Mint a színpadon

2016.12.25. | Upor László
 
„Hogy mit nyelsz le, mit pakolsz magadba, az nagyon nem mindegy.”
Az asztal másik oldalán Máté Gábor, színész-rendező, egyetemi tanár, a Katona József Színház igazgatója.


Két deci friss narancslé, omlett sajttal-prosciuttóval, cappuccino – eddig egyezik a rendelésünk. A kenyérnél kettéválik az utunk: Máté Gábor diósat kér, én rozsost. A narancslét azonnal megkapjuk, hamarosan a gusztusos omlettet és az ízlésesen szervírozott kenyeret is. A kávéra viszont hosszan kell majd várnunk – de ezt még nem tudjuk. Egy belvárosi étterem-kávézóban ülünk.
 
 
Te szoktál így rendesen, „komolyan” reggelizni?

Nem. Illetve amikor szállodában vagyok. Ha még reggeliznék is, nagyon kövér lennék. Mert ha reggelizem, utána egész nap eszem. Ha egyszer jóllakom, attól nagyon megéhezem. Nagyon ritkán, évente mondjuk kétszer-háromszor elmegyünk a szerelmemmel a Villa Bagatelle-be, ahol nagyon jó a reggeli. Itt, az Astoria mellett is van egy nagyon jó reggelizőhely, egy-másfél éve nyílhatott. Szóval ezeket azért ismerem, de igazából a reggelizhetnék akkor kap el, ha szállodában vagyok.

És otthon? Azt mondod, akkor most szépen leülök az asztalhoz...

Egyszer-egyszer. Például Réka mamája minden karácsonykor süt nekem egy kis libamájat. És akkor tényleg reggelizünk. Úgy igazán.

Hogyan csinálja?

Nem tudom, hogy süti, de nagyon finom. Zsírjában, persze. Hozzá valami nagyon finom kenyér, és olyankor pezsgőzöm is reggel. Anélkül nem is az igazi (nevet). De akkor aznap már jelentős szellemi tevékenységet ne várjon tőlem senki. Pedig egy rendes reggelihez hozzátartozik a jó pezsgő. Sajnos. Alapvetően nem szoktam reggelizni.

Viszont ebédelsz, vacsorázol rendesen, mint minden színházi ember...

Persze, hogy nem. De mindig eszem – sajnos –, csak nagyon ad hoc jelleggel. Adódnak munkaebédek meg munkavacsorák is. Az életem nagy részét már vendéglátóipari egységekben töltöm. Vannak fix helyeim, törzshelyeim. És a vasárnapi ebédet a fiaimmal költöm el.


Valahol a Balatonnál. A fiúkkal és uborkasalátával.

Tudsz vacakot enni?

Ha csak lehet, elkerülöm. Végül is amit megeszem, az belém kerül. Nyilván van a világon fontosabb dolog is, de hogy mit nyelsz le, mit pakolsz magadba, az nagyon nem mindegy.

Faksznis vendég vagy? Mondjuk az étlapon ez vagy az áll, de te nem úgy kéred, hanem amúgy…

Szeretettel vagyok faksznis. A kulcs című darabban játszottam egy olyan figurát, aki állandóan szívatja a pincért. Bizonyos értelemben talán hasonlítok rá. De nem vagyok ellenséges. Inkább a felszolgálótól függ. Vannak bizonyos elvárásaim. Hogy úgy hozza-e, jól hozza-e, amit kihoz. Hogyan szól oda. Hajlandó-e igazán odafigyelni, meghallgatni, akkor jön-e, amikor kell – ilyesmi. De ha már választottam, akkor arra gyúrok, hogy azt egyem. Nem akarom, hogy mást csináljanak helyette.

És ha nem vendéglátóhelyen eszel, hanem otthon főz valaki, akkor „rendelsz”?

Nem, elfogadom, amit kapok. Sőt örülök, ha meglepnek. De paprikás krumplira mondjuk biztos nem hívnak meg. Azt nem szeretem. És nem szeretem a tarhonyalevest. Egyáltalán, a tarhonyát gyerekkoromban megutáltam. Mert annyit ettem.

