Vissza
A houstoni éttermek világa
2018.01.10. | fnys
Houston, az amerikai nagyváros nem kifejezetten turistacélpont. Cikkünk írója sem az étkezés lehetőségeit kutatta arrafelé: azért ment, hogy legújabb szakvizsgáját sikeresen abszolválhassa, de ha már ott járt, benézett egy-két helyre…
Houstonba legfőképp dolgozni vagy tanulni megy az ember. Nekem ez utóbbi adatott meg, mégpedig a világ legnagyobb rákgyógyító központjában, az MD Andersonban.
Amikor utazom, a munka mellett a kulináris kirándulás is izgat – Houston pedig ebből a szempontból igencsak jó adottságokkal rendelkezik. A leggyakoribb jelző, amit itteni kollégáim említettek, a „kozmopolita” és a „gyorsan fejlődő” volt, ami számokra lefordítva nagyjából így hangzik: az USA legdinamikusabban fejlődő városa, jelenleg a negyedik legnépesebb, és a csaknem 2,3 millió lakos több mint 90 nyelven beszél. És nemcsak beszél, eszik is. Houston gasztronómiai szempontból az egyik legszínesebb etnikai összetételű város, ahol valaha jártam. A másik fontos tényező, ami jót tesz a változatos étkezésnek, és lehetővé teszi, hogy annyi éttrem vígan megéljen egymás mellett, szintén a város lakosaira vezethető vissza: fiatalok, dolgoznak-tanulnak, és azzal, hogy eljárnak enni, időt spórolnak.
Megpróbáltam én is ezen az úton becserkészni és egy kicsit megismerni a várost. Persze az összes éttermi élményem felsorolása hosszas lenne, kiemelem hát azokat, amelyek a legkedvesebbek és talán a legérdekesebbek voltak számomra.
The Dunlavy
Nem tipikus étterem, inkább konyha és rendezvényközpont a Buffalo Bayou partján. Már reggel 7-től nyitva, hogy a folyóparti futás után finom reggelivel folytassuk a napot. Viszont délután kettőkor már zárnak is, hogy a nap további részében rendezvények számára főzzenek. A menü első látásra egyszerű, egészségtudatos, vagy inkább trendi. Ők „kirándulóbarátnak” mondják, szendvicseket és szebbnél szebb piknikkosarakat készítenek, hogy a vendégek minél több időt tölthessenek a szabadban. Nekem viszont sokkal vonzóbb volt benn, a hatalmas térben üldögélni, beszélgetni, kóstolni. A Clarke Cooper Concepts csapata bájosan minimalista helyet álmodott meg, tucatnyi kristálycsillárral, hatalmas üvegablakokkal a folyópartra, de a látvány nem vonja el a figyelmet az ételekről. Brandi Kay séf fogásaiért a pultnál kell sorba állni, az italok többségét az önkiszolgáló polcnál találjuk, majd a nagy közös asztaloknál a többi vendéggel közösen fogyaszthatjuk el. Tulajdonképpen olyan, mint egy menza, de mégsem ezzel a benyomással távozunk.
.png)
Nekem az avokádós piritós smoothival volt az egyik nagy kedvencem, de a chiapudinggal tálalt káposztasaláta is zseniális. Klasszikus gofri is van reggelire, vagy zabpehely, de népszerű a két tojásos tányér is, szalonnával és steakburgonyával. A St. Cecilia névre keresztelt szendvicsük egy préselt francia bagett prosciuttóval, brie sajttal, fügelekvárral és egy kevéske mézzel, a népszerű piknikkosarukba pedig sajtot, kenyeret, genovai szalámit, fehérbabból készült citromos kencét, sárgarépa- vagy csirkehúsos mousse-t tesznek. Nem csoda, hogy hétvégén kígyózó sorban várják az emberek, hogy egy jót reggelizzenek ezen a nagyszerű helyen.
Whataburger
.jpg)
Hamburgerre specializálódott gyorséttermi lánc. Ma már amerikainak mondják, de eredetileg texasi. A központja ma is San Antonióban van. Jellegzetes narancssárga-fehér csíkos, „A” alakú épületei már messziről felismerhetőek. Barátaim azt mondták, hogy ez az az íz, amit sehol nem találnak meg Texason kívül. Így, ha hosszabb távollét után hazatérnek, már-már szokás beülni, és egy „justaburgert” enni üdvözlésképpen. Biztos csak azért, mert én nem vagyok texasi, de nem sikerült kiéreznem azt a jellegzetes ízt, amit a helyiek kedvelnek. A burger viszont nem volt rossz.
