Vissza
Egyszer fent, máskor fent
2017.05.17. | Bodó Judit
Kapkodom a fejem, annyi minden történik. Fantasztikusak. Vannak kevésbé jók, de annak meg akkor kell örülni, amikor vége…
Steel parancsnok mondjon le!
Itt van például egy öt napon át tartó, 39 fok feletti láz a legcseppebb gyereknél. Féltettem, tehetetlennek éreztem magam. Gyengült, nem evett, nem ivott, mindketten kimerültünk. Amikor kicsit jobban lett, végignéztünk több évadnyi Tűzoltó Samet – uff. Aki nem ismerné e remek sorozatot, röviden: Körmöspálcás egy piromániásoknak létrehozott szanatóriumfalu a hegyekben. Tizenketten lakják, minden napra jut tüzecske, baleset, ami őket egyébként nem nagyon viseli meg. Örvendnek, hiszen velük van Sam a nap 24 órájában. Nagyon sok rész után már úgy voltam vele, mint gyerekkoromban a Tom & Jerryvel, hogy elkezdtem Tomnak drukkolni. Visszájára sült el a dolog, borzasztóan zavart, hogy Sam nem áll a sarkára végre és szedeti le a gazdájával a macskát a fáról. Steel parancsnok meg mondjon le, mert a nemtomhanyadik részben nyilvánvalóvá válik, hogy magára zárja az irodaajtót, és felrakott lábbal alszik.
A betegség miatt sajnos egyáltalán nem tudtam részt venni az egyik legizgalmasabb történésben:
Telepítés
A Csontos-dűlő felső részét készítettük elő. Az agyagos talaj a kevés csapadék miatt teljesen bekeményedett. Az első értelmezhető csapadék után azonnal rohantunk, hogy a 4600 tőkét sikeresen el tudjuk ültetni.
1. nap: kitűzés az akácbot(t)okkal, amiket édesapám napokig kötegelt
2-3. nap: ültetés
4. nap: hálaadás
Csak álltam a terület aljában, és próbáltam elképzelni évtizedek múlva bármelyik utódunkat, ahogy a kedves vendégeknek meséli, hogy ezt a területet a szüleim / nagyszüleim / dédszüleim ültették 2017-ben. Jóhogy pityeregtem!
A valóságban persze lehet, hogy majd épp megalkudnak rá… Ez ellen is tettünk az elmúlt két hétben:
III. családi csapatépítő hétvége – lovagkor
Ezen eseményeket is kedves kultúrribanc (lásd pár Bottszerdával előbb) barátnőmmel, Márkus Mónikával követtem el. Egyrészt szeretnénk a hozzánk érkező vendégeknek megmutatni, hogy Bodrogkisfaludon el lehet családdal tölteni 3-4 napot is, másrészt a helyi közösséget erősítve a családoknak, gyerekeknek szeretnénk megmutatni a saját falunk gazdagságát. Meggyőződésünk, hogy ha sok élmény éri őket fiatal korukban, akkor a kötődés teljesen természetes elemként épül az életükbe.
Három évvel ezelőtt írtunk egy mesét, miszerint a falunk határában, a Bodrog folyóban elsüllyedt egy kalózhajó. Ötszáz évente csak egy nap van arra, hogy a kalózok által elrejtett kincset megkeressük. Készült titkos térkép, ami alapján bejárattuk a csapatokkal ez egész falut. A Dereszla pincelabirintusában hirtelen sötét lett, a kalózkikötőben evezni tanultak a családok, a lovas tanyán lovagolni. Bevontuk a Bodrogkisfaludért Egyesületet, a Bodrogkeresztúr Jövőjéért Egyesületet. Az Aggteleki Nemzeti Park kakifelismerő feladatokat hozott a kis hüllők mellé. Fontos állomás a Tájház kemencéje, amely ontja a finom kenyérlángost. Természetesen a nyugiban sült a pogácsa, varrták a tarisznyákat jó szokás szerint. Tavaly a mesét továbbírtuk. A kalózszellemek elnézték a dátumot, egy nappal később jöttek a kincsért. Nem találták, így riogatni kezdték a helyieket. Elrabolták a királylányunkat, és csak akkor voltak hajlandóak elengedni, amikor 346 fabatkát leszámoltunk a kalózkapitány szellemének (aki az egyik legnagyobb segítségünk – Bendegúz fiam osztályfőnöke, Pető Miklós tanár bácsi és az ő bődületes magyar hangja).