Menzán?

Menzára soha nem jártam. Viszont nagyon szegények voltunk. És nem azt mondom, hogy mindennap, de mondjuk minden másnap tarhonyalevest ettünk. Rántott leves, tarhonyaleves. Így aztán ha valahol az áll az étlapon, hogy nemtudoménmicsoda tarhonyával, akkor én biztos mást kérek, vagy ha nem megoldható, akkor nem eszem.


Toszkán zöldségleves helyi borral, Volterra

Ki főzhet neked? Vagy ki nem főzhet?

Bárki főzhet. Aki meghív, az azért tudja, hogy szeretek enni. Mondjuk, volt már, hogy csalódtam, de… (megáll, felhúzza a szemöldökét) Szerinted a diós kenyérbe miért sütnek mazsolát? (pár szemet kicsippent, és gondosan elhelyezi a tányér szélén) Na, például a mazsola már-már olyan, mint a tarhonya – csak nem azért, mert szegények voltunk, hanem mert amikor karácsonykor jött a bejgli, és anyám reggel hozta az ágyba, akkor a mazsolaszemeket mindig bedobtam az ágy mögé. Ami azért nagytakarításkor kínos volt.

Te főzöl?

Főztem. Vagy másfél éve nem főzök, de épp most határoztam el, hogy meglepem magam egy teljesen új edénykészlettel, és azt vizionálom, hogy az elő fogja segíteni a…

És rögtön időd is lesz rá. Az edénynek köszönhetően.

(ingatja a fejét) Iiiiigen… de mondjuk vasárnaponként meg tudnám oldani. Csak hát nagyon nagy meló, meg ha már nekiállok, akkor az jó kell, hogy legyen. Nagyon hiú vagyok ilyen szempontból: állandóan dicsérni kell. Falatonként megkérdezem, hogy ízlik…

És ha másutt vagy, és tőled kérdezik meg falatonként, nem idegesít?

Magamtól is annyit mondom, ha valami ízlik! Meg szerintem rajtam lehet látni… (a már jól ismert homlokráncolás) Milyen jó ez a cappuccino, mi?

Igen, én is azon gondolkozom, így bő félóra után esetleg hozhatnák… De a kenyér finom.

Igen, az nagyon finom.
 
„Szerep eszik, színész eszik” – híres mesterségvizsgátok volt a Színművészetin tavaly. Miért találtad ki ezt a kurzust?

Nem azért, mert szeretek enni. Színpadon nagyon sokszor előfordul, hogy a színésznek ennie kell. És nagyon nem mindegy, hogy mit eszünk – nem is egészségügyi értelemben. Inkább a praktikus kérdések voltak fontosak. Például, hogy tudsz-e beszélni tele szájjal, nem akad-e meg a torkodon a falat, nem szárad-e ki nagyon a szád. Azt akartam, hogy a növendékeim ezt megtapasztalják, illetve, hogy ennek az összes buktatóján valamilyen módon végigmenjünk. A drámairodalomban van egy-két egészen remek evésjelenet, amivel szintén nem árt, ha megismerkednek. Nagy örömömre a növendékeim nagyon szerették ezt a kurzust.

Mondj néhány híres „evős” jelenetet!

Például van Csehov Ivanovjának a harmadik felvonásában egy rész, amikor…

Az uborka. Sosem felejtem el, ahogy a kaposvári előadásban tömték magukat, pedig az jó negyven éve lehetett.

Igen, az uborka. Meg a hal, meg a vodka. Szenzációs jelenet volt. Aztán adja magát két Móricz-darab: a Nem élhetek muzsikaszó nélkül meg az Úri muri. A kurzus része volt Thomas Bernhardtól A szokás hatalma (más címen: Pisztrángötös) – amikor a mutatványos szereplő a zongorán kolbászt vág, besózza, és közben sörözik. És hát nagyon híres jelenet az Üvegcipőben, ahogyan bizonyos Sipos urat a kis cseléd eteti. És ugyan nem színdarab, de a Sose halunk meg című filmből a növendékek kivették azt az epizódot, amikor a gyereknek fogadásból meg kell ennie iksz számú krémest. Lehet mondani, hogy ezek igazán szép színészi feladatok.


