2016.12.04. | Upor László
Báron György filmkritikus moziról, ételekről és az élet kellemes perceiről
 
A tányéron spenót, fasírozott. Fölöttünk az ég borús, mégis jobb idekint, a teraszon. Nagy dolog, ha az ember a munkahelyén ebédelhet, miközben a szomszéd asztalnál diákjai a legfrissebb filmterveket tárgyalják. Báron György filmkritikussal a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szentkirályi utcai épületének tetőteraszán beszélgetünk.
 
Milyen a spenót?

A spenót alapvetően egyszerű étel, és itt, nálunk Ildikó főzi, aki ezekben az egyszerű dolgokban nagyon jó.

Mit vársz el egy ilyen spenóttól?
Mindig az egyszerűséget a legnehezebb eltalálni. A spenótnak, azt hiszem, a világon semmi íze nincs – kis fokhagymát kell belerakni, meg sót. Nyilván azt várom el tőle – mint minden mástól –, hogy legyen benne valami érdekes. A titok: jó minőségű alapanyagok megfelelő arányban. És kell tudni improvizálni. A konyhában ugyanúgy, mint egy forgatáson.

Te főzöl?

Igen. De nem nagyon gyakran. Tipikus „férfi-főzés” az enyém: nem sokfélét szoktam, a leghétköznapibb dolgokat például nem feltétlenül tudom elkészíteni. Egy pörkölt azért még menne – az a bográcsos időkből maradt meg –, és például lecsóban többek szerint elég jó vagyok.  Bográcskajákban általában, meg salátákban, olasz ételekben is. De soha nem könyvből főzök. Viszont a római konyháról például nagyon sokat tanultam Lénárd Sándortól. Nem a főzést – azt nem lehet megtanulni –, hanem az egésznek a kultúráját, azt a szellemiséget.


Az élet ízei 

Filmkritikusként hivatásos világjáró vagy. Az utazásaid befolyásolják a főzésedet?

Ha lehet, mindenütt megkérdezem a pincért meg a szakácsot, hogy ezt hogy csinálták, és próbálom egy kicsit megjegyezni. Persze, hogy befolyásol, egészen odáig, hogy az ember hogyan áll neki egy spagettinek, hogyan csinálja meg „al dente”. És utána hogyan eszi meg egy villával, kanál nélkül – ugye, rendes olasz úgy fogyasztja –, mert akkor nyilván más az íze is, mint ha kanállal-villával eszi. Ezek apró dolgok, de a lényeg sok ilyenen múlik.  Ahogy a jó bornak más íze van, ha talpas szép nagy borospohárból iszod, vagy ha vizespohárba töltik; a bor ugyanaz, de az élményt ezek a részletek így együtt adják ki…

Van időd a fesztiválok zsúfolt programja mellett a helyi ételeket, ízeket kóstolni, a helyi éttermeket kipróbálni?

Abszolút. Időm is, kedvem is. Minket cipelnek ide-oda, és nem teljesen tőlünk függ, hogy hol eszünk. Néha szívesebben bemennék egy egyszerű kis kockás abroszosba, de általában mindenféléket felkínálnak az embernek, és hát a fesztivál ízlésétől is függ, milyen helyre visznek.

Ilyen szempontból melyik a kedvenc fesztiválod?

Húha, nagyon nehezet kérdeztél, mert annyi fesztivál van, ahol jókat lehet enni. Nagyon szeretem a közel-keleti konyhát, a tuniszitól a kairói filmfesztiválig ez mindig nagy élmény. Arab ételeket egyébként kevésbé tudok főzni.


Babette lakomája

És San Sebastian, az európai gasztromekka?

Igen, az is jó fesztivál… Az ottani, alapvetően baszk kultúrában mindenféle keveredik. Általában nagyon szeretem ezekben a konyhákban, hogy nagyon sokfélét lehet ízlelgetni, nem kell azonnal dönteni valami mellett.

Eszel filmnézés közben, vagy az szentségtörés volna?

Nem eszem. Nem, nem, nem – de hát nem is tudom, melyik szentséget törném ezzel meg, a filmét vagy az étkezését.

