Vissza

Magyar borok kóstolója Angliában

2017.09.22. | Borsmenta
Harminc magyar bor mutatkozik be az angliai Bath városában szeptember 23-án, szombaton. A kínálatban egyebek között a Szent Donát, a Figula, a Vesztergombi, a Heumann és a Zsirai pincészetek borai is szerepelnek…
 

A 2016-ban alapított Novel Wines borkereskedés tulajdonosai rendhagyó születésnapi partira hívták Bath és környéke borszerető népét. A vendégek az első születésnapját ünneplő angol–magyar kereskedés mind a 150 tételből álló portfólióját, köztük rangos magyar pincészetek borait is megkóstolhatják.



„Londonban nagyon széles a borválaszték, nehéz túlharsogni a zajt, ezért a magyar borok mindig sikeresebben szerepelnek a vidéki kóstolókon, ahol a közönség és a kereskedő között is sokkal szorosabb a kapcsolat, mint a fővárosban” – mondta el kérdésünkre Szentkirályi Orsolya Londonban élő borszakértő, aki szerint a fiatal borfogyasztókat kellene meghódítanunk, ők ugyanis már nem ragaszkodnak annyira a klasszikus régiók boraihoz, sokkal nyitottabban, bátrabban választanak a kínálatból.

 „Úgy gondolom, hogy leginkább a Magyarországon honos szőlőfajták boraival lehetünk érdekesek a világban – ad betekintést a kereskedés koncepciójába Zsiga György, a cég táralapítója.  – Elsősorban családi vállalkozásokkal dolgozunk, amelyek tradicionális borokat készítenek, de a magas minőség elérése érdekében alkalmazzák a modern technológiát is. A kínálatunkban szerepelnek egyebek között a mádi Kardos Szőlőbirtok, a csopaki Szent Donát Birtok, a balatonfüredi Figula Pincészet, a badacsonyi Laposa Családi Birtok, a villányi Heumann Pincészet és a mádi Zsirai Pincészet borai is.”



 „Új színt viszünk a brit borpiacra azzal, hogy izgalmas, széles körben még nem felfedezett régiók borait válogatjuk össze” – tette hozz Ben Franks borszakíró, a Novel Wines angol alapítója.


Szik Mátyás magyar sommelier véleménye szerint minden ilyen bemutatkozás rendkívül fontos. „Közgazdaságtani alapelv, hogy a kereslet határozza meg a kínálatot. Minél komolyabb igény mutatkozik a jó minőségű hazai borokra, annál erősebb a motiváció, hogy a magyar borászok egyre jobb színvonalon dolgozzanak, és végül mindig a fogyasztó jár jól.”

A szombati rendezvényre 200 érdeklődőt várnak, és a szervezők remélik, hogy a borkedvelő vendégek mellett a környékbeli éttermek tulajdonosai és az ott dolgozó sommelier-k is élnek majd a kóstolás lehetőségével. A kereskedés a magyarok mellett ajánl borokat Japánból, Ciprusról, Törökországból, Macedóniából és további 16 országból.
 
:
Fotó:
facebook

címkék

amerika (4) aprókertek (21) ausztria (5) az év bortermelője (7) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (34) balassa bor (4) balaton (104) balatonboglári borvidék (14) balatonfüred csopaki borvidék (20) balla géza (7) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (17) biodinamikus (8) bocuse d'or (9) bor (289) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (37) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (56) borshanta (21) borterasz (16) borteszt (251) bortúra (28) borvacsora (21) borvendéglő (5) borverseny (28) bott frigyes (5) bott pince (31) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (225) cabernet franc (26) cabernet sauvignon (10) cava (7) CEWI (14) chardonnay (5) csányi pincészet (9) csirke (10) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (10) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (94) eger (64) egészséges (11) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (6) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (154) etyek (24) etyek budai borvidék (24) etyeki kúria (16) ezerjó (5) fehérbor (75) fesztivál (44) figula (5) franc&franc (7) franciaország (5) friss (4) frittmann (6) furmint (83) furmint február (13) gál szőlőbirtok és pincészet (4) gere attila pincészete (5) gin (14) gizella pince (6) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (4) hárslevelű (20) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) húsvét (10) indiai (9) interjú (145) ipacs szabó istván (4) iszunk (11) jótékonyság (4) juhfark (19) kadarka (33) káli-medence (9) karácsony (26) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (21) kéknyelű (15) kenyér (10) késői szüret (5) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (12) könnyű (15) könnyűvér (4) környezettudatosság (5) koronavírus (29) kóstoló (59) kovács nimród winery (12) köveskál (4) közben esznek (10) kreinbacher birtok (10) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (16) laposa birtok (5) leves (20) london (19) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) mátra (61) mediterrán (4) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (4) michelin-csillag (10) miskolc (10) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (4) natúr bor (4) nemzetközi borvásár (4) nyár (15) nyaralás (5) nyári (5) olaszország (36) olaszrizling (27) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (5) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (7) pázmánd (26) pécs (10) pékség (6) pét-nat (15) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (9) recept (209) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (11) sanzon (8) sárospatak (4) sauska (6) sauvignon blanc (33) sebestyén (4) somló (46) sommelier (11) soproni borvidék (17) sör (45) sós (84) spanyolország (16) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (46) süti (16) svét (19) syrah (8) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (84) száraz szamorodni (5) szekszárd (49) szekszárdi borvidék (7) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (16) szentesi józsef (5) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) tállya (13) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (10) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természetes bor (10) tészta (16) tesztelünk (165) tokaj (146) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (105) tokaji aszú (40) torta (4) tramini (5) tudnivalok (4) túra (7) utazás (63) utazási tippek (24) utazunk (33) vacsora (11) váli péter (4) vega (6) velencei-tó (11) verseny (13) veszprém (4) villány (27) villányi borvidék (84) vörösbor (117) vylyan (28) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (8) zsirai pincészet (6)