Vissza
Marokkó ízei a Kopaszi-gáton
2019.09.13. | Barossné Koós Andrea
Humusz, harira, édes tajine az asztalon, színes függönyök a falon, süppedős szőnyegek a lábunk alatt. Ezért a keleti kényelemért most nem kellett Marokkóig utaznunk, az „Ezeregyéjszaka” világa a Fruskába költözött…
A budapesti Kopaszi-gát hangulatos sétányát szinte mindenki ismeri, aki a nyári melegben szívesen időzik a Duna-parton. A hosszan benyúló földnyelven rengeteg vendéglátóhely működik, a közöttük húzódó füves területeken piknikező családok, kacsákat kergető gyerekek és bicikliző fiatalok élvezik a jó levegőt. Hétvégén sok frissen egybekelt ifjú pár is itt készíti el az örök emléket adó fényképeket. Ez a Dunát és a Lágymányosi-öblöt elválasztó partszakasz az elmúlt tíz évben éppúgy Budapest szerves részévé vált, mint a Gellérthegy vagy a Margitsziget.
.jpg)
Aki csak éppen itt sétálgat, nehezen választ a sokféle, hívogató étterem közül, mi viszont határozott céllal érkeztünk a Fruska bisztróba. Nassim Ben, a hely szakácsa különleges marokkói vacsorával készült, az „Ezeregyéjszaka meséi” címet viselő esten öt hagyományos arab fogást kínáltak, a hozzájuk illő borok kíséretében.
Nassim egyébként algériai születésű, és természetesen az édesanyjától leste el az arab konyha fortélyait. Korábban külföldön dolgozott, Magyarországon pedig a Beefbar és a Costes étterem konyhai csapatát erősítette.
.jpg)
Észak-afrikai konyhával ritkán találkozhatunk hazánkban, ezért nagyon vártuk már az estét. Előételünket falapon szolgálták fel. Humuszt, padlizsánkrémet és sajtkrémmel töltött olívabogyót kaptunk, frissen sült pita kíséretében. A csicseriborsókrém (humusz) kellemesen lágy volt, a padlizsánkrém enyhén füstös ízéhez pedig remekül passzolt a könnyed, passiógyümölcsös, bodzás jegyekben gazdag, 2017-es évjáratú Jeune Blanc, a libanoni Chateau Muser pincészet kitűnő fehérbora.
Folytatásként a klasszikus marokkói hariraleves érkezett, melyet hagyományosan a ramadán idején, napnyugtakor szoktak fogyasztani. A bulgurban gazdag, húsos leves fűszeres ízét a kömény, a kurkuma és a friss koriander adta, dússágát egy kis csicseriborsó. Aki szereti a pikánsabb ízeket, a tányér mellé helyezett citromszelettel savanyíthatta a levesét. Mi éltünk is a lehetőséggel. A fogáshoz a dél-afrikai Jordan pincészet Chenin Blanc borát kínálták, melynek érett barackos, mézes-fűszeres, enyhén citrusos ízvilága remekül ellenpontozta az étel erőteljes zamatait.
Első főételünk édes tajine volt, vagyis bárányhús édes, fahéjas, sárgabarackos, fügés szószban. A tajine valójában egytálétel, amit gyakran fogyasztanak esküvőkön és más különleges alkalmakkor. Nevét az elkészítéséhez használt speciális, kúp alakú cserépedényről kapta, amiben az étel se nem fő, se nem sül, hanem leginkább párolódik. A lassú gőzölésnek köszönhetően az alapanyagok megőrzik vitamintartalmukat, és az aromák sem vesznek el. Az omlóssá vált bárányhúshoz sárgabarackból, fahéjból és fügeszószból édes ragut készítettek, amit pirított kesudióval és mandulával bolondítottak meg. Az édes és a sós ízek remekül egyesültek az ételben, és az illatos fűszerek – gyömbér, fahéj – fantasztikus aromát adtak. Az édességet ellensúlyozva tanninhangsúlyos bort kaptunk. A szintén dél-afrikai Simonsig Pinotage szilvapudingos, érett cseresznyés hangulata jól kerekítette az ízeket.
.jpg)
Második, egyben utolsó főfogásunk előtt kértünk egy kis időt, hogy az új élményeket a testünk és a lelkünk is fel tudja dolgozni. Csak ezek után érkezetek a paradicsomszószban fürdő, fűszeres húsgombócok. Az egész fogás olyan volt, mint egy igazán szaftos lecsó, a kerámiatányérban tálalt ételre még egy tükörtojást is rásütöttek, hiszen Marokkóban ez így szokás. Ismét Dél-Afrika érkezett, a Stellenrust pincészet harmonikus, érett gyümölcsös ízkarakterű Shiraz bora kellemesen simult a paradicsomos raguhoz.
A fogások erőteljesen fűszeresek, enyhén csípősek, és éppen ettől hihetetlenül ízletesek, ám mégis nehezek. Azt gondolnánk, a magyar gyomor hozzá van ehhez szokva, de hősiesen bevalljuk, hogy nekünk szükségünk volt egy kis extra segítségre a folytatás előtt. Rendeltünk egy kupicányit a Nobilis ízes kajszipálinkájából, hogy rendezzük sorainkat. Az ötlet jó volt, a pálinka helyrerázott bennünket, jöhetett a desszert.
Záróakkordként tradicionális algériai édességet kínáltak. A Kalb el Louz, vagyis a „Mandula szíve” szintén kedvelt ramadán idején. Az elkészítése sok időt igényel, de a kapott eredmény megéri a várakozást. A búzadarából, mézből és mandulából készített fogás különlegessége a tésztába kevert rózsavíz. Első kóstolásra nehéz volt eldönteni, hogy imádjuk vagy sem, szerintünk megosztó ez az íz, de a második falatnál már egyértelmű volt, hogy nálunk abszolút betalált a desszert, szívesen kértünk volna még egy szeletet. Italként arab kávét vagy marokkói mentateát szolgáltak fel, mi az utóbbit választottuk, Marokkóban is azt fogyasztják szívesebben.
A vacsora végeztével egy hangulatos, párnákkal díszített sarokban különböző ízesítésű vízipipákat készítettek elő a vendégeknek. Kényelmesen elhelyezkedtünk, és az újabb ízek élvezete közben felelevenítettük az est során szerzett élményeket.
Kellemes este volt, hiszen egy számunkra ismeretlen ország gasztronómiai kultúrájába kaphattunk bepillantást, autentikus kísérővel az oldalunkon. Köszönjük Nassim Bennek és a Fruskának, hogy idevarázsolta nekünk az Ezeregyéjszaka egzotikus ízvilágát.
Fotó:
facebook
Barossné Koós Andrea
