Az angyal, aki a jó hírt hozza

A Szent György-hegy különleges hely, és nem csupán a természeti adottságai, a bazaltorgonái és a borai miatt. Az itt élő emberek is különlegesek. Te hogyan csöppentél közéjük?

Követtem a szívemet. Szerelmes lettem, és egyértelmű volt, hogy csak akkor lehetek a párom mellett, ha elhagyom a fővárost. Cseppet sem bántam ezt a váltást, egy kis faluban nőttem fel, és a lelkem mélyén mindig falusi lány maradtam. Örömmel kezdtem itt új életet, és akkor se jutott eszembe, hogy el kellene mennem a Szent György-hegyről, amikor a kapcsolatom véget ért. Itt élek, itt dolgozom, ez az otthonom.

Több interjúban is azt olvastam, hogy énekelsz a kenyereidnek. Miért és hogyan vált számodra ilyen fontossá az éneklés, a zene?

Nem a kenyereknek, sokkal inkább magamnak énekelek, és egyszerűen azért, mert szeretem. Világéletemben énekeltem, a falunk templomában kislánykoromtól minden karácsonykor én voltam az angyal, aki a jó hírt hozza. A hangszertanulás már nehezebben indult, egy vidéki iskolában ezt nem olyan egyszerű megoldani. Tízéves koromban kezdtem zongorázni, mert egyszer csak kiderült, hogy nincs a faluban senki, aki odaülne az orgonapadhoz. Így kerültem az evangélikus kántorképzőbe.

Elérted a pedálokat azon a templomi orgonán?

Szerintem annak az orgonának a történetében én voltam az első, aki egyáltalán tudta, mire valók a pedálok. Persze eleinte kicsit nyújtózkodnom kellett. Tizenkét éves koromtól én orgonáltam minden egyházi ünnepen. A kántorképzőben volt egy kórusunk. Havonta egyszer összejöttünk énekelni, nyáron kórustáborba mentünk, és mindez olyannyira meghatározó volt számomra, hogy karvezetés szakra jelentkeztem a szegedi főiskolára.

Egyébként vallásos vagy?

Igen. Ez megmaradt a mai napig. Itt ugyan nem járok templomba, de tavaly énekeltem egy esküvőn, Kékkúton, a barátaim lányának. Az atya meg is kérdezte, hogy nem tudnék-e vasárnap beugrani orgonálni. Mondtam, hogy nagyon szívesen, ha mise helyett ő is beáll mellém kenyeret sütni. Azonnal megértette, hogy én egy kicsit másként dicsérem az urat.

Megszerezted Szegeden az ének-zene–karvezetés szakos diplomát, és utána évekig Budapesten dolgoztál. Egy médiacég operatív igazgazójaként, a zenéhez közel ugyan, de nem aktív zenéléssel teltek a napjaid. Hol vetted akkoriban a kenyeret?

Nem is tudom, akkor még mindegy volt. Az életemnek abban a szakaszában egészen másra figyeltem, mint ma.

Mikor és miért kezdted a búza lelkét kutatni?

2006 tavaszán megismerkedtem egy fiatalemberrel, aki a Szent György-hegyen borászkodott. Sokáig távkapcsolatban éltünk, aztán 2011-ben vettem egy nagy levegőt, és én is ideköltöztem. Kerestem a helyemet a rendszerben, le kellett kötnöm az energiáimat. Borunk egyféle volt, a fiatal ültetvények még nem fordultak termőre, így megértettem, hogy más utat kell választanunk. Aki eljött hozzánk, azt a saját pálinkánkkal kínáltuk, meg azzal az egyféle borral. Mellé pogácsát, kenyeret sütöttem, amit mindenki nagyra értékelt. Így találtam rá erre az útra.

Más otthon sütögetni, és más pékséget üzemeltetni. Hogyan született meg benned a Búzalelke gondolata?

Becsuktam egy ajtót, és kinyílt egy másik. Véget ért a kapcsolatom, és el kellett döntenem, mitévő legyek. Egy barátnőm se szó, se beszéd átutalt a számlámra 300.000 Ft-ot, mondván hogy járjam végig a Caminót, és gondolkozzak, én pedig megkérdeztem, nem baj-e, ha ezt a pénzt másra használom.

És persze nem volt baj…

Persze, hogy nem. Bármilyen hihetetlen, de ez az összeg elég volt ahhoz, hogy elinduljon a Búzalelke. Az ismerősök egymásnak adták az információt, és szinte fillérekből sikerült berendeznem a műhelyt. Valakinek egy dagasztója állt a garázsban, és nem használta semmire, valakinek sütője és egyéb berendezése volt, amit nagyon olcsón átadott nekem, a gépek egy része meg a kedvenc diófa munkaasztalom pedig egy bezárt cukrászdában teljesített szolgálatot korábban.

Na és az üzlethelyiség Kisapáti főutcáján?

