Vissza

Zöldborsóleves édesen, nokedlivel

2019.06.03. | Klich Zsuzsa
Éljen a június, éljen a zöldborsóleves! Íme egy klasszikus recept, amolyan nagymama-féle. Ez az az íz, amit imádtunk gyerekkorunkban, és amit a mi gyerekeink is imádnak. Aki egyszer megkóstolta, nem tud leszokni róla, de szerencsére nem is kell…
 


A zsenge zöldborsónál kevés finomabb zöldség létezik. Minden évben alig várjuk, hogy megduzzadjanak a zöld hüvelyek, hogy ujjunk között megroppantsuk a burkot, és fogainkkal egyenként leharapjuk az édes szemeket a parányi kocsányról. Aki beszabadult már egy tavaszi kertbe, és volt olyan szerencsés, hogy egyenesen a szárról kóstolta a zsenge zöldborsót, tudja, hogy miről beszélünk.



Persze az is finom, amit a piacon veszünk, de válasszunk olyat, ami teljesen friss, mert ha a hüvely már fonnyadt egy kicsit, más lesz az élmény.

A zsenge zöldborsó igazi szezonja júniusra esik, tehát most kezdődik, ez az eleje. Nem csupán finom, de magas fehérje- és ásványianyag-tartalma miatt rendkívül értékes táplálék, és mikroelemeket is bőségesen találunk benne. A mag most még éretlen, hiszen sárgán lesz majd érett, de a borsót nem tilos „zölden” fogyasztani, sőt!

Közösen kifejteni nagyon jó móka, de ne csodálkozzunk, ha végül kevés marad a tálban. Ha azt szeretnénk, hogy a levesbe is kerüljön, kapcsoljunk be valami kellemes zenét, és fussunk neki egyedül. A levesből érdemes jó nagy lábossal főzni, másnap is finom – ha ugyan marad belőle.


 
Hozzávalók:
  • 50 dkg zöldborsó, kifejtve (ehhez kb. egy-másfél kilót kell vásárolni – attól függ, hogy az ember lánya segít-e a fejtésben)
  • 2 dkg vaj
  • 1 l víz (vagy húsleves, ez esetben nincs szükség a leveskockára)
  • 1 (bio) leveskocka
  • 2 közepes sárgarépa
  • 1 gyökér (fehérrépa)
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 evőkanál teljes kiőrlésű vagy finomliszt
  • 1 teáskanál édes fűszerpaprika
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 kávéskanál só
 
Hozzávalók a nokedlihez:
  • 20 dkg finomliszt (negyede-ötöde lehet teljes kiőrlésű)
  • 1 tojás
  • másfél dl víz
  • egy nagy csipet só
  • 1 evőkanál olaj (vagy más zsiradék)



Elkészítés:


1. A répákat hámozás után vágjuk vékony szeletekre, a petrezselymet apróra, és néhány percig mindkettőt pároljuk a vajon.

2. Dobjuk rá a kifejtett borsót is, öntsünk alá kb. fél dl vizet, és fedő alatt pároljuk nagyjából 15 percig. Ha elfő a víz, pótoljuk!

3. Szórjuk meg liszttel és pirospaprikával, keverjünk rajta néhányat, aztán apránként öntsük rá a vizet/húslevest, tegyük bele a leveskockát (ha vízzel főzünk) és a cukrot.

4. Fedjük le, főzzük kis lángon még 8-10 percig. Kóstoljuk meg, és ha szükséges, sózzuk-cukrozzuk ízlés szerint.

5. Amíg a leves fő, a lisztet keverjük el a sóval, a tojással, majd apránként adjuk hozzá az olajat és a vizet. Nehezen folyó, sűrű masszát kell kapnunk.

6. A tésztát nokedliszaggató segítségével szaggassuk bugyogóan forró, bő sós vízbe.
Főzzük 3-4 percig, szűrőkanállal szedjük ki, pici olajjal/vajjal keverjük át, hogy ne tapadjon össze.

7. Eddigre a leves is elkészül! A nokedlit csak tálaláskor szedjük a lébe, és díszítésként hintsük meg a leves tetejét finomra vágott petrezselyemzölddel.



Borsmenta-tipp 1.: most, mikor idénye van, tárazzunk be a zöldborsóból, és fagyasszuk le! Nem kell előfőzni, blansírozni, egyszerűen csak tisztítsuk meg, és tegyük zacskóba a zöld szemeket. Csodálatos lesz elővenni, és télvíz idején is az asztalra varázsolni általa egy tányérnyi nyarat.

Borsmenta-tipp 2.: a nokedli nemcsak levesbetétként fantasztikus, de önálló ételként is megállja a helyét. Tavasszal a tojásos nokedli a legnagyobb sztár, rengeteg friss salátával, de van, ahol egyszerűen csak forró kacsazsírban vagy vajban megforgatva tálalják.
 
:
Fotó:
Klich Zsuzsa

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)