Vissza

Sajttal sült körte

2017.01.09. | Szabó Edit
A világ egyik legegyszerűbb előétele, bármelyik évszakban elkészíthető, és nagyon jól kínálható gyümölcsös borok kísérőjeként.
 



Hozzávalók 4 személyre:
  • 4 db közepes méretű, érett, de nem puha Alexander körte
  • 4 dkg márványsajt
  • 1 nagy evőkanál tejföl
  • 8 dkg ementáli sajt, reszelve
  • 8 db dióbél, durvára vágva
  • őrölt bors, ízlés szerint
     


Elkészítés:
  1. A márványsajtot villával összetörjük, hozzákeverjük a tejfölt, alaposan összedolgozzuk, majd hozzákeverjük a durvára vágott diót is.
  2. A körtéket megmossuk, félbevágjuk, magházukat karalábévájóval eltávolítjuk.
  3. A márványsajtos keveréket a magházak helyére töltjük, majd a körtéket jó alaposan megszórjuk a reszelt ementálival, és meghintjük egy kevés őrölt borssal.
  4. 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a sajt megpirul a körték tetején. A gyümölcs kellemesen roppanós marad, nem fog teljesen megpuhulni.


Megjegyzés: Ezt az ételt fiatal aszúbor mellé is kínálhatjuk, de akkor a kéksajtos keverékbe cseppentsünk egy kevés akácmézet, és keverjünk bele egy evőkanálnyi apróra vágott birsalmasajtot is.
 
Fotó:
Szabó Edit -

címkék

amerika (4) aprókertek (21) ausztria (5) az év bortermelője (7) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (34) balassa bor (4) balaton (104) balatonboglári borvidék (14) balatonfüred csopaki borvidék (20) balla géza (7) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (17) biodinamikus (8) bocuse d'or (9) bor (289) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (37) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (56) borshanta (21) borterasz (16) borteszt (251) bortúra (28) borvacsora (21) borvendéglő (5) borverseny (28) bott frigyes (5) bott pince (31) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (225) cabernet franc (26) cabernet sauvignon (10) cava (7) CEWI (14) chardonnay (5) csányi pincészet (9) csirke (10) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (10) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (94) eger (64) egészséges (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (6) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (154) etyek (24) etyek budai borvidék (24) etyeki kúria (16) ezerjó (5) fehérbor (75) fesztivál (44) figula (5) franc&franc (7) franciaország (5) friss (4) frittmann (6) furmint (83) furmint február (13) gál szőlőbirtok és pincészet (4) gere attila pincészete (5) gin (14) gizella pince (6) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (4) hárslevelű (20) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) húsvét (10) indiai (9) interjú (145) ipacs szabó istván (4) iszunk (11) jótékonyság (4) juhfark (19) kadarka (33) káli-medence (9) karácsony (26) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (21) kéknyelű (15) kenyér (10) késői szüret (5) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (12) könnyű (15) könnyűvér (4) környezettudatosság (5) koronavírus (29) kóstoló (59) kovács nimród winery (12) köveskál (4) közben esznek (10) kreinbacher birtok (10) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (16) laposa birtok (5) leves (20) london (19) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) mátra (61) mediterrán (4) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (4) michelin-csillag (10) miskolc (10) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (4) natúr bor (4) nemzetközi borvásár (4) nyár (15) nyaralás (5) nyári (5) olaszország (36) olaszrizling (27) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (5) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (7) pázmánd (26) pécs (10) pékség (6) pét-nat (15) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (9) recept (209) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (11) sanzon (8) sárospatak (4) sauska (6) sauvignon blanc (33) sebestyén (4) somló (46) sommelier (11) soproni borvidék (17) sör (45) sós (84) spanyolország (16) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (46) süti (16) svét (19) syrah (8) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (84) száraz szamorodni (5) szekszárd (49) szekszárdi borvidék (7) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (16) szentesi józsef (5) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) tállya (13) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (10) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természetes bor (10) tészta (16) tesztelünk (165) tokaj (146) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (105) tokaji aszú (40) torta (4) tramini (5) tudnivalok (4) túra (7) utazás (63) utazási tippek (24) utazunk (33) vacsora (11) váli péter (4) vega (6) velencei-tó (11) verseny (13) veszprém (4) villány (27) villányi borvidék (84) vörösbor (117) vylyan (28) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (8) zsirai pincészet (6)