Merre tart az egri bor?

2020.06.27. | Szabó Edit
Ötödik sebességbe kapcsolt az Egri borvidék. A látogatókat színvonalas programok várják, és nemrég elindult az Egri Borműhely weboldala. Az útkeresés nehézségeiről és a kitűzött célokról Lőrincz Györgyöt kérdeztük…
 


Az Egri borvidék az utóbbi időben új erőre kapott. Megszületett a tíz borászatot tömörítő Egri Borműhely, létrejött az egribormost.hu oldal, a nyár során minden szombaton boros buszjárat várja a kirándulókat, egyre népszerűbbek a borvidék népszerűsítést célzó rendezvények. A változás egyik motorja te vagy. Könnyen megtalálják a borászok a közös hangot?

Számomra mindig csak az a kérdés, hogy lesz-e elegendő erő és állhatatosság bennem ahhoz, hogy segíthessem ennek a csodálatos borvidéknek az előrehaladását. A fejlődés egyik kulcsa az, hogy az itt élő borászok valódi közösségként tudjanak működni, és bízom benne, hogy az eredmények azokat is meggyőzik majd, akik most még nem csatlakoztak hozzánk. Tisztában vagyok azzal, hogy sok mindenről nem gondolkodunk egyformán, de mindannyiunknak megvan a maga helye a magyar borok világában. Együtt nem csupán többen vagyunk, hanem erősebbek is.



A törekvés érzékelhető, de ha egy kicsit megkapargatjuk a felszínt, látszik, hogy nincs teljes egyetértés a borászok között…

Ez igaz, de azt gondolom, hogy ez máshol is így van.

A kijelentésemben nem volt kritikai él, egyszerűen csak megfogalmaztam azt a helyzetet, amit a saját szememmel látok…

Vannak azért örömteli változások, hiszen megszületett néhány lélekmelengető közös akció, program, rendezvény, amelyben a borvidék szereplői közül sokan részt vettek. Mindig abban bízunk, hogy a jó példa elég meggyőző erővel bír, és egy idő után azok is átértékelik a helyzetet, akik a közös fellépésekben egyelőre nem hisznek.

Megingat benneteket bármilyen ellenvélemény, vagy haladtok töretlenül a kijelölt úton?

A párbeszéd fontos, de nem lehet folyton irányt váltani csak azért, mert valakik máshogyan gondolják. Látok nagyszerű embereket, akiket megtör az, hogy egy közösség nem feltétlenül az ő elképzeléseik szerinti utat követi, és éppen ez az, amivel az ördög eléri a célját. Tudni kell belátóbbnak lenni, és időről időre átértékelni a gondolatainkat. Félreértés ne essék, mi sem hisszük azt, hogy zsebünkben a bölcsek köve, de elindultunk egy úton, és az eredmények egyelőre azt mutatják, hogy az irány jó.



Milyen eredményekre gondolsz?

Rengeteg visszajelzést kapunk külföldről azzal kapcsolatban, hogy az általunk kialakított borstílusok helytállóak a világban, és ez fontos biztatás, ugyanakkor azt is komoly eredménynek tartom, hogy a Magyar Borszakírók Köre Super 12-es listáján évről évre állandó helyük van a borvidékünk szereplőinek, és a díj négyéves történetéből kétszer a Magyar Bor Nagydíjat is Eger hozta el.

Ezek szerint fontosak a díjak…

Ez különösen, hiszen a hazai borszakírók szavazatai alapján áll össze a lista, de minden elismerés, amit kapunk, lehetőség arra, hogy a hírünket vigye, ugyanakkor minden egyes kudarc, amit átélünk, lehetőség arra, hogy végiggondoljuk, mit rontottunk el.

A ti fogalmaitok, elképzeléseitek szerint merre tart az egri bor? Mik az irányok?

A visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy az Egri borvidéknek most jött el az ideje, a nemzetközi trend mintha kifejezetten ránk lenne szabva. A világ most azt várja egy bortól, hogy legyen elegáns, mégis adjon nagy élményt, legyen már fiatalon finom, de hordozzon hosszú érlelési potenciált, és azt is nagyra értékelik, ha a vulkanikus termőhely megmutatkozik benne. Egerben mindez adott, ha nem a trendet kívánnánk követni, a boraink akkor is ilyenek lennének. A feladatunk az, hogy a lélegzetelállítóan jó termőhelyeinkről készített borainkba bele tudjuk csempészni azt a pluszt, amitől azok egyedivé, felismerhetővé és szerethetővé válnak.



