Koktél határok nélkül

2017.04.22. | Szabó Edit
A világ egyik legrangosabb koktélversenyeként számon tartott Bacardí Legacy Global Cocktail Competition idei nemzetközi mezőnyében a Warm Up koktélbár 25 éves bartendere, Gózon Péter képviseli Magyarországot…
 

Világéletedben az volt a vágyad, hogy színes italokat keverj az éjszakában?

Abszolút nem. Soha nem tudtam magam elképzelni a vendéglátásban, biztos voltam benne, hogy ez a pálya nem nekem való. Színésznek készültem, mindig bennem volt a vágy, hogy megmutassam magam, aztán végül mégis a Budapesti Gazdasági Főiskolán kötöttem ki. Innen már egyenes volt az út a koktélok felé.



Indulhattál volna a kávék vagy a borok irányába is. Miért a koktélt választottad?

Az évfolyamtársaimmal egyszer elmentünk egy bárba, és teljesen elvarázsolt a hely hangulata, lenyűgözött, ahogyan a srácok a pult mögött dolgoztak. Másnap beiratkoztam egy mixertanfolyamra.

Egy jó bartender nemcsak az italokhoz ért, azt is tudnia kell, hogyan csavarja az ujjai köré a közönséget. Majdnem olyan, mint a színpadon…

Igen, a pult mögött és a versenyeken kiélhetem a szereplési vágyamat. Talán ezért is van, hogy több versenyen is indultam már, szeretem azt a felfokozott hangulatot, amivel mindez együtt jár. De versenyezni azért is jó, mert olyankor látom, mennyit érek, hol tartanak a többiek, és minden ilyen alkalom segít abban, hogy fejlesszem magam.

Az egyik legrangosabb klasszikus világversenyre indulsz hamarosan. Mi a legfontosabb, amit tudnod kell?

Annál nincs fontosabb, mint hogy egy versenyző felkészült legyen. Ha másodpercre pontosan tudod, mit fogsz csinálni, mit fogsz mondani, akkor nem jössz zavarba, és nem követsz el hibákat. A felkészületlenség mindig meglátszik az emberen, és a verseny lázában akkor is becsúsznak hibák, ha mindent előre begyakoroltál.



Ezen a versenyen az ital íze számít, vagy inkább az, amit mondasz?

Az ital megjelenése, illata, íze a legfontosabb, de az sem mindegy, hogy közben mit mondunk, hogyan tartjuk a kapcsolatot a közönséggel.

Mennyire aktív a közönség?

Ha ügyes vagy, akkor nagyon. Persze mindenhol más a szokás, de a moszkvai regionális döntőn például nagyon jó közönség volt. Amint rázni kezdtük a shakert, ütemesen tapsoltak, ha mondtunk valami vicceset, visszaszóltak, biztattak. Kicsit visszahúzódó, gátlásos ember vagyok, nekem nagyon sokat segít, ha azt érzem, hogy jön velem a közönség, hogy meg tudom őket mozgatni. Itthon furcsa módon nehezebb dolgom volt, a lent ülők inkább csendben figyeltek, mint hangosan biztattak.

Megírod előre a szövegedet?

Mindig megírom, sokszor elmondom, sőt a tükör előtt is szoktam gyakorolni. Az is sokat segít, ha valakinek előadhatom, így legtöbbször a menyasszonyomnak mutatom be a produkciót. Zsófi nagyon hálás közönség, ami inspiráló, de még ennél is jobb, ha valaki nemcsak dicsér, hanem elmondja a kritikai észrevételeit is.



Hányféle italt kell ismerned, fejben tartanod ahhoz, hogy megkomponáld a versenykoktélodat?
Minél nagyobb a tudásod, annál könnyebb a dolgod. Ha sokat olvasol, tanulsz, versenyekre jársz, egyre jobban kinyílik a világ, az ízek pedig jönnek a kísérletezéssel. Ha nekem valaki mesél egy italról, és elmondja, hogy mi van benne, azonnal érzem az ízét anélkül, hogy valaha kóstoltam volna. Mindig az az izgalmas, hogy mit mivel keversz össze.

