Isten hozott, Újvilág!

2018.11.20. | Borsmenta
Hétvégén ismét Franc & Franc ünnep lesz Villányban. A pénteki szakmai fórumon, valamint a szombati közönségtalálkozón a hazaiak mellett Chiléből, Kaliforniából és Dél-Afrikából érkező cabernet franc-okkal ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A cabernet franc – a cabernet sauvignon „apukája” – Bordeaux-ból származik, és a világ összes szőlőtermő táján megél. Ennek ellenére legtöbbször házasításokban találkozunk vele, fajtaborként csak néhány borvidéken palackozzák. Kiemelkedő minőséget ad a Loire völgyében, és nagyon szép arcát mutatja a Villányi borvidéken is.
 
Éppen ezért határozták el a villányi gazdák néhány éve, hogy megalkotják a maguk premium és super premium minőségű cabernet franc borát, és azt „Villányi franc” márkanéven palackozzák a későbbiekben.


 
A konferencia
 
A villányi termelők büszkék arra, hogy a Villányi franc-nal tudásuk legjavát zárhatják palackba. Az illatos, fűszeres bor saját megfogalmazásuk szerint elegáns, összetett, gazdag, jó tartású és feszes, a benne lévő lendületes savakat bársonyos tannintartalom ellenpontozza. Népszerűsítése érdekében 2015-ben rendezték meg először a Franc & Franc nemzetközi konferenciát, amelyre Loire menti termelőket hívtak vendégségbe – természetesen a boraikkal együtt. Egy évvel később a Friuli Grave régió és a Balkán-térség cabernet franc-t termelői vettek részt a fórumon. Tavaly külföldi vendég nem volt, elmaradt a nemzetközi kitekintés, a saját házunk előtt söprögettünk, az idén viszont újra visszatérnek a nemzetközi előadók.
 
A negyedik Franc&Franc rendezvény vendége az Újvilág lesz, így a villányiak mellett kaliforniai, dél-afrikai és chilei borokat is kóstolhatnak az érdeklődők. A külföldi tételeket kaliforniai és chilei borászok, valamint Peter McCombie brit Master of Wine mutatja be, aki már a tavalyi rendezvényen is részt vett.


 
A villányi borok
 
A villányi borok kiválasztását minden évben komoly szakmai zsűri végzi. Tagjai: Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke, Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó magazin főszerkesztője, a Villányi Franc bizottság tagjai és a nevező borászok. A szakértők az idén 3 classicus, 6 premium és 3 super premium bort javasoltak bemutatásra:

classicus
·        Bakonyi Péter Makár Villányi Cabernet Franc 2016
·        Lelovits Tamás Pincészete Villányi Cabernet Franc 2016
·        Rácz Miklós Tamás Villányi Cabernet Franc 2015

premium
·        Domaine Mondivin Villányi Franc Quintessence 2015
·        Heumann Pincészet Trinitás Villányi Franc 2015
·        Stier Pincészet Villányi Franc 2015
·        Ruppert Borház Villányi Franc 2013
·        Gere Tamás és Zsolt Pincészete Villányi Franc 2012
·        Polgár Pincészet Cabernet Franc Kopár Szelekció 2012

super premium
·        Gere Attila Pincészete Ördögárok-dűlő Villányi Franc 2015
·        Koch Csaba VinArt Pince Villányi Franc 2015
·        Riczu Tamás Borászata Villányi Franc 2015
 
A szakmai fórumra korlátozott számban borkedvelők is válthatnak jegyet. A programról és a jegyvásárlás lehetőségeiről bővebb felvilágosítást ITT.
 
 
A szombati kóstolónap – autóbuszos bortúra


 
2018. november 24-én, szombaton a villányi pincékben túrázva ismerkedhetünk meg a legújabb Villányi franc-okkal, de érkeznek borok más európai és újvilági borvidékekről is.
A program házigazdái az alábbi pincészetek:
Günzer Tamás Pincészete, Csányi Pincészet, Gere Attila Pincészete, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Sauska Pincészet.
A résztvevőket autóbuszok szállítják az egyes helyszínek között.
Ebédet a Kúria Borétterem biztosít a vendégeknek.
 
A túra igen népszerű, és jegyet kizárólag elővételben lehet váltani rá.
A részletekért katt IDE!
 
 
Kellemes szórakozást, jó borozást mindenkinek!
 

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)