Vissza

Együnk jól, legyünk jól!

2017.02.09. | Raab Zsuzsanna
Mogyorósi Dóra közel tíz éve foglalkozik személyre szabott táplálkozási tanácsadással. Egy csésze tea mellett mesélt nekünk a hivatásáról, az ételek szervezetre gyakorolt hatásáról, és arról, hogy minden rajtunk múlik…
 
Valószínűleg nincs köztünk olyan, aki ne kapott volna már kért vagy kéretlen tanácsokat a táplálkozásával kapcsolatban. Záporoznak a javaslatok: együk ezt, nagyon egészséges, aztán egy idő múlva kiderül róla, hogy mégsem, ezért inkább válasszunk mást, az biztosan jót tesz majd. A számtalan ötlet között szinte lehetetlen eligazodni. Amikor már végképp összezavarodtunk, és fogalmunk sincsen, hogy mire van igazából szüksége a szervezetünknek, akkor érdemes felkeresni egy dietetikust, azaz táplálkozási tanácsadót. Mi Mogyorósi Dórát, az Angyalok Konyhája dietetikusát kérdeztük, aki hiszi és vallja, hogy a változást hozó úton az első lépést mindig saját magunknak kell megtennünk.


 
Hogyan kerültél az Angyalok Konyhájához?

Az egészségtudatosság már egészen kiskoromtól az életem része. A holisztikus szemléletmódban hiszek, amely szerint test, lélek és szellem összefüggenek. Az Angyalok Konyhája egyedi koncepciója nagyon közel áll az enyémhez: itt az étel leginkább eszköz, a helyes életmód és a tudatosság a kulcs az egészséghez. A kórházi dietetikusi munkának is megvan a maga szépsége, de én elsősorban nem a betegségre, hanem a megelőzésre koncentrálok. Az Angyalok Konyhájánál nemcsak az étrendet állítjuk össze, de személyre szabott tanácsadást is nyújtunk azoknak, akik hozzánk fordulnak. Ez kifejezetten interaktív folyamat, együtt dolgozunk, több alkalommal találkozunk személyesen is, beszélgetünk, és az így kialakult bizalmi kapcsolatban sokkal könnyebb jó eredményeket elérnünk.

 A „test és lélek összefügg” szemléletmód mennyire elterjedt a dietetikus szakmában?

Teljesen egyénfüggő. Szerintem sok dietetikus gondolkodik nyitottan, de ehhez megfelelő közegre, térre is szükség van. A kórházakban például biztosan nincsen rá idő és energia: ott általában annyi történik, hogy a dietetikus a kórházi ágy mellett átnyújtja a listát az ételekről. Nincs túl sok lehetőség beszélgetni, mélyebben megismerni a beteget.



A kórházi gyakorlaton kívül korábban foglalkoztál gyerekekkel és sportolókkal is. Mikor döntöttél úgy, hogy ezt a szakmát választod?

Elég korán, még kamasz koromban. Valami olyasmit szerettem volna csinálni, amivel nem csupán gyógyítom az embereket, hanem megelőzöm a bajt. Ráadásul a tanulmányaim közben derült ki a gluténérzékenységem, ami érdekes fricska a sorstól. A munkám eléggé összetett, pszichológusokkal is egy csapatban dolgozom, hiszen ha van idő a pácienssel beszélgetni, hamar kiderülnek a háttérben meghúzódó lelki folyamatok. Élvezem, hogy mindig újabb és újabb kihívást tartogat a munkám.

A téli időszak végéhez közeledve gyakran tapasztalhatunk fáradékonyságot, energiahiányt. Mit tegyünk, ha úgy érezzük, merülnek a vitamintartalékaink?

A természethez hasonlóan télen a szervezetünk is nyugalmi-raktározó üzemmódba kapcsol. Vitaminszükségletünket főleg szezonális összetevőkből érdemes pótolni. Nagyon jó választás lehet tízórai gyanánt egy frissen facsart gyümölcsturmix, amit akár a munkahelyünkre is magunkkal vihetünk. Ilyenkor van szezonja például a céklának, a káposztaféléknek, a fekete reteknek, a sütőtöknek, a téli almának, a naspolyának, a zellernek. Nagyon finom italok készíthetők ezek kombinációjából (pl. alma-lilakáposztalé, alma-céklalé, alma-sárgarépa-káposztalé, fahéjas mandulatejes sütőtökturmix stb.). Igaz, a citrusfélék sokszor messziről érkeznek hozzánk, de remekül kiegészíthetjük velük az étrendünket. Az ananász-alma kombináció nagyon egzotikus, harmonikus ízvilágot képvisel, amit az igazán ínyencek még tovább bolondíthatnak különböző fűszerekkel (pl. fahéjjal, vaníliával), gyömbérrel, esetleg kókusztejjel. Nyugodtan engedjük szabadjára a képzeletünket!



Előfordul, hogy hiába figyelünk az egészségünkre, mégis ágynak dőlünk. Hogyan győzhetjük le a betegséget és erősíthetjük vissza leggyorsabban a szervezetünket?