Persze. Nem tudsz figyelni az ételre, mert a filmre figyelsz, vagy fordítva…

Olyan van, hogy az ember iszik egy pohár bort film közben, és akkor elropogtat mellé valamit, de ezt evésnek nehéz volna nevezni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha az ember normális ételt eszik, akkor ne az ölében tartsa, ne papírtányérból tömje magába, ne peregjen közben a film.

És közben lásd is a…

Hogy az asztalt lássam. Ne csak a kaját, az asztalt. Ahogy ki van rakva. Én nem vagyok egy nagy fényképész, de néha arra gondolok, le kéne fényképezni, amit előállítottam. Nagyon fontosnak tartom, hogy amihez az ember leül, annak legyen valamiféle esztétikuma. Nem pompázatosnak kell lennie, hanem valamilyen módon összhangban azzal, ami a tányéron van. Ebben már majdnem kényszeres vagyok.


Csokoládé

Emlékszel olyanra, hogy ültél a moziban, láttál valami nagyon evős filmet vagy nagyon evős jelenetet, és amikor kijöttél, muszáj volt egy jót enned?

Ilyen gyakran előfordul, mert az ember a moziban megéhezik.

Eeegen. Szóval?

Amikor például a Sushiálmok című filmet láttam (a magyar forgalmazásban ezzel az írásmóddal szerepelt a film címe – a szerk.), az nagyon hatott. Mint minden jó kajáról szóló filmben, ebben is van egy életbölcsesség. Japán leghíresebb háromcsillagos szusiéttermében – ami majdnem csak egy bódé, és kábé mintha a Blaha aluljárójának a sarki szuterénjében volna – rengeteg pénzbe kerül a nigiri szusi. Az immáron kilencvenegy éves séf, Jiro Ono életcélja az volt, hogy megalkossa a világ legtökéletesebb szusiját – tudja persze, hogy nem lehet, de azt is tudja, hogy efelé kell törekedni, amíg az ember él. Na szóval miután megnéztük, egy picit megtanultunk szusit csinálni.


Sushiálmok

Pesti szusit?

Az a baj, hogy pont a nigiri szusi – amiben nehezebb a rizst összetartani – nem nagyon sikerült, de a maki szusi igen; azt, ugye, az ember tengeri algába tekeri, és a közepében mindenféle érdekesség lehet. Szóval ez kifejezetten ihlető mozizás volt.

Sorra készülnek a gasztro-romantikus filmek. Vajon mitől van ekkora sikerük? Mitől lehet ez egy külön műfaj?
 
Vagy legalábbis alműfaj. Attól, hogy ezek a filmek eléggé hasonló rugóra járnak. Nem is arról van csak szó, hogy „a hasán keresztül lehet megfogni az embert”, hanem hogy a szeretetünket valahogy az ételen keresztül fejezzük ki. Nemrég készült egy nagyon helyes film, a címe Lunchbox (kb. ételhordó), amelyben egy indiai asszony és egy férfi között szövődik nagyon szép plátói szerelem egy elcserélt ebéd nyomán. Indiában fantasztikusan szervezett ételkihordó szolgálat működik, a nagyobb városokban százezres-milliós nagyságrendben kézbesítik az ételt kis dobozokban – és állítólag ötszázezerből egyszer cserélik el! A film pont erről az ötszázezredik esetről szól: egy gyönyörű szép nő vissza akarja szerezni a férjét, és a teljes szeretetét belefőzi az ételbe, de az ebéd egy öreg, kicsit merev hivatalnoknál köt ki, aki sosem evett még jót. És szövődik köztük egy szerelem, közben pedig az is kiderül, hogy az asszony férje teljesen érdemtelen azokra az ízekre, amelyeket a felesége kreál. Ezekben a filmekben az érzelmeinket valahogy megjelenítjük egy másik érzéken keresztül.


Lunchbox

A gasztrofilmek jó részébe megpróbálnak valamilyen drámát is belecsempészni. Egyrészt vannak szerelmi bonyodalmak – persze nem nehéz az érzékiség egyik és másik formáját egymás mellé helyezni –, másrészt sokszor jelenik meg valamiféle krimiszál. Van egy gonosz…

Egy antagonista.

