pékséget, ahol eleinte csak a szomszédok, később szájhagyomány útján terjedve egyre több ismerős és ismeretlen is rendelt tőlem, én pedig szép lassan, de annál biztosabban és visszavonhatatlanul beleszerettem a kelt tészták világába. Kísérleteztem, pepecseltem, értetlenül és szégyenkezve álltam a rontott adagok fölött, dobtam ki a kukába kilószám a lisztet és az élesztőt, de közben a mozdulataim egyre biztosabbá váltak, az anyaghányadok beépültek az agyamba, már tudtam mit érdemes keresni egy új receptben, hogyan lehet a saját ízlésemre formálni egy-egy süteményt. A sok pozitív visszajelzés megerősített abban, hogy érdemes ezzel foglalkoznom. Futottam, sütöttem, és játszottam az ikrekkel. Imádtam minden percét annak az időszaknak.



Azt mondják, Isten mindenkire csak annyi feladatot oszt, amennyit elbír. Nekem érkezett is egy újabb csomagnyi feladat, egy 3 és fél kilós kisfiú alakjában, aki mellett képtelenség volt éjszaka pihenni, és 24 órában igénybe vette a szolgáltatásaimat. Hónapokig vívódott a lelkem a „régi” és az „új” gyerekeim között, és nem kis időbe telt, míg beleszoktam a háromgyerekes anyuka szerepébe. De persze ezt is kipipálhattuk, és ma már büszkén mondom: nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna az élettől, mint ezt a három kisfiút. Reggelente elvittem a nagyokat oviba, aztán a picit bedobtam a sportbabakocsiba, és míg én futottam, ő békésen szunyókált a friss levegőn. Igyekeztem azért a sütést is becsempészni ezekbe az újabb otthon töltött hónapokba, évekbe, a házi pékségem kisebb lánggal, de újra üzemelt: karácsonykor bejglihegyek, a húsvéti időszakban kalácsok között közlekedtünk a kis lakásban. Nyáron előfordult, hogy csak azért kapcsoltam be a légkondit a konyhában, hogy a kelt tészták ne menjenek tönkre a nagy forróságban. Olyanra is emlékszem, hogy a kisfiam kezét fogva fekszem a gyerekszoba padlóján, és nyitott szemmel azon imádkozom, hogy minél hamarabb aludjon el, mert túlkel a zsemle, amit megrendelésre készítettem.

Egy fojtogató, lehúzó, az önbecsülésemet, az energiáimat és a pozitív világlátásomat porba taposó majd' egy évtizedes kapcsolatnak sikerült véget vetnem, amikor végre ki mertem mondani magam előtt is, hogy egyedül csinálom tovább azt, amit tulajdonképpen addig is szinte egymagam vittem. A döntéstől megkönnyebbültem, kinyílt a világ, visszatértek a régi barátok, és a kizárólag anyukaszerepben otthon töltött évekért cserébe kaptam egy sor új lehetőséget. Mindaz, ami a gyerekek mellett most kitölti a napjaimat – a sport, a sütés iránt érzett szerelem, a kíváncsiság, hogy minél többet megismerjek a borok világából – már eredetileg is benne volt az életemben, de végre lehetőségem van mindezt mélyebben megélni. Hogy mi sül majd ki mindebből, nem tudom, de meggyőződésem, hogy jó úton járok.



Három eleven kisfiú egyedülálló anyukájának lenni embert próbáló, de azért megvannak az előnyei is. Volt, hogy behajtottam forgalommal szemben egy egyirányú utcába, és az ott álló rendőrök büntetés helyett együttérzően néztek rám, na meg a mögöttem lévő három gyerekülésre.  Ha nem hinnék abban, hogy ennél hálásabb feladatot nem is oszthattak volna rám az égiek, bizony könnyen belefásulnék, és bevallom, volt már, hogy azt éreztem, feladom, nekem ez nem megy. Éppen ezért kell megadnom magamban a teret a teremtő, alkotó nőnek is. Az időm persze mindig mindenre kevés, folyton a logisztikán pörgök, de bele kell hogy férjen a 21 kilométer, a diós pogácsa és a Borsmentába szánt írások minden betűje is, különben mi négyen nem kirándulhatnánk végig együtt vállvetve ezen a zökkenőktől nem mentes, de összességében mégis olyan jól járható úton, amit úgy hívnak: Élet.
 
Fotó:
Bárdosi Márk

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (65) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (13) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (262) borász (29) borászok borásza (5) borbár (25) borfesztivál (25) bori mami (5) boriroda (10) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (22) borshanta (12) borterasz (12) borteszt (90) bortúra (18) borvacsora (13) borverseny (13) bott pince (28) bottszerda (21) budapest (185) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (12) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) desszert (4) desszertbor (4) édes (74) eger (33) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (123) etyek (9) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (53) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (97) iszunk (4) kadarka (13) káli-medence (4) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (10) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (5) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (36) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (8) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (7) pezsgő (46) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (6) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (6) somló (11) sommelier (9) soproni borvidék (12) sör (40) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (26) szekszárd (27) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (10) tállya (7) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (5) tészta (8) tesztelünk (4) tokaj (107) tokaj-hegyalja (65) tokaji aszú (28) tudnivalok (4) utazás (19) vacsora (9) verseny (9) villány (7) villányi borvidék (39) vörösbor (34) vylyan (10) zenit (4) zöld veltelíni (4)