Egy másik Ivanov-előadás próbája. Grépfrút a szájban...

Miket kell enni színpadon, illetve mit nem szabad enni? Mi az, amit meg kell tanulni?

Például ilyen diós kenyeret nem szabad enni. (jóízűen eszi tovább) Úgy értem, színpadon. Mert sok kis darabka benn marad a fogad között. És önálló életre kel. Meggyőződésem, hogy magokat egyáltalán nem szabad enni. Sőt, előadás előtt sem ajánlom. Mert önálló életre kelnek, és... (megjelenik a felszolgáló; Gábor enyhén felhúzott szemöldökkel, semleges hangon kérdi) Bocsánat… Mi rendeltünk két cappuccinót. Azt tervezik valamikor kihozni? (az illetékes ijedten szabadkozik, majd el…)

Ez volt a demonstráció?

Hát… (a két beszélgetőtárs eléggé nevet) Igen, igen… igen. Most bemutattam a… (nevet) Sajnos volt egy törzshelyem, amit elhagytam olyan másfél éve, mert nem tetszett a vezetés stílusváltása, az étlapcsere, ahogyan a felszolgálókat lecserélték. Sokáig nem is néztem feléjük, de egy késő tavaszi napon kinn ültem a közelükben egy padon vasárnapi ebéd után a két fiammal. Arra sétált a volt törzshelyem főnöke, és megkérdezte, miért hagytam ott őket, mi volt a probléma. És akkor a két fiam egymásra nézett (nagyon nevet), behúzták a nyakukat…

Mert tudták, hogy mostantól nagyjából mi következik…

És hát egy húszperces monológban adtam elő, hogy mi volt a probléma. Amikor elment, azt láttam a fiaimon, hogy azért ez… ez brutális volt valamilyen értelemben, noha csak őszintén elmondtam, hogy… (fintor, kis nevetés) Hát igen.


Rékával Toszkánában

A kurzusodnál tartottunk. Evéstechnikákat is tanítottál a növendékeknek? Mert egy dolog, hogyan eszel, és más az, hogyan kell megmutatni, hogy eszel. Mi a különbség?

Már attól nagyon sok függ, hogy mekkora falatot veszel a szádba. Mindig tudni kell, mit akarunk ábrázolni. Mert az evés nagyon kifejező tud lenni. Az életben is, természetesen, de hát a színpadon mindenképpen. És azt meg kell tervezni. Nem úgy van, hogy az ember aznap nem eszik, és arra vágyik, hogy na, majd előadás közben jóllakom. Minden jelenet kapcsán foglalkoztunk ezekkel a kérdésekkel.

Mi a helyzet a levegőivással, levegőrágással?

Az kellemetlen, mert kiszárad tőle az ember szája.

Arra gondolok, amikor…

Stilizált, igen. Olyan van.

Nem, nem a művészi stilizálásra gondolok, hanem amikor a színész valóságosnak próbálja mutatni az evést, és rettentő látványosan „rág”. Bevesz egy mogyorónyi falatot, amin aztán hatalmas „arcmozdulatokkal”, hosszan elnyammog.

Ha jól csinálja, ha nem nyilvánvaló a néző számára, hogy kamu...

És filmen is elfogadható?

Filmen kevésbé. Jobban látszik. Nem, ez tényleg nagyon idegesítő tud lenni. Színészi ügyetlenség, amit a rendező nem vesz észre, amikor a kamera forog, és nyilván a vágáskor már elfogadja, hogy ez ilyen.

Kell-e vigyázni a málnaszörp-borral, a tea-konyakkal? Előadás közben nyilván a legeslegritkábban szabad alkoholt inni, tehát muszáj csalni. De fontos-e, hogy hiteles legyen a kellék? Mármint olyankor, ha „valóságosdit” mutatunk, vagyis nem stilizált a játék, nem kék bort isznak, nem üres tányérból kanalaznak és nem üres poharat emelgetnek?

