Hétköznapi buborékok

2016.06.24. | Burai László
Ha a héten a kávékról esett szó az időközben beköszöntött nyár kapcsán, akkor a bor sem maradhat ki. A hőségben igazán jólesik egy hűvös fröccs, egy rozé vagy egy habzóbor. Pár éve elért minket is a láz, jobbnál jobb buborékos borokat lehet a boltokban találni.
 
Abban a legtöbb borkedvelő egyetért, hogy a buborékok csúcsa a tradicionális eljárással készült, palackban erjesztett és érlelt pezsgő, a műfaj koronázott királyával, a champagne-nyal. Ez persze nem azt jelenti, hogy a francia borvidéken kívül ne kóstolhatnánk komoly pezsgőket, de a csúcs egyértelműen Champagne, ezt pedig a világ egyik legsikeresebb márkájaként könnyedén érvényesítik az árban is. Nem tévedek óriásit, ha azt mondom, hogy 10 ezer forint alatt nagy szerencse kell, ha valaki champagne-t szeretne elcsípni: néhány nagyobb szövetkezettől lehet ennyiért találni akár a Tescóban is, de ezek azért bármilyen jól sikerültek is, azért nem játszanak egy ligában az igazán neves pezsgőházak tételeivel. A másik alternatíva az lehet, ha kisebb, családi pezsgőpincéket keresünk, de egyrészt ilyenekkel kevesen foglalkoznak itthon (szerencsére van kivétel), másrészt időnként nem az elvárt élményt nyújtják, sok pénzért csalódni pedig nem vidám dolog.
 
Természetesen Olaszország és Spanyolország sem marad el a buborékos műfajban, a proseccók és a cavák között is könnyű mindenkinek meglelni az ízlésének és pénztárcájának megfelelőt. A legkomolyabb tételek itt is évjáratosak, ezek a pezsgők már komoly élményt adnak, érdemes velük kísérletezni, mert árban még mindig közelebb vannak a megfizethető kategóriához.
 
Itthon is mind többen foglalkoznak pezsgővel, pár éve sokan már forradalmat is emlegettek, mostanra talán csendesedett valamit a lelkesedés, cserébe azok maradtak a piacon, akik komolyan veszik a műfajt. Mindenképp említést érdemelnek a kézműves pezsgőkészítés terén úttörő Garamváriék, de a champagne-i pezsgőmesterrel dolgozó Kreinbacher Birtok is megkerülhetetlen, akárcsak a legkomolyabb hagyományokkal és tapasztalattal rendelkező Törley. Sokan hisznek benne, hogy Tokaj adottságai a pezsgő területén is kiemelkedőek. Tény, hogy évről évre jobbak készülnek, de az igazi áttörés még várat magára. Az egyik legkomolyabb ígéret a Chateau Dereszla; reméljük, hogy tovább folytatják a megkezdett munkát.
 
No, de a pezsgő komoly és mély téma, ráadásul nem mindenki szeret a hétköznapokban pezsgőzni, ezért most három olyan habzóbort választottam, ami passzol a nyárhoz, a kánikulához.
 
Szekszárdon biztos, hogy nehéz dolga van annak, aki fehérborral kezd, nem kimondottan ezért szeretjük a borvidéket. Az Eszterbauer Borászat viszont biztos pont, így megszavaztam a bizalmat a Gyöngyöző nevű 2015-ös boruknak, ami muscat ottonel és chardonnay házasításával készült. Illat alapján nem tippelném meg a fajtákat, a muscat ottonel parfümössége csak nyomokban van jelen, inkább fehér virágok, őszibarack és körte a meghatározó. A közepesnél kisebb testéhez lendületes, finom savak párosulnak, a kortyot meghatározza a citrusosság, emellett gazdag gyümölcsösség, őszi és körte, a korty vége felé finom marcipános fanyarság. Arányos, igazán jól iható bor, jó érzékkel kerüli el a műfaj buktatóit, de nem is komolykodik feleslegesen.
 
Villányban sem a fehérbort keresik elsősorban, de Ruppert Ákos általában biztos kézzel nyúl a témához, így készült el az ő Zizzzi nevű gyöngyöző bora 2015-ben, rajnai rizling és chardonnay alapból. Jó érzékkel sikerült a házasítás, egyik fajta sem uralkodik, friss, főként citrusos, fehér virágos illat után a kortyban is meghatározó a citrusos vonal, emellett markáns fehér virággal, hűvös őszibarackkal. Jó arányú bor, akár még szódával is meg lehet próbálni a nagy hőségben!
 
Évek óta biztos pont a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Salve nevű gyöngyöző bora, 2015-ből sincs ez másképp. Nem szokványos az összetétel sem: a királyleányka a savakért felel, a pinot blanc testet ad, míg a fűszeres tramini gyümölcsöt és izgalmat hoz a borba. Kóstolva derül ki, hogy tényleg így van, bár lehetetlen szálazni, mégis minden a helyén, mindenből van, és semmi sem túlzó. Kristálytiszta és egyenes, mint általában a pince borai; frissítő és gyümölcsös, tartalmas, de csöppet sem nehéz, kiváló érzékkel egyensúlyoz, és közben észre sem vesszük, hogy kiürült a palack…
 
Igaz, hogy a tradicionális pezsgőkben több izgalom rejlik, de egy-egy nyári estén lehet, hogy a könnyedebb műfaj nagyobb élményt tud nyújtani, és még arra is van esély, hogy akár egy második palack is legyen a hűtőben.

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)