Vissza

Tizenegyek

2016.03.18. | Burai László
A Borsmenta rajnairizling-vadászata
 
Vitán felül nagyon izgalmas fajta a rajnai, ennek magunk is szeretünk rendszeresen utánajárni. A heti kóstolónkon 11 bor került terítékre – lássuk, milyen eredménnyel!
 
Elég jól sikerült a múltkori a rozétesztünk, tényleg élvezetes volt, főleg, ha eléri majd a célját is, és segít az olvasóknak a választásban. A következő kóstolónkat ezek után újból egy tematika köré szerveztük, és nem kíméltük magunkat: az egyik legnehezebb, egyúttal talán a legizgalmasabb fehér fajtát, a rajnai rizlinget vettük górcső alá.
A borokkal ismerkedők ritkán zárják egyből a szívükbe a rajnait, míg a haladóbbak egyenesen a fehér fajták királyának mondják. Az biztos, hogy komoly borok készülnek a fajtából világszerte, amik ráadásul hosszan is érlelhetők. Érettebb korában sokszor mutat petrolos illat- és ízjegyeket is, amitől egyesek a falra másznak, míg mások elolvadnak; kevés szőlőfajta képes ennyire megosztani még a komolyabb borbaráti társaságokat is.
Pedig ha objektíven nézzük, akkor nincs kérdés: a fajta gyümölcsös, kifejezetten aromatikus, a savkészlete nagyon jó, és késői érése miatt remek alapanyag késői szüretelésű borok elkészítéséhez is. Magyarországon is egyre többen fedezik fel a benne rejlő potenciált, az elmúlt években egyre komolyabb rajnaik születnek; elég, ha Badacsony környékére vagy akár Pannonhalmára gondolunk.
Mi most csak a Balaton vidékére fókuszáltunk, illetve kakukktojásként Pfalz is megjelent a sorban.
 
Káli Kövek Szentantalfa Rajnai Rizling 2014
Az előző évjárat nagy sláger volt, de a nehezebb 2014-es évben sem kell szégyenkeznie: határozott savak, virágos-zöldalmás ízjegyek.
 
Gilvesy Rajnai Rizling (Tarányi) 2014
Ezen a boron még kevésbé érhető tetten az évjárat, illatában viasz, őszibarack, kis petrolosság; lendületes, telt korty, grépfrútos ízvilág némi hordófűszerrel.
 
Légli Gesztenyés Rajnai Rizling 2013
Az egyik legrégebbi magyar rajnai „brand”. Illatban visszafogott, citrus és sütőtök. A korty igazán lendületes, zöldalmával, mandulával, majd meghatározó sós karakterrel a végén.
 
Légli Gesztenyés Rajnai Rizling Válogatás 2013
Megosztó bor, igazi nagyvad. Komoly test, magasabb alkohol, birsalmasajt, őszibarackbefőtt és viasz az illatban. Édes hangulatú a korty, ízgazdag bor sárga húsú gyümölcsökkel és a fahordós érlelés fűszereivel. A hangsúly kissé az alkohol felé billen, a nagytestű borok szerelmeseinek ajánljuk.
 
Villa Sandahl S.O.S. 2014
Gyógynövény, lime és virágok az illatban, lazább szerkezetű korty, grépfrút fanyarsága, kortyvégi sósság, helló Badacsony!
 
Villa Sandahl „5” Gold Standard 2013
Komolyabb, rajnais illat, petrol, gesztenye, körte. Lágyabb karakterű a korty, de a savak tartanak, érett sárga húsú gyümölcsök, őszibarackkal. Valahol itt kezdődik a Sandahl-féle rajnai.
 
Villa Sandahl „4” All of a Kind 2013
Telt, édes karakterű illat, sárgadinnyével, őszibarackkal. A kortyban maradék cukor, komolyabb felépítmény, alkoholérzet, a sav tartja a testet, jó szerkezet. Lédús, zamatos gyümölcsök, az illattal párhuzamban. Tudnak ezek a svédek, na!
 
Dr. von Bassermann-Jordan Riesling Forster Ungeheuer 2013 Grosses Gewächs
Friss illat, szőlővirág, citrusok, főtt kukorica édessége. Arányos a korty, jó sav-cukor egyensúllyal. Zamatos, érett gyümölcsök határozzák meg az ízképet, sárga húsúak, méz, finom vibrálás. Egészen szép rajnai!
 
Villa Sandahl Rake & Scoop 2012
Gyurma, friss alma, méz, különleges illattal nyit a bor. Vastag korty, komolyabb test, érezhető alkohollal. Gazdag, édes tónusú bor, érett körte, a magja kesernyéjével együtt.
 
Villa Sandahl Laundry Hanger 2012
Az illat itt sem sablonos: gyanta, barackmag, citrusos fanyarság. A kortyot némi maradék cukor kerekíti, finom kesernye árnyalja végig az őszibarackos-körtés ízvilágot.
 
Villa Tolnay Rajnai Rizling 2008
Érett, petrolos illat, virágokkal, citrussal és hordófűszerrel. A korty nem teljesen száraz, a szép savaknak köszönhetően feszes. Kedves gyümölcsösség édesfűszerekkel – bátran letagadhat a korából.
 
A vakkóstolásnak köszönhetően nem tudtuk, hogy merre járunk térben és időben, a sokszor lesajnált 2014-es évből is találtunk izgalmasat, és a sor végi 2008-as igazi meglepetés volt. Ha valaki közelebb szeretne kerülni a fajtához, érdemes bátran kóstolni, majd mindegyik borban megtaláltuk azokat a jegyeket, amiért a rajnait szeretni lehet – igaz, a hangsúlyok is máshova kerültek az egyes boroknál, így mindenki megtalálhatja a saját ízléséhez legközelebb állót.



címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (20) biobor (5) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (53) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (44) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (12) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (290) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (33) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (236) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (110) eger (71) egészséges (11) egri borvidék (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (29) etyek budai borvidék (30) etyeki kúria (19) ezerjó (13) fehérbor (119) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (5) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (4) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (154) ipacs szabó istván (4) iszunk (14) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (21) laposa birtok (5) leves (29) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (69) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (16) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (33) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (96) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (272) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (21) sör (46) sós (110) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (241) tokaj (155) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (112) tokaji aszú (45) török (38) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (4) utazás (83) utazási tippek (44) utazunk (46) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (21) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (98) vörösbor (153) vylyan (31) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)