B&B Butchers
.png)
Steakhouse és hentes egyben. És micsoda minőségű húsok! Az áru a világ minden tájáról érkezik, de ennek ellenére a texasi ranchról valót ajánlják elsőként, ha segítséget kérnél. Van egy kóstoló, ami csak húsokból van összeállítva. Itt az oldaluk, érdemes böngészni. Maga az épület is érdekes, Houston egyik régi, szépen megőrzött ipari építménye. Valaha pékség volt benne, napi 15 ezer (!) vekni kenyeret sütöttek a 20-as, 30-as években, aztán jött Benjamin Berg New Yorkból, és nemcsak megálmodta, de meg is valósította ezt a csodát, a húsevők mennyországát. A hentes részlegnél nemcsak húst lehet vásárolni, hanem van egy pénztárcabarát bisztrómenüjük is.
.png)
Az éttermi rész már más kategória, de egyszer élünk, és hol egyek egy jó steaket, ha nem itt? A látvány már eleve szürreális volt. Fehér, keményített damaszt mindenütt, és hús, hús és hús, hegyekben. A pincér valószínűleg láthatta a zavaromat, és az utolsó pillanatig istápolt, de olyan diszkréten, hogy tényleg krőzusnak éreztem magam a végére. Ne is beszéljünk a borravalóról... Kéksajttal megszórt pirított szalonna volt a bemelegítés, egy leheletnyi szarvasgombás mézzel, hogy aztán jöhessen a fő fogás, a filet mignon. Pincérem figyelme arra is kiterjedt, hogy ne a számomra megfizethetetlen francia borral párosítsák, hanem egy hasonló kaliberű olasz vörössel. Így most leírva ez a beszámoló elég szimpla és rövid, de az élmény életre szóló volt.
The Pit Room
.jpg)
Steak után barbecue. A siker titka itt is a jó minőségű hús (USDA Prime marha és Berkshire-Duroc sertés), és két egyedi tervezésű, hordó típusú füstölő, avagy szmóker, ahogy már itthon is nevezik. Amint belépünk az étterembe, kellemes füstös illat érződik. Bár a húsok melegítőlámpa alatt állnak, ami kissé olcsó benyomást kelt, de ez csak a látszat. Frissen veszik ki a füstölőből, és akkora a pörgés, hogy az adagok alig néhány percet töltenek el a polcon – mondhatnánk, hogy csupán a látvány kedvéért. A menühöz hatféle húsból lehet választani, akár többet is. A sertésborda például kifejezetten hosszan füstölt, de mégis kellemesen szaftos, de a csirke és a pulyka sem száraz. A menühöz jár még házi kolbász is, mindennap másfajta (cseh stílusú marha-, fokhagymás-borsos szarvas-, sajtos-paprikás sertéskolbász). A köretek is nagyon vonzóak: az elmaradhatatlan káposzta, a mustáros burgonyasaláta, a charro bab, a kukorica, és talán a legdurvább a „mac and cheese”. A tacót is helyben sütik, de azt „csak” háromféle hússal töltik. Igaz, kerül mellé sajt, savanyúság és finom házi szószok is. Itt volt a legbizarrabb borélményem is, de erről majd később. Desszertre már nincs kapacitásunk, pedig ez a szekció is erősnek tűnik a sok csokival, fagyival és pekándióval.
Bistro Menil
.png)
A híres, több mint tízezer műtárgyat bemutató Menil-kollekció megtekintése után jólesett beülni a bisztróba is. Nemcsak a gyűjteménynél, a konyhán is érezni az európai hagyományokat. A séf valamikor még Julia Childdal is dolgozott, de ő maga is sokat utazott az öreg kontinensen. Erős a francia vonal, az étel-bor párosítást kifejezetten hangsúlyozzák, de többféle kézműves sör is szerepel a kínálatban. Az ételek kifejezetten könnyűek, elegánsak, az adagok kicsik. Kellemes meglepetés a múzeumi büfék világához képest, méltó párja a gyűjteménynek, de önálló étteremként is megállja a helyét.
A NASA ételeiről és a borokról a második részben mesélek.
Fotó:
facebook
fnys