Vissza

Világ portugieserei, gyülekező!

2016.04.01. | Burai László
Kevés kékszőlő-fajta van itthon, ami ennyi pofont kapott volna, mint a portugieser. Pedig Villányban a mai napig azt mondják az öregek, hogy egy pincét a kékoportója alapján kell megítélni. 
 
Az tény, hogy nem egy könnyű műfaj, és nem csak a presztízs miatt. Sok helyen a pince újborát készítik belőle, ha pedig az idő sürget, akkor ez sokszor a végeredményen is meglátszik: fülledt, kusza a bor, egy ilyenbe kevesen szeretnek bele. A fogyasztók általában a könnyen fogyaszthatósága és a gyümölcsössége miatt kedvelik. Ehhez viszont nagyon el kell találni a szüretet, hogy maradjon még élet a borban, és a gyümölcsök se forduljanak át fáradt-szottyadt jellegűbe. Mert a fajta egyébként egészen szép borokat is tud adni, finom grillázsos-karamelles fűszeresség a friss-ropogós cseresznye és a meggy mellett. Villányban többen komoly hangsúlyt fektetnek rá, Wassmannék és Horst Hummel jár ebben az élen, de Ruppert Ákos is jó érzékkel szokott a fajtához nyúlni.
 
A Pécsi Borozó 2013-ban rendezte meg az első Portugieser du Monde borversenyt, hogy felkutassák és megmutassák a világnak, hogy milyen a portugieser, ha igazán jó. Az első évben még én is közreműködtem a bírálatban, mára legendássá vált szigorral, pedig engem is meglepett, hogy milyen jó kis borokat kóstolhattam. Engem főképp a nem primőrnek szánt kategória győzött meg, de a házasítások is tartogattak izgalmat. A rendezvény azóta is töretlenül  fejlődik, évről évre biztos pontot jelentenek nekem, a verseny legjobbjait általában meg is kóstolom, és nem nagyon szoktam csalódni. Idén már 9 ország 85 bora nevezett a versenyre, ráadásul ennek a fele külföldről. Tovább színezték a programot azzal, hogy idén már fehér és buborékos borok is lesznek; biztos vagyok benne, hogy érdemes lesz ezeket kóstolni.
 
A nagyközönség számára április 2-án a dizájnos Zsolnay Kulturális Negyedben rendeznek kóstolót a verseny boraiból, a rendezvényen fellép a Jazzimpair együttes, és a zárást követően sem áll meg az élet: afterparti is lesz a pécsi Főtér bor- és kávéházban. Érdemes lehet a baranyai megyeszékhelyre kirándulni, a szombat délutánt portugieserekkel tölteni, majd kicsit körülnézni a városban.  Az elmúlt időszakban komoly gasztroforradalom indult meg, egymás után nyíltak a jobbnál jobb helyek, a Borsmenta is készül már egy pécsi gasztrotérképpel, előzetesként csak neveket sorolnék: Eleven, Balkán Bisztró, Filter. 





címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)