Új hónap, új kihívások

Húsvét után magasabb fokozatra kapcsoltam, és már most látom, hogy ezt a hónapomat sikerült kicsit túlszervezni. Így aztán biztos, hogy a következő naplóban nehezebb lesz visszafogni a szavakat. Mondjuk, most se sikerült, bocsi!

Legyen már vége!

Rájöttem: az április nem a kedvenc időszakom. Pedig régebben azt gondoltam, hogy imádom a tavaszt, és hogy az a legjobb évszak. Mondjuk, igazából még mindig ezt gondolom, de ez a hónap tényleg sok kihívással járt, ami főleg az időjárásnak köszönhető. Kezdem amúgy megszokni, hogy valamiért minket mindig elér a jég, vagyis a területecskéinket, de az ritka, hogy áprilisban kapunk jégesőt. Most ezt is megértük: a hónap utolsó szelei elhozták. Mondjuk, legalább nem okozott még nagy problémákat, hiszen éppen hogy kihajtottak a rügyek, de azért itt-ott még ezeken a minileveleken is találtunk sérüléseket. Szegénykék! Szóval igen, hol iszonyat meleg, hol hirtelen visszahűlés jellemzi még mindig az időjárást. De, nagyon jó látni a kis neonzöld hajtásokat, ahogy napról napra erősödnek. És annak is örülök, hogy most kicsit később kezdődött el mindez, mint tavaly. 2024-ben már április 7-én 2-3 leveles kis hajtásaink voltak, most csak a hónap vége felé jött el ugyanez az állapot. Viszont ha nő a szőlő, nyilván nő a szükséges munkamennyiség is. Beindultak a gépek, kaszálunk, permetezünk, talajt művelünk ezerrel.

Majális: a szeretet ünnepe – vagy a lelki összeomlásé

Idén próbáltam nem túlszervezni a majálist, mert egy egész komoly kérést szerettem volna minél jobban kivitelezni. Ezért sem vállaltam olyan sok kóstolót, hogy legyen időm és energiám. Az egyik legjobb barátnőm házasságkötését május első hétvégéjén tartottuk, és azt a nemes felkérést kaptam tőle még hónapokkal ezelőtt, hogy készítsem el nekik az esküvői tortát. Bár ismer, az elején leszögezte, hogy csak akkor csinálhatom, ha ez nem jár túl nagy stresszel. De nyilván ezt nem hagyhattam ki. Édességimádóként azt gondolom, a desszert az egyik legfontosabb része az étkezéseinknek, így egyértelmű számomra, hogy egy ilyen nagy alkalom megsokszorozza a torta fontosságát. Bár sütöttem már tortákat rendelésre, de emeletekkel még nem volt dolgom. Viszont azt éreztem, egy ilyen eseményre mégiscsak illik egy kicsit magasabb tortácska. Ki is találtam, hogy ezt házi körülmények között hogyan tudom kivitelezni, megvoltak az ízkombinációk a fejemben. Előző héten elkezdtem ráhangolódni, ami igazából azt jelentette, hogy sütöttem pár tortát, hogy kipróbáljam a koncepciót. Szóval még jó, hogy meglátogatott a család, mert volt kivel megetetni a próbatortákat.

Aztán a nagy nap előtt nekiestem az alapoknak, gondoltam, előre dolgozom, hogy ne kelljen kapkodni: megsütögetem a piskótákat. Ja, ez fejben egész jól ment. De aztán a sütőm úgy gondolta, hogy megbabrálja a rendszert, és elkezd máshogy viselkedni, mint ahogy szokott. Így az emeletes torta alapjával nagyon sokat szenvedtem. Nem kevés túlsütött vagy nyers közepű piskóta kidobálása után még mindig nem adtam fel, kikevertem a következő adagot. Már a sütő ajtaját nyitottam, már raktam volna be a nyers tésztát, mikor is útközben a tortaforma alja úgy döntött, nincs jó helyen, és elengedte magát. És ott, abban a pillanatban én is elengedtem magam. Bekanalaztam a folyékony piskótát a kukába, feltöröltem a padlót, és próbáltam összeszedni magam, de nem ment. A lagzi amúgy Leányfalun volt, és megbeszéltem egy másik nagyon jó barátnőmmel, hogy a tortáimmal beköltözöm előző éjszakára hozzájuk Szentendrére, és majd a helyszínen fejezem be a végső díszítést. Hiszen ezeknek Mádról még oda is kellett volna valahogy érniük, épségben. Kétségbeesésemben megírtam neki, hogy ne várjon rám, mert szerintem nem fogok odaérni sose. Szegény a telefonban próbált lelket önteni belém, és biztatott, hogy meg tudom csinálni. Felszívtam magam, közben kiengedtem a vendégeket a vendégházból, majd elszaladtam a boltba, és vettem még pár cuccot a következő piskótához. Nagy nehezen végül csak megsült, közben megcsináltam a kísérőtortákat, elkezdtem összerakni a krémeket, visszatért a lendület és a jókedv a konyhába. Már azon agyaltam, hogy össze kéne szedni a ruháimat, meg hogy mit kell még pakolni az útra.

De a munka nem állt meg, és már ott voltam, hogy a felső emeletet akartam bekenni egy kis réteg krémmel, hogy stabilabban bírja az utazást. Kivettem a hűtőből a tortát, és át akartam helyezni a végső helyére, egy kartonra. Ezt meg is tettem, csakhogy amint hátraléptem a krémért, feltűnt, hogy az egyik oldala megrogyott. Én is megrogytam, de aztán ezen gyorsabban túllendültem, előjött a „problémamegoldóHurka” üzemmód. Végül nagy nehezen, de útra keltem a tortákkal és a koszorúslány ruhámmal.

Késő este érkeztem Szentendrére, és másnap már korán fel is keltem, hogy az utolsó simításokat is megtegyem, és a torta a helyére kerüljön. És végül csak elkészült, és a többi tortával együtt betették a hűtőbe. Azért megbeszéltem a szervezőkkel, hogy szóljanak majd, mielőtt behozzák. A biztonság kedvéért kábé óránként benéztem a hűtőbe, de közben összeszedtem magam, és készültem a következő nagy feladatra: koszorúslány ruhát fel! És láss csodát, minden káprázatos volt. Nem estem el a magassarkú cipőmben, ami tényleg nagy szó! Amúgy sem tudok benne közlekedni, ezért a macskaköves pálya egész nagy kihívást jelentett. Az eső pont csak akkor nem esett, amikor szabad téri események voltak. Az este nagyon kedvesre és szeretetteljesre sikeredett. Aztán később, már a táncolás közepén rám kacsintott a szervező: itt az idő! Rohantam a konyhára, szurkoltam a segítőknek, nehogy leboruljon az emelet. A mikrofonba bejelentették a torta érkezését, én leírhatatlanul izgultam a pár mellett, nem is mertem odanézni az első vágásnál. De még egyben volt, és aztán csak kiemeltek egy szeletet, és a torta még mindig tartott. Akkor abban a pillanatban olyan öröm fogott el, hogy elkezdtem sikítozva ugrálni. És ez az öröm még mindig itt van. Bár megfogadtam, hogy többet ilyet nem vállalok, de őszintén, minden nehézség ellenére az egyik legmeghatóbb élményem volt.

Most viszont próbálok visszaszállni a földre, és újból erőt gyűjteni, mert nagyon sok feladat van. Holnap már ismét úton leszek, és még be kell pakolnom a kocsiba a borokat. Úgyhogy lépek is vissza dolgozni, viszlát!