Reggelizz úgy, mint egy király!

2018.04.13. | Szabó Hajnalka
Aki szeretné megkóstolni a rántott tojást vagy az Istvándy-féle roppanós virslit, indítsa a Paletta Budapestben a hétvégét. Bezerics Daniék mostantól reggelit is adnak, nem is akármilyet…

Sokáig váratott magára, de végre berobbant az igazi tavasz – persze most meg a nyarat várjuk. Tervezgetjük a szabadságot, a balatoni hétvégéket, a strandot, a ráérős reggeliket… Ez utóbbira szerencsére nem kell nyárig várnunk, a budapesti Paletta Bisztróban ezentúl igazi balatoni reggelivel indíthatjuk a napunkat. Jó, utána az egész napos láblógatást meg a strandolást nem tudjuk megígérni, de hogy vidáman indul a napunk, az garantált!


 
Korábban már írtunk a Ferencvárosba beköltöző Balaton-életérzésről, azonban eddig csak ebédelni és vacsorázni tudtunk a Palettában. Mostantól azonban más a helyzet. Áprilisban még csak hétvégenként, de májustól már minden reggel kinyitnak, hogy jó időben a teraszon, borongós napokon
meg a benti asztaloknál fogyaszthassuk el a nap talán legfontosabb étkezését.


 
Reggelizz úgy, mint egy király! – tartja a mondás, hiszen ahogy kezdjük a napot, az nagyban befolyásolja a folytatást. Ha így van, akkor abban biztosak lehetünk, hogy az a nap, amelyik ilyen ízekkel indul, nem lesz rossz. Nézzük, milyen egy balatoni reggeli Paletta módra!
 
A legérdekesebb fogás talán a balatoni stílusú angol reggeli harcsahurkával. Nem átlagos, ugye? 2017-ben a Balaton alapanyaga volt a töreki bab, ebből készült egy könnyed, citrusos sólet, amihez harcsahúsból gerslivel és majoránnás ízesítéssel készült egy fantasztikus hurka. Ráadásul sikerült úgy eltalálni az ízeket, hogy még azok is megnyalják utána a tíz ujjukat, akik alapvetően nem szeretik a halat.


 
A tányérunkra kerül még egy rántott lágy tojás, amit 64 fokon főznek egy órán keresztül, majd kihűtik és kirántják. Mindenkinek ajánljuk, hogy próbálja ki, igazán ötletes, és nagyon finom! Megkóstoltuk, és azonnal megértettük a Paletta tulajdonosa, Bezerics Dani gondolatait: mindent úgy kísérleteznek ki, hogy a hagyományos ízeket ötvözzék az innovációval. Na, ebben a fogásban aztán tényleg van hagyományos is, meg új is.
 
A tojást persze klasszikusabb formában is kérhetjük, bár, mondjuk, a választható feltétek között itt is van kecskesajt, szarvasgomba, mangalicasonka, szóval attól nem kell tartanunk, hogy unalmas lesz a reggelink, ha „csak” tojást rendelünk.


 
Sok gyerek kedvence a roppanós virsli. Az Istvándy Birtok mangalicájából készült virslit kanizsai mustárral és házi kenyérrel kapjuk, és egyszerűen imádjuk. A lurkóknak is biztosan a kedvence lesz, és nem kell harcolnunk, hogy még egy falatot kérjenek belőle.
Persze, aki ennél könnyedebb fogásokkal kezdené a napot, az sem marad éhen, hiszen joghurt, müzli és lekvár szintén megtalálható a reggeli étlapon. A laktóz- és gluténallergiások pedig mandulatejes zabkását kanalazhatnak kis csatos üvegből kókusztejszínnel, kukoricapehellyel és friss gyümölcsökkel.


 
Gyümölcsléfronton is sikerült újat mutatnia a Palettának. A Bezerics Borháznak, konkrétan Dani apukájának a szűretlen szőlőleveit kérhetjük a reggelinkhez, hárslevelűből vagy otelló szőlőből. Annyit elárulhatunk, hogy az egyik legfinomabb gyümölcslé, amit valaha ittunk.


 
A Palettában továbbra is szívvel-lélekkel, na meg Balaton környéki alapanyagok felhasználásával készülnek az ételek. Együnk egy jót, sütkérezzünk egy kicsit a teraszon, aztán lazuljunk bele a szabadnapba!
Fotó:
Paletta

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)