Mely szőlőfajtákkal szeretnétek mindezt megvalósítani?

Minden pincészet más-más háttérrel indul. Mindenkinek megvan a maga elképzelése, és néha van közös halmaz, néha nincs. Mi 18 éve dolgozunk a St. Andrea szőlőbirtokon, és nem csupán fennmaradtunk, hanem még fejlődni is tudtunk. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk azzal kapcsolatban, hogy mely fajtákat érezzük kifejezőnek, de tudjuk, hogy a világ folyamatosan változik, és a fogyasztók elvárásai mellett az évjárati hatások is befolyásolják a döntéseinket. Nagyon jó lenne tudatosan foglalkozni néhány szőlőfajtával, hogy felkészülhessünk a klímaváltozásra, és a megváltozott körülmények között is hamisítatlan egri bor születhessen az ültetvényeinkről. Vannak erre irányuló fajtakísérletek, amelyek során főként a kékfrankosra, a furmintra és a leánykára koncentrálunk. 



A kommunikációtok azt mutatja, hogy a csillagot és a bikavért tűztétek az Egri borvidék zászlajára. Mit vártok ettől a két házasítástól?

Nem ért ebben velünk egyet minden egri termelő, de meggyőződésünk, hogy ez a két házasítás nagyon szépen mutatja a borvidékünk lényegét. A szükséges termékleírások már megszülettek, de maga a bor nem ettől lesz jó. A stílus csiszolásának az a legjobb módja, ha évről évre elkészítjük a bort a legjobb tudásunk szerint, és utána megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. Ez a műhelymunka nagyon fontos, így épülhet a közösség. A finomhangolás még hátravan, egyelőre arra figyelünk, hogy a bor finom legyen, és meginduljon a borászok közötti tapasztalatcsere, aztán majd együtt kialakítjuk a konkrét paramétereket.


Az utóbbi időben nagyon erőteljes kommunikációt folytat az Egri borvidék. Újságírókat hívtok, rendezvényeket szerveztek, folyamatosan igyekeztek ébren tartani a borvidékre irányuló figyelmet, a meglévő rendezvényeken kívül próbáltok új hagyományokat teremteni. Ez a stratégia mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

Ez egy türelemjáték. Azért tesszük mindezt, mert látjuk mások példáját, és tudjuk, hogy a személyes találkozások útján sokkal könnyebb az információkat átadni. Hiszen ki más tudná hitelesebben elmesélni mindazt, amit a saját bőrömön tapasztaltam, amit megéltem a mindennapokban, mint én magam? Nem mi találtuk fel a meleg vizet, de fontos a közösség építése, és az is fontos, hogy a borszerető emberek eljöjjenek hozzánk. Ez a borvidék kimeríthetetlenül gazdag, jó lenne, ha minél többen megismernék.



Erősödik a borvidéki összefogás?

Vannak stabil bástyák, de a gondolkodást egyelőre szegmentált csoportok határozzák meg. Ez természetes, hiszen mindenki a saját útját járja, és arról még akkor is nehéz letérni, ha a közösség eredményei megkérdőjelezhetetlenek. Kis lépésekben haladunk, de ha jobban értjük egymást, örömtelibb lesz ez a munka mindannyiunk számára. Az viszont látható, hogy a rendezvényeink iránt nagy az érdeklődés, és a borfogyasztó közönség szívesen jön hozzánk. Nekünk pedig van mit mutatni. Mindenkit várunk szeretettel!
 
Fotó:
facebook
Tóth Ferenc Pincészet
Egri Bor Most
St. Andrea Borászat

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (70) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (14) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (267) borász (32) borászok borásza (5) borbár (28) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (11) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (26) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (91) bortúra (23) borvacsora (14) borverseny (14) bott pince (29) bottszerda (21) budapest (192) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (13) csirke (6) csokoládé (10) cukrászda (11) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (75) eger (35) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (126) etyek (11) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (54) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (102) iszunk (4) kadarka (14) káli-medence (5) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (11) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (7) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (37) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (49) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (8) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (8) somló (11) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (27) szekszárd (28) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) tállya (9) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (7) tészta (8) tesztelünk (5) tokaj (111) tokaj-hegyalja (70) tokaji aszú (29) tudnivalok (4) túra (4) utazás (21) utazunk (5) vacsora (9) verseny (10) villány (8) villányi borvidék (41) vörösbor (34) vylyan (11) zenit (5) zöld veltelíni (4)