Az éven kénytelenek voltunk a király várnépét felduzzasztani. Apródokkal és udvarhölgypalántákkal rendelkező családokat kerestünk. Középkori vásárral indultunk, ahol hordókészítés, vesszőfonás, középkori frizura készítése, mézeskalácsos, vásári bábjáték, lovagi torna várta az érkezőket. Hat állomáson kellett bizonyítani a családoknak a rátermettséget: patkókovácsolás, ólomkatona-öntés, lovagi torna, várfalépítés szalmabálából, postakocsizás, középkori nyomdaműhely. Nagy rézüstben rotyogott a fenyőpuncs. Apukamegőrzőként borudvart alakítottunk ki. Este a Hangásznégyes jóvoltából élő, középkori fejedelmi udvarok zenéjére táncoltunk. Az első évben öt helyi család jött el. Tavaly 19 csatlakozott, az idén pedig már 29 helyi családot tudtunk megvendégelni.
A legfontosabb, hogy egy napig legálisan sárkányfűárus lehettem, egy gyönyörűséges ruhában.
Franciacorta
Négy nap Olaszországban – nem kimondottan bortúra, inkább életérzés-tanulmányút. Meghívásnak tettünk eleget, egyelőre még fel kell dolgoznom a „Jár ez nekünk?” kérdéskört, de menni fog, úgy érzem. Éttermeket látogattunk, rengeteget agyaltunk a jövőnkön, és végre nem csak a problémákat előtérbe helyezve. Egész pontosan: kidolgozva szeretném látni azt, amire vágyunk – ismerem magunkat, ha ez megfogalmazódik, akkor úgyis addig megyünk és dolgozunk, míg meglesz.
Borászok borásza
Hatalmas elismerés, hogy 11 éven keresztül a kuratórium és a borászok is úgy gondolják, hogy helyünk van Magyarország 50 legjobb borászata közt. Eddig tart az örömöm. Nem álszentség, amit most írni fogok. Harmadik éve, hogy az első öt borász közé választanak, amivel rendesen megküzdök a lelkem mélyén. Nagyon sok kolléga van, akit nagyon sokra becsülök és főleg tisztelek. Velük kerülök egy sorba, és én erre még nem tartom magam méltónak. Majd 90 évesen talán (elképzelem, ahogy majd a járókeretével feltol a színpadra Jóskám, és nem tudunk majd megszólalni, na nem a megszeppenéstől, hanem az oxigénhiánytól). Siker, mondják körülöttem.
Az élelmiszerüzletben állva három gyerekkel és egy teli kosár áruval az előttem állónál elmegy az internet. Nem lehet fizetni kártyával, készpénz nincs nálam. Mondom a kasszánál, hogy akkor én most bajban vagyok. Erre hárman megszólalnak a boltban, hogy: „Majd én adok neked pénzt!” A siker nálam ekkor realizálódik, mert tudom, hogy bármelyiktől fogadom is el, a másik kettő úgyis megorrol rám.
Egy kisebb méretű bőrönddel érkeztem Tokajba. Senkit nem ismertem. Mindössze tizenöt év alatt sikerült a helyi emberekben bizalmat kiépítenem, illetve Jóskámmal együtt kiépítenünk. Mindenkinek igaza van, sikeresek vagyunk.
Fotó:
Bodó Judit
