Vissza

Kadarkák, ha összejönnek

2016.10.14. | Burai László
Mindig azok a lányok a legizgalmasabbak, akikkel a legtöbb zűr van. Egy barátom kijelentése jutott eszembe, miközben a kadarkákat kóstoltuk. Ritkán ad emlékezetes élményt a fajta – viszont amikor igen, akkor arra sokáig emlékszünk.
 
Ez tényleg így van, a mai napig jól emlékszem arra a Remete kadarkára, ami megváltoztatta a fajtáról alkotott véleményemet, pedig az nem mostanában volt. És hol a zűr? A borászok már beletörődtek, hogy a kadarka tíz évből ötször nem ad izgalmat, háromszor szép borokat hoz, a fennmaradó két évben viszont olyat tud, ami feledteti a többi nyolc év minden nehézségét. Többször találkoztam már emlékezetes kadarkákkal, ezért is örültem meg, amikor kiderült, hogy a szokásos heti Borsmenta-tesztünk erősen kadarkahangsúlyos lesz.

Úgy okoskodtam előre, hogy valószínűleg 2015-ös borok kerülnek majd a poharakba, ezek közül még sokat nem kóstoltam. Az évjáratban végül igazam lett, és a fajta sokszínűsége is újból bizonyítást nyert. A kóstoló most is vakon zajlott, továbbra is hiszünk abban, hogy csak így lehet előítéletektől mentesen véleményt alkotni.
 
Jól indítottuk a sort, az első bor kirobbanóan friss és üde volt, szerethető illatában rengeteg ribizlivel, cseresznyével és finom fűszerességgel. A közepesnél kisebb testet élénk, virgonc savak tették lendületessé. Laza szerkezetű a korty, jól iható bor. Megfogott az az egyértelműség, ami az ízeit jellemezte; markáns gyümölcshangsúly, mindezt nagyon könnyedén, kis fűszeres kísérettel. Kíváncsian vártuk, hogy ki készítette a bort, és meglepődtünk, ugyanis a Takler Pincétől ennél súlyosabb kadarkára számítottunk volna, de mindannyian kedveltük ezt az új irányt!

A Neiner fivérek megrögzött kadarkások, az egyik régi ültetvényüket a Porkoláb-völgyben én is igen jól ismerem, ott tanultam meg, hogy milyen kemény munka a bakművelésű tőkékről szüretelni. A 2015-ös bor egészen visszafogott illatban, letekerték a hangerőt, halványabb a gyümölcs és a fűszer is. A korty már attraktívabb, a közepesnél kisebb testhez képest arányosak a savak. Viszont ízben továbbra sem hengerel, hibiszkusz, halvány meggy és ribizli, valamint érintésnyi fahéj tűnik fel. Szép bor ez, de a Takler intenzitása mellett nem rúg labdába.

A harmadik bor igazi meglepetés volt, nekem nagyobb, mint az első. Ugyanis Villányból érkezett, ráadásul a Bock Pincét más típusú borokban gondolom erősnek, de most rácáfoltak rendesen az előítéleteinkre, ezért is jó, hogy vakon kóstolunk. Kifejezetten elegáns illat málnával, ribizlivel, jócskán fűszeres, és nem csak a hordó miatt. Közepes test, arányos savak, lendületes a korty, kellően laza szövésű is. Cseresznye a fő vonal, lédús rendesen, finom étcsokival, kakaóporral. Izgalmas kis bor, szerettük!

Németh János kadarkája más hangulatú: finoman virágos illat, hűvös, fűszeres hangulatba oltott meggylé. A korty is passzol ehhez, elsőre meggylének tűnik, olyan jól iható. Arányos bor, jó savak, a korty második felében már földes jegyekkel, a korty végén kis meggymagos fanyarsággal. Abban maradtunk, hogy teljesen megérdemelten került be Janó bora a Bortársaság szortimentjébe, várjuk a többi tételt is.

Heimannék hosszú évek óta kísérleteznek a különböző klónokkal, hogy melyik működik legjobban a szekszárdi löszön. Az alap kadarkájukat kóstoltuk először, és meglepett, hogy a hordó milyen hangsúlyos az illatban, a finom puncsosság mellett visszafogott piros bogyósok jelennek meg. A korty kárpótol mindenért, kerek, lédús, fűszeres és egészen tartalmas. Sok közös vonás figyelhető meg az illattal, ez mindenképpen pozitív.

A Céh Kereszt Kadarka az első lepalackozott eredménye a kísérleteknek, egy része hordóban, egy része acélban érett. Egyértelműen rokon az előző borral, de annál jóval kifinomultabb, izgalmasabb, egyértelműbb, jó ízléssel megválasztott hordóval, minden a helyén van. Nincsenek kérdéseink, volt értelme a klónkísérleteknek!

A Szeleshát kadarkájával zártuk a sort, bár elsősorban nem ezt a fajtát kötöm a pincéhez, a kékfrankos és a merlot is hamarabb eszembe jut róluk. Minimális fülledtséggel nyit illatban, de hamar tisztul, és csipkebogyó, ribizli és szegfűszeg kerül elő. A korty vastagabb az eddigieknél, de az élénk sav jól tartja. Ilyen előzmények után nehezebb jól teljesítenie, nem olyan attraktív, mint Heimannék dűlős bora, de egyértelműen hozza a fajta karakterét, csak a kortyvégi kesernye lóg ki egy kissé a képből.
 
Szép kis sor volt, 2015 egészen jó év volt a kadarka szempontjából, izgalmas, színes, fűszeres borok születtek, ráadásul remek arányokkal, lendületes savval. Mindenkinek javaslom, hogy kóstoljon bele ezekbe a borokba, mert nem minden évjáratban van ennyi élet a fajtában!
Fotó:
facebook








 

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (246) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (20) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)