Előadása válogatja. Elvben fontos. A film azért tulajdonképpen kiszorította a kisrealizmust a színházainkból. A film ritka esetben absztrakció; hívebb életet akar ábrázolni, amelyben tényleg minden részlet fontos, tehát baj, ha kiszúrják, hogy valami nem stimmel. Volt az a híres jelenet az Egri csillagokban, amikor az egyik török karórában szaladgált, és úgy próbálta bevenni az egri várat…

Persze, a színház stilizációs szintje egészen más, ez világos. Színpadon egy komolyabb szék hitelesen lehet trón, egy ember egy egész hadsereg. Viszont nemrég láttam egy előadást, amelyben „Unicumot” töltöttek rendes hiteles, gömbölyű unicumos palackból, de amikor a szereplő lecsavarta a kupakot, az szép hallhatóan szisszent: „ksssszzz!”.

Kóla volt. (hosszan nevetgél) Mert a kellékes nyilván úgy gondolta, hogy a kólának pont olyan színe van. És jó friss volt. Azt nem is szabad eldugaszolni. Egyébként a kóla tényleg nagyon sokszor hivatott az Unicum ábrázolására. Most, hogy mondod.

De túl azon, hogy „lebuktat”, a szénsav is zavar, nem?
 
Engem igen. Na például ez nagyon fontos, hogy szénsavasat nem javaslok – hacsak nem az a feladat, hogy utána böfögjön a színész, mert akkor viszont mindenképpen.


Fagylalt Santorini mellett

Játszottatok azzal, hogy az evés – ahogy eszel – mit kommunikál?

Persze. Persze. Az minden jelenetben alap, persze. Ezzel sokat foglalkoztunk.

Alázat, önteltség, szegénység, mohóság… Fantasztikusan gazdag a lehetőségek tárháza. Nagyon sok mindent lehet az evéssel-ivással kifejezni.

Abszolút. Tulajdonképpen évekig lehetne folytatni. Nagyon örülök, hogy ezt kitaláltam, mert tényleg hasznos. Viccesen mondom, de ebből a kurzusból tanultak a legtöbbet, mert ez nagyon is kézzelfogható. Valóban lehet tanítani.

Kézzelfogható, ugyanakkor nem annyira kézenfekvő. Kevesen gondolják, hogy ha bejutnak a vágyott Színművészeti Egyetemre, ott majd harmadévben vagy negyedévben az evés lesz a feladat… Civilben elkezdtek azóta jobbakat enni? Ez amolyan ízlésformálás is?

A Színművészetin a növendékek nagy része olyan anyagi körülmények között él, hogy jó, ha a napi kenyéradagot megengedheti magának. A legegyszerűbb kajákat veszik a legolcsóbb helyeken.

Kábé két dolog hiányzik ahhoz, hogy rendesen egyenek: az idő meg a pénz.

Igen.  Ez a kettő, igen. Meg azért a Színművészeti közvetlen környékén nincs is elég jó hely…

Leszámítva a tavaly odatelepült rétesboltot…

Igen, az jól működik. Esszük is rendesen a rétest. És nagyon helyesek, kedvezményt is adnak. A rétesbolt rendben van, de nagyon rossz, hogy nincs egy kifőzde, ami azért megfelelő színvonalú. Mert egy kifőzde is lehet jó. Képzeld el, annak idején, amikor én főiskolás voltam, akkor az ösztöndíjosztáskor – ami nekem emlékeim szerint nyolcszáz forint lehetett…


Réteskínálat a Vas utcában

Az nem kevés abban az időben.

Az első fizetésem ezernyolcszáz forint volt, ilyen szempontból nem rossz. Az ösztöndíjfizetés napján a Szirtes Gábor nevű osztálytársammal mindig elmentünk a Bástyába, és ettünk egy hagymás rostélyost. És tényleg ki tudtuk fizetni, és bőven maradt. Ez volt a szertartásunk.