A nyertes italodban, a Sin Limitesben például egzotikus fűszert, kardamomot használtál. Ez gyakori alkotóelem nálad?

Nem kifejezetten. Már régóta kacérkodom vele, és örültem, amikor kiderült, hogy nagyon jól illik az elképzelt italomhoz. Egyébként nincsenek kedvenc ízeim, egyszer ez ízlik, máskor meg az, örök kísérletező vagyok.

A verseny május 23-25. között zajlik majd Berlinben. Tudod már, hogy kik lesznek az ellenfeleid? 
Berlinben 38 ország 39 versenyzője méri össze tudását. A Bacardi Legacy kifejezetten megköveteli, hogy használjuk a közösségi médiát, így a versenyzők többnyire ismerik és követik egymást. Van, akivel szorosabb a kapcsolatom, de igyekszem mindenkit figyelni, nézni, hogy hol tart, mivel foglalkozik éppen. A verseny első két napján lesznek majd az elődöntők, és a harmadik napon zajlik a döntő, ahová már csak a tíz legjobb kerül be.

Ki finanszírozza a részvételedet?

A munkahelyem támogat abban, hogy részt vehessek a versenyen, de a részvételt a Bacardi finanszírozza. Nagyon sokat köszönhetünk Lapu Gabriellának, ő a mi „anyukánk”. Jön velünk mindenhová. és mindent elintéz körülöttünk, így nekünk tényleg csak arra kell figyelnünk, hogy a legjobb formánkat fussuk a bemutatókon.



Milyen segítséget kapsz a felkészülésben?

Szerencsére ugyanazzal a koktéllal kell kimennem, amivel a hazai versenyt megnyertem, de az nagyon fontos, hogy közönség előtt tudjak gyakorolni. A Bacardi Magyarország több bemutatkozási lehetőséget is szervez nekünk, voltunk bárokban Franciaországban, Lengyelországban, Ausztriában, és hamarosan bemutatkozunk itthon is.

Hogyan született meg a Sin Limites?

A legtöbb versenyen előírják, hogy milyen itallal kell dolgoznunk; itt is ez történt, de azért van szabadságunk. Én valahogy mindig nagyon csajos italokat keverek, de ebben nincs semmi meglepő, ugyanis a menyasszonyom a múzsám. A Sin Limites titka az egyszerűségében rejlik, lényegében egy klasszikus koktél, a Daiquiri újragondolása, csak van benne néhány olyan összetevő, amitől rafinálttá többdimenzióssá válik az ital, sőt még a végén is van egy csavar, mert a pohár szélét vaníliasóval vonom be, így emelem ki még inkább az ízeket.



Sin limites azt jelenti, határok nélkül. Mit jelent számodra az italod neve?

Azt a pillanatot, amikor valami, amire nagyon vágytál, a tiéd lesz, mert akkor tényleg azt érzed, hogy megszűnik a világ, hogy nincsenek korlátok, nincsenek határok, hogy repülsz. Mindenkinek őszintén kívánom, hogy sok ilyen pillanata legyen az életben, és utána koccintson egy pohár Sin Limites koktéllal.
 





címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (70) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (14) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (267) borász (32) borászok borásza (5) borbár (28) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (11) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (26) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (91) bortúra (23) borvacsora (14) borverseny (14) bott pince (29) bottszerda (21) budapest (192) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (13) csirke (6) csokoládé (10) cukrászda (11) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (75) eger (35) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (126) etyek (11) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (54) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (102) iszunk (4) kadarka (14) káli-medence (5) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (11) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (7) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (37) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (49) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (8) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (8) somló (11) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (27) szekszárd (28) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) tállya (9) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (7) tészta (8) tesztelünk (5) tokaj (111) tokaj-hegyalja (70) tokaji aszú (29) tudnivalok (4) túra (4) utazás (21) utazunk (5) vacsora (9) verseny (10) villány (8) villányi borvidék (41) vörösbor (34) vylyan (11) zenit (5) zöld veltelíni (4)