Vissza

A pécsi „Tizenegy”

2018.10.16. | Szabó Edit
Az Eleven három éve tartja izgalomban Pécs borértő közönségét. Hétről hétre változó borkínálatával, gondosan összeállított szortimentjével, tematikus kóstolóival és ínycsiklandó falatkáival a város egyik legnépszerűbb helye…
 


Eleven. Vagyis élő, élénk, lendületes, vidám, könnyen felidézhető, figyelemfelkeltő, a részleteket világosan megmutató, közvetlenül érzékelhető, energiával teli. Eleven, vagyis tizenegy. Az Eleven Bor & Tapas mindez együtt, és még ennél is több…

Bő három éve történt, hogy megnyílt Pécs első bor- és tapasbárja a Jókai tér 11-ben. Akkor még sokan nem hittek abban, hogy egy csak minőségi borokat és gourmet falatokat kínáló hely életképes lesz a mediterrán városban, mert hiába az érdeklődés, azt állandóan szinten tartani, és egy helyet fizető vendégekkel megtölteni manapság nem könnyű feladat.



Tudta ezt jól a hely tulajdonosa, S. Pápa Petra is, akit korábban a népszerű közösségi receptoldal, a NoSalty alapítójaként ismert meg az ország. Petra a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, így a biztos pénzügyi tudással felvértezve sokkal könnyebben boldogult a későbbiekben. Nem szokványos karrier az övé. Igaz, az egyetem elvégzése után a pénzügyi világban kezdett dolgozni, de gyorsan kiderült, hogy valójában a gasztronómia érdekli. Receptoldalakat, blogokat böngészett, élvezettel vetette rá magát az új alapanyagokat, modern konyhatechnikai eljárásokat bemutató cikkekre, egészen elvarázsolta az ételek birodalma, és hamarosan azon kapta magát, hogy a főzésről szól minden napja.

Így jött létre a NoSalty, amely az első évek nehézségei után szárnyalni kezdett, és meghódította az országot. A vállalkozás egyre nagyobbra nőtt, egyre több embert követelt, és célszerű volt, hogy Budapesten alakuljon ki a központ. Petra viszont ragaszkodott Pécshez, és amikor már úgy érezte, hogy mindent megtett a portál sikeréért, úgy döntött, hogy elengedi, hadd járja a maga útját. Ő pedig, készen állva egy újabb kihívásra, valóra váltotta régi álmát, és megnyitotta Pécs első bor- és tapasbárját, ahol ő maga készíti az ételeket.



Az Eleven három éve tartja izgalomban a baranyai megyeszékhely borértő közönségét. Hétről hétre változó borkínálatával, gondosan összeállított szortimentjével, tematikus kóstolóival és ínycsiklandó ételeivel gyorsan belopta magát a szívekbe, és egyre többen válnak törzsvendéggé a Jókai téri bárban.

Szerethető hely ez, és elsősorban azért, mert minden emberi léptékű benne. Ahogyan Petra mondja, a belső térben minden kőnek, minden széknek külön története van, az egyszerű, praktikus, letisztult berendezés összeállításában, a belsőépítészeti munkákban a férje is nagyon sokat segített. Az Eleven attól igazán jó, hogy minden a helyén van benne. A visszafogott színek engedik érvényesülni a főszereplőket: a kampókra akasztott, érlelt sonkák kopott vörösét, a kóstolásra előkészített olívaolajok smaragd vagy borostyán színét, az olajbogyók harsány vagy fáradt zöldjét, a kóstolt borok citrom, bíbor vagy rubin árnyalatait. Fölösleges, zavaró hatások nincsenek, itt az ember arra figyel, amiért jött: a borra, az ételre és a társára.



Petra úgy véli, egy ilyen helyet csak akkor lehet éveken keresztül, fásultság nélkül, igazán lelkesen, folyton megújulva vinni, ha elegendő idő jut mellette a családra, a magánéletre, a pihenésre is. Ezért az Eleven csak szerdától szombatig tart nyitva. Akkor viszont beleadnak apait-anyait, és a kis teremben szinte soha nincsenek üres asztalok. Nyáron a bár előtti teraszon is sokan üldögélnek, ősztől tavaszig azonban csak a belső térben fogadják a vendégeket. Ha valaki borozni szeretne, tanácsos időben asztalt foglalnia.