Megtaláltam, kibéreltem, és bérlem azóta is. Korábban kocsma volt, de amikor betettem ide a lábam, már üresen állt tíz éve. Talán sokat elmond rólam, hogy volt bátorságom vállalkozást kezdeni egy olyan helyen, ahol már a kocsma is rég bezárt.

Nem mondták, hogy őrült vagy?

De. Nem sokan, de néhányan mondták.

Miben hittél?

Leginkább magamban. Az emberek szerették a kenyeremet, és ez elég volt az induláshoz. Ha elkezdtem volna üzleti tervet készíteni, soha nem vágok bele. Erőt adott, hogy ennyien mellém álltak, hittek bennem, támogattak. Gilvesy Robivalis akkor ismerkedtem meg, aki fantasztikus terveket vázolt a jövőről, a közös munkákról.

Egyedül kezdted, de már négyen vagytok…

Eszter két éve jött hozzánk, és minden évben csatlakozik valaki, aki ismeri a pékséget, és itt szeretne dolgozni.

Hányféle kenyeret sütsz?

Tizenötféle termékünk van, de abba már a péksütik, zsemlék és bagettek is beletartoznak. Van két gyümölcsös kenyerünk, amit kovásszal és élesztővel készítünk, hogy ne legyen savanykás, mert a kovász önmagában el tudja tolni az ízeket savasabb irányba. Kovászolt kenyérből van félbarna, rozsos és magos, van 100%os, teljes kiőrlésű rozskenyerünk, és 100%-os, teljes kiőrlésű magos tönkölykenyerünk, ezek is kovásszal készülnek. Sütiből végül egy maradt a repertoárban, de ezt a marcipános-vajas piskótaszerű süteményt annyira szeretjük, hogy nem mondunk le róla.

Hány éves a kovászod?

Lassan öt. Az üzlettel együtt született. Liszttel és vízzel etetem, forrásvizet használunk, innen a Szent György-hegyről, és mindig kerül bele frissen őrölt gabona.

Hol kel el, amit süttök?

Főként a káptalantóti piacon, de néhány étterem is rendel tőlünk. A Sparhelt Füreden, Tálos Attiláék kocsmája Balatonszőlősön, a badacsonyi Laposa-birtok, de a Szent György-hegyen lévő pincészetek is a mi kenyerünket kínálják.

Megkóstoltuk a briósodat. Foszlós, édes, csodálatos. Mi a titka?

A briós a legegyszerűbb termékünk, egyszerűen ilyen lesz a kezünkben. Az ember végigjár egy utat, sok mindent kipróbál, és csak a legjobbakat viszi tovább.

Munka közben koncentrálsz, vagy meditatív állapotba kerülsz?

Tudatosan dolgozom, és nagyon koncentráltan. Néha azért szoktam varázsolni, persze nem komolyan, csak teszek egy megigéző mozdulatot a kenyerek fölött: csiribú-csiribá. És akkor biztosan jól sikerülnek.

Van ezen kívül életed?

Igen, van. Ha kilépek az ajtón, a pékséget magam mögött hagyom. Akkor jöhetnek a barátok, a család, a kirándulás, a Balaton. Sokat vagyok itt, de ha vége, akkor vége. Kell, hogy holnap is tudjak rád mosolyogni.

Mi a fontosabb? Hogy te legyél elégedett azzal, amit csinálsz, vagy hogy szeressék a kenyereidet?

Az előbbi. A kenyerem olyan, amilyennek én szeretem, és ebből nem engedek. Szerintem egy kenyér akkor szép, ha pirosra sült, ha látod rajta a barna különböző árnyalatait, és az se baj, ha a csücske egy kicsit megég. Ezt persze nem gondolja mindenki így, néha vannak viták, de nem baj. Nálunk minden úgy sül, mintha a saját családunknak készítenénk, csak éppen kap belőle más is.

Nem vagy irigy. A tudást is átadod?

Ha valaki érdeklődik, örömmel. Vannak kenyérsütő kurzusaink, szívesen látok mindenkit, aki szeretne egy kicsit bepillantani a kulisszák mögé.

Na és a távlati tervek?

Találtam egy kis házat itt Kisapátiban, három gesztenyefa mutatja az utat, a kertben hársfa áll. Megvettem, és szeretném majd egyszer oda átköltöztetni a műhelyt. Tervezek bele egy kis kávézót és néhány vendégszobát is. Remélem, ezt a tervemet is olyan sok áldás kíséri, mint az eddigi utat.

Még több cikk a Szent György-hegyről:
A Szent György-hegy bohém arca – beszélgetés Gilvesy Róberttel (Gilvesy Pincészet)
Nagyot fog durranni ez a hegy! – beszélgetés Ruppert Mártonnal (Gilvesy Pincészet)
Emese álma – beszélgetés Nyári Emesével (Nyári Pince)