Vissza
Szenvedéllyel főzök
2020.11.21. | Szabó Edit
Szenvedélyesen ír, fordít, zenél – és megszállottan főz. Molnár Andor különleges sziget, egy igazi reneszánsz ember ebben a zűrzavaros világban. Mostantól az ő receptjeivel is találkozhatnak az olvasók a Borsmenta oldalain…
Egy korábbi interjúnkban azt mondtad, hogy kisgyerekkorod óta főzöl. Ezt hogyan kell elképzelni? Álltál a sámlin a konyhaasztal mellett, és gyúrtad a tésztát?
Nem egészen. A szüleim biokémikusok, egyetemi oktatóként éjjel-nappal dolgoztak, így sok időt töltöttem otthon a húgommal kettesben. Nagyjából 8-10 éves lehettem, amikor elkezdtem főzni magunknak. Eleinte csak az otthon talált alapanyagokat használtam fel, de amikor jobban ment, már a beszerzésre is vállalkoztam. Közben faltam a könyveket, úgy tízéves korom táján rátaláltam a világirodalom klasszikusaira, és utána már az szerzett különös örömöt, ha az olvasmányélményeimet megvalósíthattam a konyhában. Ez a szűkös alapanyag-ellátottság miatt nem ment mindig zökkenőmentesen, de nem csüggedtem. Szeretek egy kicsit a regényhősök bőrébe bújni, és ez nem korlátozódik csak a főzésre. Most is vannak olyan vasárnap délutánok, amikor például beleolvasok A diadalív árnyékában című könyvbe, és calvadost iszom, amikor a könyv szereplői is azt teszik.
Volt valaki, aki olyan jól főzött a családodban, hogy rád is hatott? Őriztél meg ízeket a gyerekkorodból?
Hihetetlen részletességgel élnek bennem a gyerekkori emlékek, de nem volt olyan meghatározó íz- vagy illatélményem, mint például Proustnak, aki képes volt egy háromkötetes regényfolyamot írni (Az eltűnt idő nyomában – a szerk.) nagymamája madeleine süteményének gyermekkorából felidézett illata alapján. A nagymamám sokfogásos ünnepi ebédeket tálalt a családi összejöveteleken, de egyik étele se hagyott bennem igazán mély nyomokat. Édesanyám is főzött, de csínján bánt a fűszerekkel, mert apámnak elég gyenge volt a gyomra. Alkotó emberekként a szüleim a munkájukat végezték azzal a szenvedéllyel, ahogyan én az ételeket készítem, írok, fordítok vagy zenélek. És azt hiszem, ez a kulcsszó. Így ötvenen jócskán túl már azt is elmondhatom, hogy csak olyasmivel szabad foglalkozni, amit az ember lendülettel, valamiféle belső motiváció által vezérelve, szenvedéllyel képes csinálni.
Bejártad Európát, éltél Angliában négy évig, voltál Gambiában. Melyik ország gasztronómiája áll hozzád a legközelebb?
Franciaországé. Lehet, hogy meglepő, de nagyon szeretem a hagyományos angol ételeket is, amikről elég annyit tudni, hogy sokan – egyébként teljesen alaptalanul – lenézik az angol konyhát, pedig az meglehetősen sokféle alapanyaggal dolgozik, amit tovább színesítenek a gyarmatbirodalom legkülönbözőbb részeiről átvett ételek és hatások.
.jpg)
Írsz, fordítasz, zenélsz, főzöl, a konyakok szakértője vagy. Minden érdekel?
Ha megnézed a könyvespolcomat, láthatod, hogy itt van egymás mellett az őslénytannal, a növénytársulással, a növényföldrajzzal, az ökológiával foglalkozó kötetek sokasága, de itt van Darwin is, a matematika pedig egy egész polcot megtölt, mert egy időben azzal is foglalkoztam, még angolul is publikáltam ebben a tárgyban. Több ezer könyv között élek, így érzem jól magam.
Soha nem akartál éttermet nyitni?
