Rosalia #csakazértis

2020.05.27. | Borsmenta
Lesz is, meg nem is. Koccintunk is, meg nem is. Találkozunk is, meg nem is. Együtt borozunk, eszünk és bulizunk, de most egy kicsit másként. Ez a Rosalia #csakazértis, vagyis az idén 9 éves fesztivál 2020-as online kiadása.


Június 5-én és 6-án, este 6-tól három órában jelentkezik a Rosalia Fesztivál az éterben. Élő interjúk borászokkal, zenészekkel, a gasztronómia képviselőivel, szóval csupa fontos emberrel; lesz rozé- és pezsgőkóstoló, sok-sok zenével fűszerezve. Az eseménynek a Liget Budapest Projekt által varázslatosan felújított Millennium Háza ad otthont, háttérben a Rózsakerttel. Ragadjunk poharat, bontsunk egy üveg rozét, helyezzük magunkat kényelembe, és borozzunk a nappaliban, a kertben, a teraszon – vagy ahol jólesik! Együtt.


 

Egy kis ízelítő a műsorból


5-én, pénteken a pop-up stúdió borász vendége lesz két igazán jó arc, Dúzsi Tomi és Szentpéteri Attila, a hölgyek részéről pedig Gálné Dignisz Éva és Nyúlné dr. Pühra Bea. Könnyed beszélgetést ígér Farkas Kriszti „Volkova”, a Folkfonics együttes énekese, és elfogadta a meghívást a PizzaMe tulajdonos testvérpárja is. Az estét szokás szerint DJ Juhász Laci zárja, természetesen élőben. Számot kérni és otthon vonatozni ér!



6-án, szombaton folytatódik a Rosalia #csakazértis. Közelebbről megismerhetünk két fiatal borászt: Béger Ákos és Farkas Gedeon avat be minden borkedvelőt a díjnyertes rozéborok készítésének titkaiba. A Balatonról Bezerics Dani és Baranyai Péter érkezik, remélhetőleg pár palack pezsgővel a táskájukban. Megismerhetünk két hölgyet is, akiknek szó szerint édes az élete: Háfra Katit, a macaronkészítőt és András Tündét, a kürtőskalács-készítés mesterét. Odett is fellépett volna az idei Rosalián, és most az éteren keresztül találkozunk vele, este pedig tévétorna helyett a Mongooz and the Magnet koncertje mozgat át mindenkit.   



Lássuk, mi mindent tudunk beszerezni, hogy az élmény tökéletes és felejthetetlen legyen a Rosalia #csakazértis eseményen:

Ebben a mindenki számára különös évben a Rosalia különleges poharat készített: a már ismert grafikák mellett egy #csakazértis 2020 inspiráló felirat teszi mindenki számára emlékezetessé az elmúlt időszakot. A poharat a Rosalia honlapján egyszerűen meg lehet rendelni. Figyelem! 6 pohár vásárlása esetén 2 palack friss ajándék rozé üti a vásárló markát. A házhoz szállítás Budapesten belül ingyenes.



A tökéletes Rosalia-hangulat elengedhetetlen része a közös kóstolás, élőben, a borásszal együtt. A selection.hu jóvoltából a Rosalia #csakazértis eseményen kóstolt tételek 2 ajándék pohár kíséretében a rendezvényig kedvezményes áron vásárolhatók meg. Nem mellékes, hogy a kollekció az idei nyár talán legtrendibb borait tartalmazza.

A Rosalia borász kiállítóinak köszönhetően számtalan akció és engedmény várja a rozék és a pezsgők szerelmeseit, a részletekről a Rosalia honlapján lehet tájékozódni.



Töltsünk el együtt pár órát, és köszöntsük a nyarat egy pohár rozéval vagy pezsgővel!
 
Korábbi fesztiválbeszámoló: Mit igyunk a Rosalián?
Fotó:
Borkultúra Kht.

Iszunk

Rosalia hetedszer

2018.05.11. | Szabó Edit
Több mint ötven borászat rozéi és buborékos italai, változatos streetfood-kínálat, színvonalas családi programok, néptáncos flashmob és éjszakába nyúló buli - ez lesz mától a Rosalián..…
Iszunk

Mit igyunk a Rosalián?

2018.05.12. | Szabó Edit
Állnak a pavilonok a Városligetben, sül a hús, szól a zene, tombol a Rosalia fesztivál. Pénteken mi is ellátogattunk, hogy feltérképezzük a kínálatot. Íme a Borsmenta toplistája…  

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)