Van, amit nem eszel meg? Mondjuk a tengeri sün vagy a csiga?

Csigát ettem már. Nem azt mondom, hogy ha az étlapon meglátom, azonnal rendelek, de megeszem.

Osztriga?

Fiatal koromban nagyon szerettem. Különösen akkor, amikor ez még igazi reveláció volt Magyarországon. Föl is tudtam törni.

Volt ilyen spéci rövid pengéjű késed?

Igen, volt. Volt. És azzal elég ügyesen bántam. Elég ügyesen föl tudtam feszíteni az osztrigát.

Eszerint halat is eszel.

Igen-igen. Nagyon szeretem a halat, igen. Ha mondjuk külföldön vagyunk tengerközelben, akkor az garantált, hogy ott halevés van. Csak az a kérdés, mennyi halnál tudunk megállni. 


Halevés után Piranban

Van kedvenc gasztro-úticélod?

Toszkána abszolút. Aztán nagyon szeretem a francia konyhát. Tulajdonképpen az utóbbi időben az utazásaink elsősorban gasztronómiai kirándulások. Például márciusban két napig voltunk Hamburgban. És kaptunk két fantasztikus ajánlást. „Ha Hamburgban lesztek, azt nem szabad kihagyni”. Az egyik egy csodálatos reggelizőhely, a Café Paris. Sorba állnak az emberek – helybeliek, turisták, mindenki –, hogy ott reggelizhessenek. Gyönyörű art deco helyiség. A másik egy vacsorázóhely. Eldugott kis utcában van, ki se írtak rá semmit – olyan, mintha egy üveges veranda volna. Oda csak az téved be, aki tudja, hová megy. Nincs asztalfoglalás. Meg kell érkezni hatra. És vagy beférsz, vagy nem férsz be. Huszonnyolc hely van. Ott szoronganak. Pont mintha egy lakásba mennél be, és az egyik szobában lennének a vendégek. Csupa kicsi asztal. És ha nem érkezel időben, akkor vagy elmész máshová enni, vagy megvárod, amíg az első csapat végez, ami azért tulajdonképpen két óra.

Mert ha már ott vagy, akkor elücsörögsz.

Mi odamentünk fél hat körül, háromnegyed hatkor beülhettünk. Öt perccel hat előtt jön az első pincér, és megkérdezi, hogy kérsz-e pezsgőt. És akkor kihoznak pezsgőt. Utána rendelhetsz. Van rendes étlap; nem túl bőséges, de tudsz választani. És amikor mentünk ki – nyolc után pár perccel –, akkor a bárrészben lényegében ott szorongott az a körülbelül huszonnyolc ember, aki pontosan tudta, hogy neki negyed kilenc tájban lesz asztala.

Miért volnál még hajlandó ekkora áldozatot hozni? Hogy odamész fél hatkor sorba állni?

Hát igen… (nevet; közben megérkezik a várva várt cappuccino) Na! Megjött.


Café Paris, Hamburg

Régesrég, harmincvalahány éve egy hetet Rómában töltöttem, akkor találkoztam először a cappuccino műfajával, meg is ittam vagy öt hektolitert – itthon nem nagyon láttam azelőtt. De az egész élmény annyira hatott – város, emberek teraszok –, hogy talán a kávé annyival nem is volt jobb.

De, annyival jobb volt.

Tudható rólad, hogy szereted a jó bort – azaz hogy csak a jó bort szereted. Mi alapján választasz? Sokat kóstolsz, és ami ízlik, megjegyzed? Vagy elmész borászatokba, borkóstolókra? Olvasol valamit egy borról, és érdekelni kezd? Megfogadod a sommelier vagy az eladó ajánlását?
 