Az influenza elkerülése és hatékony leküzdése a jól működő immunrendszerünk függvénye, amelynek fontos eleme az egészséges bélflóra. A bélflóránkat természetes módon a pre- és a probiotikus élelmiszerek fogyasztásával támogathatjuk, ugyanis ezáltal a jótékony mikrobákon kívül a számukra szükséges tápanyagokat is bejuttathatjuk a szervezetünkbe. Probiotikus élelmiszerek például a savanyú káposzta és a savanyított zöldségek (cékla, pasztinák, sárgarépa), de vannak probiotikus házi joghurtok is. A bélflóra táplálásához szükséges rostok megtalálhatók a hagymafélékben (fokhagyma, vöröshagyma), az articsókában és a csicsókában is. A gyömbérből főzött tea remek immunerősítő, és influenzaszezonban különösen hatékony lehet. Kevesen tudják, hogy egy másik szezonális zöldség, a fekete retek az egyik legjobb házi szer a felső légúti betegségek kezelésére. Érdemes kipróbálni: vágjuk le a retek tetejét, egy kiskanállal kaparjuk ki a belsejét, majd az üregbe kanalazzunk 2-3 evőkanál mézet. Hat-nyolc óra alatt a retek levet enged, amely bármely napszakban fogyasztható, és kitűnően csillapítja a köhögést és a torokfájást.



Tanácsos tablettában is szednünk vitaminokat?

Bizonyos vitaminok és ásványi anyagok pótlására szükség lehet egyes esetekben (ilyen például télen a D3-vitamin pótlása, a kevés napfény miatt). Törekednünk kell azonban arra, hogy minél természetesebb formában jussunk hozzá ezekhez a szervezetünk számára nélkülözhetetlen esszenciális tápanyagokhoz! Fogyasszunk a téli zöldségekből minél többet nyersen, párolva, salátának, levesnek elkészítve, kiegészítve olajos magvakkal, esszenciális zsírokkal.

Mit tanácsolsz annak, akinek nincs ételallergiája, de szeretne odafigyelni az étkezésére?

Minden szervezet más és más – általánosan nehéz lenne bármit is mondani. Én úgy gondolom, hogy ha az ember már eléggé ismeri magát, a teste reakcióit, fokozatosan ki tudja tapasztalni, hogy melyik étel táplálja igazán, és melyiket kerülje inkább. Azzal, aki hozzám fordul tanácsért, mindent az alapoktól kezdünk, majd elindulunk együtt egy úton, de mindig arra kérem, hogy figyelje önmagát, a szervezete reakcióit. Így alakul folyamatosan az étrend a visszajelzések tükrében. Az egészen biztos, hogy a finomított élelmiszerek (például a kristálycukor, a fehér liszt) és a különféle adalékanyagok a szervezetünk számára értelmezhetetlenek, nem táplálnak megfelelően, ezért igyekezzünk minél természetesebb, organikus alapanyagokból összeállított, kíméletes konyhatechnológiával elkészített ételeket az asztalunkra tenni.



Hogyan jelez a test?

Figyeljük meg, hogy mitől vagyunk energikusabbak. Ha ebéd után elnehezülünk, és úgy érezzük, hogy le kell feküdnünk, puffadást tapasztalunk, fáj a fejünk, tompák vagyunk, akkor valami biztosan nem stimmel. Megfelelő étrenddel az egész szervezetünkre pozitív hatással lehetünk: javul az alvásminőség, szebb lesz az arcbőr, erősebb a haj és a köröm. A mai világban sokszor nincs idő minőségi ételt készíteni, mindenki rohan. Egyszerűbb az instant levesek, mirelit készételek után nyúlni, vagy a gyorséttermek kínálatától elcsábulni. Én semmilyen divatos diétának nem vagyok a híve, de ha valaki valamiben nagyon erősen hisz, azt tiszteletben tartom, mert hitet nem veszünk el. Ez sokszor erőt és lendületet adhat a változási folyamathoz. Az viszont fontos, hogy mindig kerüljük a szélsőségeket! A hosszú ideig tartó egyoldalú táplálkozás során hiányállapotok alakulhatnak ki. Ilyenkor sok esetben a fogyás is elindul, de ez később visszaüthet, és többnyire a leadott kilók is gyorsan visszajönnek.



Úgy tudom, szívesen sürögsz-forogsz a konyhában. Van kedvenc ételed?

Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom magamról, hogy az időm nagy részét az ételek „bűvöletében” töltöm: a tanácsadásaimon túl főzni és enni is nagyon szeretek. A főiskola elvégzése után cukrász végzettséget is szereztem. Most főként gluténmentes kenyerekkel kísérletezem, amelyek saját, házi készítésű kovásszal készülnek. Ja, és imádom a leveseket! Táplálóak, színesek, változatosak, és akár egy fogyókúrába is tökéletesen beleilleszthetőek. Az egyik nagy kedvencem az édesburgonya krémleves, kókuszcsipsszel a tetején. A desszerteknél mindig törekszem az egészséges alapanyagok használatára, édesíteni mézzel vagy szimplán gyümölcsökkel szoktam. (Sok)mindent lehet, de mértékkel!
 
Fotó:
Zsolnay Gergely

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)