A bárban a borok a főszereplők, de a melléjük kínált csipegetnivalók is nagyon fontosak. Két-háromféle meleg ételt tálalnak, az ajánlat hetente változik: töltött padlizsán, fetával sült paradicsom, francia, spanyol, portugál ínyencségek, a mediterrán, sőt a magyar konyha remekei is megtalálhatók időnként a kínálatban. Petra azt mondja, a gambas al ajillo a legnagyobb favorit, de a házi csirkemájkrém, a sült oldalas és a Kaba farmról érkező friss kecskesajt is nagy kedvenc. Sonka, sajt és olajbogyó állandóan kérhető, mindegyik minőségi áru, de ha valaki igényli, nemcsak borokat, hanem olívaolajokat is kóstolhat az Elevenben. A választékot gondosan feltüntették az étlapon, és a merlot-színű sonkaszeletelő mellett bárki megtekintheti a készletet. Érdekes világ az is, jó időnként egy kicsit elmerülni benne.



A borokért nyitás óta Labancz Richárd felel, ő az egyetlen állandó alkalmazott a bárban. Petra kiváló szakembernek tartja, és úgy tapasztaltuk, mindenki osztja a véleményét. Ricsi él-hal a borokért, és nagyon jó ízléssel válogat. Az Eleven 20-22-féle bort kínál poharazva, a sor 2-3 hetente cserélődik, de a palackos lista is folyamatosan változik. Vannak hetente visszatérő vendégek, fontos, hogy mindig tudjanak számukra újat mondani. A nyitás óta ötszáznál is több pincészet legalább ezerféle borát mutatták be a pécsi közönségnek a havi 16 napos nyitvatartási idő alatt.

„A mi borkultúránk sajnos még nem tart ott, mint a külföldieké” – mondja Petra, de rögtön hozzáteszi, hogy egyre jobb a helyzet, és érezhető, hogy ehhez az Eleven működése is hozzájárul. Megfigyelhető, hogy a külföldről érkező egyetemisták már 20-22 évesen sokkal igényesebbek, mint honi kortársaik, és nemcsak szívesen kóstolnak jó borokat, de meg is tudják fizetni a minőséget. A magyar fiatalok néhány évvel később érnek el erre a szintre, de szerencsére a kíváncsiság már megvan bennük, és ez ígéretes kezdet.



Az Eleven 2016 óta havonta két tematikus borkóstolót tart, és a 30 fős program mindig hónapokkal korábban megtelik, sőt időnként extra időpontokat is ki kell tűzniük, hogy minden érdeklődő részese lehessen az élménynek. Ricsi ilyenkor igazán elemében érzi magát, általában 6-7 bort mutat a vendégeknek a világ minden részéről. Immár hagyomány, hogy karácsonykor bor-tapas vacsorát rendeznek, amire szintén jó előre el szokott fogyni az összes hely. A vendégkör vegyes, fiatalok és idősebbek egyaránt jönnek. Ez itt a kulturált borfogyasztás terepe, nem nagyivóknak, inkább ínyenceknek való, ezért nem ritka, hogy családok ülik körbe az asztalokat. Ottjártunkkor két baráti család vendégeskedett az étterem egyik végében, és a gyerekek harsányan követelték maguknak a következő adag garnélát.

Bővülni, második helyet nyitni nem akarnak, Petra szerint a személyesség mindennél fontosabb, és azt csak ekkora méretben tudják megőrizni. Az viszont biztos, hogy ehhez a kis helyhez már elég nagy Pécs, a látogatottabb időszakokban egy tűt sem lehet leejteni a borozóban.



És hogy mi a jövő útja? Csinálják, amíg tart a lendület, amíg repíti őket a hit és a szenvedély. És mivel hitet és erőt csak belőlünk, vendégekből tudnak meríteni, arra biztatunk minden pécsi és Pécsett járó borszerető embert, ejtse útba az Elevent minél többször, hogy a minőségi vendéglátásnak, a jó boroknak és a jó ízléssel elkészített falatoknak ez a pici szigete minél tovább megmaradhasson nekünk.


Még több Pécs:
A Reggeli lelassít
Itt egyél, ha Pécsre mész!
Pécs fényt kapott

 
Fotó:
Upor László
Kalmár Lajos
S. Pápa Petra

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)