Mikor hogy. Az ajánlást elfogadom, ugyanakkor nem vagyok sznob. Hiába mondják, hogy jó, ha nekem nem ízlik. Szívesen kóstolok. Tapasztalom, hogy nagyon nem mindegy, mi után, mi előtt, mikor milyen hangulatban, éghajlati körülmények között iszik az ember. Példának okáért annak idején Görögországban, Tinos szigetén akkori nőmmel valósággal vedeltünk egy igen egyszerű rozét. De olyan finom volt, hogy haza is hoztunk két palackkal. Az akkori Bartók Béla úti lakásban azonban elmúlt belőle minden szépség, és közel ihatatlanná vált. A tenger közelségére – illetve annak hiányára – gyanakodtam.
 
A tenger távolsága sajnos súlyosan negatív tényező. Úgy általában.
 
Ugyanazt a bort nem mindegy, mikor és hol isszuk, és bizony az ételektől is nagyon függ. Éttermekben érdemes kikérni a sommelier véleményét.
 
A te véleményedet mennyire kérik ki saját munkahelyeden ebben a témában? A Katona büféjének bor- és ételkínálata látványosan színvonalasabb az átlag színházbüfékénél. Az ember azt gyanítja, ez talán a te ízlésedet, igényeidet tükrözi.
 
Direktben természetesen nem szólok bele a K:antin kínálatába. De hogy különbözzön a többitől, az feltétlen kívánalom. És persze azt szeretném a legjobban, ha a színház fogadótere valóban egy találkozóhely lehetne, sőt az igazi az lenne, ha előadás után a színészek is inkább ott ücsörögnének, mint máshol.


 A K:antin


Ha tetszik, ezt is olvasd:
Mint a könyvekben – Beszélgetés Radnóti Sándor esztétával
Mint a mesében – Beszélgetés Gimesi Dóra meseíró dramaturggal
Gémerfúd – Beszélgetés Kiss Imi gamerrel
Hegel összes szeletelve – Beszélgetés Mélyi József művészettörténésszel
Mint a filmeken – Beszélgetés Báron György filmkritikussal
 
Fotó:
Éder Vera
Pelsőczy Réka
Kékes Szaffi

Libaleves maceszgombóccal, Marcello étterem

címkék

ausztria (4) badacsony (10) balaton (55) balatonfüred csopaki borvidék (4) bikavér (16) bio (9) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (259) borász (5) borbár (22) borfesztivál (23) bori mami (5) boriskola (4) borkorcsolya (19) borkóstoló (7) borshanta (11) borterasz (7) borteszt (36) bortúra (15) borvacsora (11) borverseny (10) bott pince (25) bottszerda (21) budapest (165) cava (7) CEWI (11) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) édes (45) édes szamorodni (5) eger (27) egészséges (4) étterem (109) etyek (8) etyeki kúria (7) fehérbor (12) fesztivál (26) franc&franc (4) frittmann (4) furmint (44) furmint február (6) gizella pince (5) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) hárslevelű (8) heimann (4) húsvét (7) interjú (59) kadarka (11) karácsony (13) kávé (37) kavezok (8) kékfrankos (7) kéknyelű (5) kenyér (4) koktél (9) kóstoló (53) kovács nimród winery (6) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (5) london (8) mád (10) magnamátra (10) mátra (27) michelin-csillag (6) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (9) nyár (9) nyaralás (4) olaszország (11) olaszrizling (13) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (7) pálinkaverseny (6) pannonhalma (6) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (7) pezsgő (42) piac (13) pinot noir (7) pofonegyszerű (4) portugália (6) programajanló (26) rácz jenő (4) rajnai rizling (6) recept (90) rozé (25) saláta (6) sauvignon blanc (6) somló (8) sommelier (8) soproni borvidék (8) sör (38) sós (41) spanyolország (7) specialty kávé (8) st andrea (6) sütemény (20) süti (13) svét (12) szakácsverseny (4) szekszárd (20) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (8) tállya (5) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (5) tészta (4) tokaj (83) tokaj-hegyalja (38) tokaji aszú (18) tudnivalok (4) utazás (17) vacsora (8) verseny (9) villányi borvidék (30) vörösbor (9) vylyan (8) zenit (4)