Dehogynem! Nyitottam is egyet 2009-ben, az akkori feleségemmel együtt. Az volt az első budapesti borbár, The Winebar néven futott a Hercegprímás utcában. Eredetileg nem terveztük, hogy ott melegkonyha legyen, a borokra és az élő jazz-zenére helyeztük a hangsúlyt. Gyorsan kiderült, hogy igény van a meleg ételekre, így hát én álltam be a tűzhely mögé, és egyfajta francia–magyar fúziós bisztrókonyhát vittünk. Hihetetlen hely volt, jóval megelőzte a korát. Ott játszott esténként a magyar jazzélet színe-java Szakcsi Lakatos Bélától Vukán Györgyön át Babos Gyuláig, de ha a városban véget értek a koncertek, minden muzsikus nálunk csapódott le, és ment a jam session hajnalig.
.jpg)
Vannak olyan ételek, amik nélkül nem tudnád elképzelni az életedet?
Nincsenek. Amikor nagyon dolgozom, akkor napokig elvagyok parizeres zsemlén, aztán hirtelen rám tör, hogy főznöm kell. Ez afféle lelki késztetés. Jellemzően akkor főzök, ha nagyon rossz vagy ha nagyon jó lelkiállapotban vagyok. És mivel nagyon intenzív lelki életet élek, nálam ezek a végletek viszonylagos gyakorisággal követik egymást.
Pedig kiegyensúlyozottnak tűnsz…
Mert fegyelmezett vagyok. A tartás fontos, a hisztinek nem enged az ember akkor se, ha belül beledöglik. Viszont a feszült időszakok túlélésére tényleg jó a főzés. Én a mindennapjaimban is alkotó tevékenységet folytatok, írok, fordítok, adatbázist építek, és nagyon jó ebből úgy kiszakadni, hogy egy másik típusú alkotásban merülsz el. Örömömet lelem például a bútorkészítésben, de néha hangszereket restaurálok, máskor meg főzök, és minden áldott nap leülök gitározni, mert abban is remekül fel lehet oldódni egy időre.
Kinek főzöl? A magad vagy mások örömére?
Kifejezetten a saját szórakoztatásomra, de szívesen megkínálok másokat is. És ha már főzök, akkor magamnak is nagy műgonddal tálalok, megadom a módját.
Az igényes tálalás látszik azokon a gyönyörű fotókon is, amiket időnként felteszel a közösségi oldaladra. Tanultad a fényképezést, vagy ösztönösen ráérzel a jó kompozícióra?
Iskolában nem tanultam, édesapám volt a mesterem. Előbb tudtam fényképezni, mint írni-olvasni, pedig azt is megtanultam elég korán. Édesapám mindig azt mondta, hogy a kép fejben születik meg. Még jóval a digitális korszak előtt voltunk, kaptam tőle minden hónapban egy 36 kockás filmtekercset, de azt be kellett osztanom. Megértettem, hogy az ember nem nyomja az exponálógombot, mint süket a csengőt. Apám játszott velem olyat is, hogy rámutatott egy pontra, mondott egy zársebességet, nekem pedig ki kellett találnom hozzá a blendenyílást.
Szórakoztató gyerekkorod lehetett…
Bizonyos értelemben valóban az volt. A szüleim túl a nyolcvanon még ma is aktívan dolgoznak mindketten. Nyugodtan mondhatjuk, hogy e tekintetben ők a példaképeim. Az alkotáshoz, a munkához való viszonyuk, a tartásuk, a kitartásuk és a szorgalmuk valóban példaértékű. Nekik köszönhetem, hogy van tartásom, szilárd jellemem, hogy él bennem a megismerés vágya, és megvan bennem a problémaérzékenység és a késztetés a problémamegoldásra. Az alapokat ők tették le, és aztán persze sokat formált még rajtam Platón, Arisztotelész, Nietzsche, meg az egész világirodalom.
Mi a legjobb egy étkezés végén: egy kávé, egy konyak vagy egy szivar?
Ez a három együtt. Konjunktív fogalmak.
.jpg)
Kik azok a híres emberek, akik élvezhették az ételeidet?
Evett a főztömből Jimmy Wormworth, Rick Margitza, Ed Schuler, Roby Lakatos, Tony Lakatos és még nagyon sokan mások.
Kinek főznél még szívesen?
Annak a nőnek, akivel a hátralévő életemet inspiráló boldogságban leélhetném. Neki viszont minden áldott nap. De az élet rövid – ha mindent meg akar kóstolni, akkor jól teszi, ha igyekszik!
Fotó:
facebook