…aki nem szeretné, hogy sikeres légy. Elcsaklizza a nyertes receptedet, helyetted akarja megszerezni a minősítést, a csillagot. Ezt néha nagyon viccesen adják elő – a klasszikus Louis de Funès-film, a Szárnyát vagy combját jó példa – de van, amikor mintha vérre menne, hogy sikerül-e megszerezned, megtartanod azt a bizonyos csillagot.

Azért ezt vérkomolyban nem szokták előadni. De persze előfordul, hogy vannak valódi tétek.


Szárnyát vagy combját?

Fennmarad ez az alműfaj? Vagy le fog futni?

Nem fog lefutni. Ősi felállás, hogy van egy protagonista meg egy antagonista – vagyis olyan ellenfél, aki mindig keresztbe akar tenni, mert féltékeny, mert ő akarja megszerezni a nőt, mert övé a konkurens étterem. A romantikus gasztrofilmek valahogy mindig a protagonista győzelmével végződnek. Kivétel nem nagyon van, legfeljebb előfordulnak bonyolultabb és egyszerűbb verziók. A nagy divat egy idő után nyilván le fog csengeni, de a kajával mindig sok mindent ki lehet fejezni, ez megmarad.

Tehát mindig lesznek evős filmek.

Igen, mert két fontos érzéki dolgot ragadnak meg: az evést és a filmnézést. Mindkettő nagyon fölséges szórakozása az emberiségnek, és nincs még egy művészet, amely olyan alkalmas volna az evés ábrázolására, mint a film, mert a filmben van valami tapinthatóan érzéki. Persze, lehet színpadon is enni: a Vörös postakocsiban például nagyon étvágygerjesztő volt a húsleves és Kozák László párosa, mert Kozák jól játszott és jól evett. De a huszadik sorból már nem ülsz vele az asztalnál. A Szindbádban pedig te is ott ülsz az asztalnál. A filmen éppen hogy csak nem szagolod az ételt.


Szindbád

A képek egyre közelebb hozzák ezeket a nagyon ínycsiklandó falatokat, egyre beljebb hatolunk a gasztrorejtelmekbe, és egyre többet tudunk a séfek világáról, de a filmeknek egy elég erős másik vonulata ettől eltérő, drámai módon ábrázolja/használja az evést-ivást.

Ez – ha több évtizedes tendencia is – viszonylag új. A nagyon hagyományos ’30-as, ’40-es évekbeli filmekben például nem nagyon mutattak evést. Vagy ha evést mutattak, azt csak nagyon jelzésszerűen és finoman. Az evés mint érzéki dolog nem jelent meg ezekben az alkotásokban.
 
Pont ugyanannyira kevéssé ábrázolták nyíltan, mint az erotikát.

Vagy mint sok minden mást. Például 1960-ig amerikai filmben vécét sem lehetett látni. Hogy valaki lehúz egy vécét. Mert arról eszébe jut valami a nézőnek. Amikor a hatvanas-hetvenes években sok minden felszabadult – amikor az első szexhullám is jött –, akkor láttunk a vásznon először érzékien evő, érzékien zabáló embereket is. És ezeknek a jeleneteknek majdnem mindig közük volt az erotikához is. Tehát amíg a gasztrofilmek – mondjuk úgy, a műfaj „könnyű” darabjai – inkább az érzelmekhez köthetők (persze annak is köze van az erotikához), addig ezek sokkal inkább a nyers erotika felé hajlanak. És most ne csak A nagy zabálásra gondoljunk, ahol ez az összefüggés egyértelmű – halálra dugják, önkielégítik és zabálják magukat –, hanem például a Tom Jonesra, Tony Richardson filmjére. Ott ül egy férfi és egy nő egymással szemben, és a nő rendkívül érzékien szopogatja le a csirkecsontokat: ezt a filmtörténet egyik legfülledtebb jelenetének tartják, holott csak ülnek egymással szemben.


Tom Jones

Nem kell messzire mennünk: a Szindbádban is nagyon együtt van evés, érzékiség, erotika.

