Itt az első adventi hétvége

2018.11.29. | Lovranits Júlia
Mikulás Regatta vitorlásverseny, karácsonyi illatvacsora és zöld Ünnep a Kiskert piacon. Így kezdjük az ünnepre hangolódást advent első hétvégéjén Mádon, Etyeken, Sopronban vagy Budapesten…

A sok eső után végre igazi, napsütéses, kellemesen hideg decemberi hétvége áll előttünk. Igazán meghozza a hangulatunkat a karácsonyi készülődéshez. Aki szeretne valami új menüvel előrukkolni a karácsonyi vacsorán, az a hétvégén több workshop kínálatából is választhat. De megnyitottak a karácsonyi vásárok is, ahol beszerezhetjük az ajándékokat, és megleshetjük a Mikulást. Ám ha kezdetnek csak belső békét keresünk, akkor a teatanfolyam a nekünk való program.
 
Borleckék – Egyéjszakás kaland Mádon – december 1., Mád



Kövek, aszú, Rákóczi, puttony, gönci hordó, furmint, hárslevelű, kövérszőlő, botrytis – hogyan kapcsolódnak ezek a szavak Tokajhoz? Aki részt vesz a Wine a'More Utazás rendezvényén, az megtudhatja! Advent első hétvégéjét most a borok királyával és udvartartásával köszönthetjük!

Szállás a Demetervin Birtokközpontban, ebéd az Anyukám Mondta Étteremben, kóstolók: Holdvölgy Experience és Demetervin Pincészet, vacsoraopció: Gusteau Kulináris Élményműhely, további opcionális programok: Borecet MűvekHelia-D Herba-kastély


További Információk ITT 
 
Karácsonyi vegán süti- és ételkészítő tanfolyam – december 1., Sopron



Sopronban is gondolnak az egészséges, környezettudatos életmódot folytatókra. A Levendula Kézműves Fagylaltozó a Várkerületen segít, hogy változatos, vegán fogásokkal kedveskedhessünk szeretteinknek az ünnepek alatt. Az ételek glutén- és laktózmentesen, hőkezelés nélkül, csak növényi alapanyagok felhasználásával készülnek!
Egy csoportban húsz főt tudnak fogadni, túljelentkezés esetén a workshopot másnap ismétlik!

Az ételek, amiknek a készítését elsajátíthatjuk:

Narancsos sütőtökkrémleves
Bazsalikomos sajtgolyók salátával
Töltött káposzta élő kenyérrel
Bejgli
Karácsonyi diótorta
Kandírozott narancsos csokitorta
 
További információk: ITT 



Kiskertpiac – zöld Ünnep – december 2., Budapest



Minden érdeklődőt vár a városi kertészek, a virágok, a gasztronómia, a természetes dizájn és a kencék rajongóinak piaca. Aki szeretne decemberben is virágosan, zölden igazán ünnepi hangulatba kerülni, annak ez a legmegfelelőbb program a hétvégére. A Bazsalikomos kert például helyben megvásárolható teakeverékkel, sóvirágokkal, lekvárokkal és bazsalikomos pesztókkal készül a rendezvényre, de olyan újdonságok is lesznek, mint a Karácsonyi tea és a workshop voucher. 
További információk ITT 
 
Advent a Gasztrosétányon – december 2., Etyek


 
Közeleg az év egyik legszebb időszaka! Etyeken is hangolódnak már az emberek, ezért a karácsonyvárás jegyében december 2-án, vasárnap 10 órától nyitott pincékkel várja vendégeit az etyeki Gasztrosétány. Adventi kézműves vásárral, ünnepi ételekkel készülnek a helyiek, lesz ropogós pulykacomb, forró és tüzes italok, és bejglikóstoló is!
További információk ITT 
 
Adventi Fesztivál – december 1-2., Balatonlelle


 
Most hétvégén Balatonlellén gyűlik össze a balatoni vendéglátás színe-java. Egyszerre rendezik a IV. Balatonlellei Karácsonyi Vásárt, a II. Balatoni KÖR Adventi Gasztropikniket és a III. Mikulás Regatta vitorlásversenyt. A karácsonyi vásáron közel harminc különleges kézműves árussal találkozhatunk. A Gasztropikniken tíz étterem, tizenkét borászat, három cukrászda és egy pálinkafőzde vesz részt a balatoni régióból. Az amúgy is kuriózumnak számító III. Mikulás Regattán további különlegességek is várhatóak: indul egy kizárólag hölgyekből és egy – a kapitány kivételével – gyerekekből álló csapat is. 
A parton maradók sem fognak unatkozni, hiszen üzemel a műjégpálya, a Balaton első vízre épített élményszaunája, lesz kézműves sarok, sőt az eseményen egész nap élő zene szórakoztatja a látogatókat. Fellép a Bango Budapest Band, a Lengyeltóti Brass Band, sztárvendég a Bon-Bon zenekar. Ráadásul vasárnap még a Mikulás is ellátogat Balatonlellére, és minden gyereknek ajándékot hoz.

További információk ITT 
 
Teaműhely – teáról az alapoktól – december 4., Budapest


 
A teaműhely keretében a résztvevők aktívan ismerkedhetnek meg a világ teáival, azok származásával. Tanulhatunk az alapvető teafajtákról, feldolgozási módjaikról, elkészítésükről, a mindennapi teázáshoz szükséges eszközökről.

Amiről szó lesz:
A leghíresebb teatermelő területek
A teanövény jellemzői
A tea fajtái, feldolgozásuk, oxidációs szintjük
A teakészítés lépései, vízhőfok, áztatási idők, eszközök
Mire figyeljünk az ízeken túl, a teakóstolás mikéntje
A teák élettani hatásai
A tea tárolásának, eltarthatóságának tudnivalói

Amiket kóstolhatunk:
négy különböző tea, a vendégek hangulatához igazítva
frissítő fekete vagy fehér tea
valamilyen izgalmas wulong tea
idős teafák leveleiből készült tea
puer tea
 
További információk ITT 

Karácsonyi illatvacsora – december 6., Budapest



Aki egy könnyed és formabontó karácsonyi vacsorára vágyik, az most olyan ünnepi fogásokkal lepheti meg szeretteit, mely után megnyalják mind a tíz ujjukat. Ebben az illatvacsora mestere, Bíró Botond Boldizsár lesz segítségünkre.

Előétel: Lazactatár avokádóval és parmezáncsipsszel 
Leves: Tokaji borleves vaníliás felhővel
Főétel: Göngyölt tőkehal kelkáposztával – sütőtökpüré mandarinnal és tintahalas piskóta
Desszert: Tarte au chocolat tonkababbal, kakaóbabtörettel és zöldpisztáciás körtehabbal
 
További információk ITT 
 
Derűs hétvégét mindenkinek!
 
Fotó:
facebook

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)