Szindbád nagyon is érzéki lény. Csábító. Kiélvezi az étkezés minden pillanatát, ahogy a nők társaságának is kiélvezi minden pillanatát. A csábító a csábítás pillanatait élvezi. Nagyon sok film van, ahol ezek a dolgok összekapcsolódnak. De jó példa a Babette lakomája is. Abban például arról van szó, hogy egy kis puritán közösséget, amely igazán keveset tud a világi élet örömeiről, hogyan lehet ezekre megtanítani az éteksorokon keresztül. Mondok még egy nagyon klasszikus példát: a Suttogások és sikolyok. Van az a híres jelenete, ami miatt állítólag be is tiltották…

A borospohár…

A borospohár, igen – de nem is arról van szó. Előtte, a vacsoránál a férj minden falatot külön kiélvezve nagyon élvetegen, csámcsogva eszik. Kicsit gusztustalanul élvetegen. Ezt végignézi a felesége, majd utána fáradnának be az ágyba. És a feleségnek ez már sok, akkor sérti meg magát olyan sokkolóan a borospohár cserepével. És itt a két dolog kifejezetten össze van kapcsolva – még inkább, mint a Nagy zabálásban. Ráadásul egy akkora rendező, mint Bergman az egészet nagyon pontosan csinálja meg. De említhetem Greenaway-t is, akinek majdnem minden filmje tobzódik az erotika és az étkezés kapcsolatában.


A szakács, a tolvaj...

Igen, nem kevés film kifejezetten képzőművészetileg ábrázolja az asztali örömöket (amik nem is mindig örömök). És sokszor nem a vonzás, hanem a taszítás az erősebb. A Szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője erre nagyon erős példa. A konyhában bizarr, hideg, sokszor elidegenítő, elborzasztó – persze nagyon festői – képeket látunk már akkor is, amikor még csak ételalapanyagokról van szó. Vagy egy magyar példa: a helyenként kifejezetten taszító Taxidermia – és te nyilván tudsz még egy csomót. Egy sor film rendezője és operatőre kifejezetten nem azon dolgozik, hogy az érzéki vágyat keltse föl benned, hanem hogy szembesítsen valami borzadállyal, amit a képek láttán érzel.

Ez ugyanaz a tükör, csak más a fénytörés. A vágyakozást bemutatni az étkezésen keresztül, vagy az undort – mindkét esetben ugyanarról van szó: hogy valamiképpen megjelenítjük az illető viszonyát az érzékekhez és a körülöttünk lévő világhoz. Ül a pasas, gusztustalanul tömi magába a kaját, és böfög – ebből mindent meg is tudunk róla. Egyszerűen ahogy eszik, ahogy zabál, azzal már tulajdonképpen meg is van a személyiség.


A nagy zabálás

Mi a helyzet a borokkal? Hogyan iszunk filmen?

Erről jóval kevesebb film készült.

Nem olyan látványos?

Valószínűleg az van, hogy enni mindenki eszik, valamilyen szinten mindenki főz, sőt úgy véli, valamennyire ért is hozzá. „A mama főztje!” – ez a többségnek megvan. Olyat ritkán mondunk elrévedve, hogy „a mama bora”. Az valahogy kifinomultabb, ínyencebb dolog, és valószínűleg kevesebb nézőt vonz, ha elmegyünk együtt egy bortúrára…

…és nézzük, hogyan csömöszölnek, hogyan ülepítik a mustot…

Vagy összehasonlítjuk a borokat… a pohárban, hogy ez a juhfark hú, mennyivel ízesebb, vagy az a chardonnay milyen tökéletes. Valószínűleg szűkebb a mező, kevesebb embert is lehet elvarázsolni. A borkészítéssel nehéz volna egy kultúrát úgy megváltani, ahogy a Babette lakomájában lehet egy hatalmas ételsorral – amihez egyébként bor is társul, természetesen. Nagyon szép tud lenni egy szép pohárban a bor – és ott a sok szép palack… De pár kivételtől eltekintve csak kísérőjelenségként, melléktémaként jelenik meg – akárcsak a sör, aminek pedig nagy kultúrája van, gondoljunk csak a cseh filmekre.

Lásd Sörgyári capriccio…

Az egyik legtökéletesebb film arról a fajta világhabzsolásról és szabadságról, ami az étkezésen keresztül jelenik meg. Nagy kifejező ereje van annak is, ki hogyan issza a sört. A Sörgyáriban egyébként zabálnak is végig: hol söröznek, hol zabálnak, kivéve a férjet, aki, ugye, ilyen puritán fickó, aki se nem eszik, se nem iszik… A feleségével ellentétben, aki mindent habzsol, aki a szabadság megszállottja…


Sörgyári capriccio

Egy társaságban ülsz – te főztél, vagy neked főztek –, a barátok együtt esznek és isznak. És akkor valaki rákezdi: „Ez a bor egy olyan dűlőből jön, ahol…”, vagy: „Ezt úgy csináltam, hogy kiválasztottam a megfelelő méretű hagymát, aztán ekkorára aprítottam, és nem, nem olívaolajban…”. Szóval elkezd témává válni, ami az asztalon van. Ez téged vonz, vagy inkább taszít?

Engem nagyon vonz. Ha nem dicsekvésképpen mondja. Ha nem egy öntelt alak, aki mindent jobban tud – és ő tudja egyedül jól. De amikor a kaja jó… Ha ő nem kezdi el, akkor én kérdezek rá. Hogy ezt hogyan csinálta? Hogy mi van még ebben? Egyszerűen abszolút érdekel. Ezek a konyhatitkok, ezek a fortélyok nagyon izgalmasak. Még próbálom memorizálni is, hogy valamiképp ellopjam a szakmai titkát. Az engem nagyon vonz. Nagyon érdekel. Ez is egyfajta felfedezése a világnak.


Ezt is olvasd el!
Mint a könyvekben – Beszélgetés Radnóti Sándor esztétával
Mint a mesében – Beszélgetés Gimesi Dóra meseíró dramaturggal
Hegel összes szeletelve – Beszélgetés Mélyi József művészettörténésszel
Gémerfúd – Beszélgetés Kiss Imi gamerrel
Mint a színpadon – Beszélgetés Máté Gábor színész-rendezővel





 
Fotó:
Éder Vera
Barkóczi Janka
internet

Komoróczy Géza professzorral a kertben


Jiro mester a Sushiálmokban



Romantikus főzés – Az élet ízei


Egy híres pohár – Suttogások és sikolyok


Vendégek Babette lakomáján


Kritikus a konyhában

Kapcsolódó hírek

címkék

badacsony (9) balaton (52) bikavér (13) bio (6) bocuse d'or (9) bor (247) borbár (21) borfesztivál (19) bori mami (5) borkorcsolya (18) borshanta (11) borterasz (7) borteszt (13) bortúra (11) borvacsora (9) borverseny (10) bott pince (24) bottszerda (21) budapest (153) cava (7) CEWI (10) csirke (5) csokoládé (7) cukrászda (11) demeter zoltan (4) édes (39) édes szamorodni (4) eger (24) étterem (102) etyek (8) etyeki kúria (6) fesztivál (23) franc&franc (4) furmint (43) furmint február (6) gizella pince (5) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (10) habzóbor (4) hárslevelű (8) heimann (4) húsvét (7) interjú (51) kadarka (9) karácsony (11) kávé (37) kavezok (8) kékfrankos (6) kéknyelű (5) koktél (8) kóstoló (52) kovács nimród winery (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (5) kunsági borvidék (4) london (7) mád (10) magnamátra (10) mátra (24) michelin-csillag (6) monyo brewing co (4) mór (5) művészinterjú (8) nyár (8) nyaralás (4) olaszország (9) olaszrizling (7) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (7) pálinkaverseny (6) pannonhalma (5) pannonhalmi apátsági pincészet (4) pécs (7) pezsgő (37) piac (13) pinot noir (7) portugália (5) programajanló (26) rácz jenő (4) rajnai rizling (6) recept (78) rozé (21) saláta (4) sauvignon blanc (6) somló (8) sommelier (8) soproni borvidék (7) sör (37) sós (38) spanyolország (5) specialty kávé (8) st andrea (6) sütemény (17) süti (12) svét (11) szekszárd (17) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (8) tállya (4) támogatott írás (6) tarcal (8) tavasz (7) tea (8) tenger gyümölcsei (4) tészta (4) tokaj (78) tokaj-hegyalja (33) tokaji aszú (15) tudnivalok (4) utazás (16) vacsora (6) verseny (9) villányi borvidék (28) vörösbor (8) vylyan (7)