2022.06.18. | Virág Orsolya
Ismét lesz BOLDOGkisfalud Feszt! A tavaly indult kulturális fesztivált Tokaj-Hegyalja egyik legkedvesebb településén, Bodrogkisfaludon rendezik június utolsó hétvégéjén. A részletekről a főszervezőt, Juga Pétert kérdeztük…


Bor, zene, boldogság. Ez a mottója a BOLDOGkisfalud Fesztnek, amit a tavalyi nagy sikerű debütálás után az idén ismét megrendeznek Bodrogkisfaludon. A fesztiválnak otthont adó Tokaj-hegyaljai település a térség egyik legkedvesebb faluja, a Bodrog partján terül el, mindentől karnyújtásnyira, mégis bájos érintetlenségben. A rendezvény főbb helyszínei a tavalyihoz hasonlóan most is a Petőfi utcában lesznek, ahol egymást érik a borászatok és a szálláshelyek, de itt van a térség egyetlen whisky- és ginlepárlója, a Seven Hills Distillery is. És hogy mi minden fog történni az idei háromnapos fesztiválon, azt Juga Péter főszervező meséli el nekünk.


 
Tavaly rendeztétek meg az első BOLDOGkisfalud Fesztet. A térségben vannak már szép számmal programok, miért gondoltátok, hogy ti is létrehoztok egyet?

Mert a jó programokból sosem elég! A családunk tulajdonában lévő Kisfalucska Udvarház és Bisztró év közben is szervez tematikus esteket, borvacsorákat, ginvacsorákat, és a nyár beköszöntével zenekarokat is hívunk, akik sokszor olyan jól érzik itt magukat, hogy az estének egy bizonyos pontján jam session alakul ki, a közönség pedig mindig nagyon élvezi az improvizációt. Már régóta úgy gondoljuk, hogy a Kisfalucska kertje nagyobb rendezvények befogadására is alkalmas lenne, de az ötlettel csak néhány éve kezdtünk komolyabban foglalkozni. Az első BOLDOGKisfalud Fesztet 2020-ra terveztük, de a világjárvány miatt le kellett róla mondanunk. Így végül tavaly rendeztük meg.

Milyen volt a rendezvény fogadtatása?

A pandémia miatt a rendezvények elég későn kaptak zöld utat, így rekordidő, két és fél hónap alatt hoztuk létre a fesztivált, gyakorlatilag a nulláról. Az érdeklődés minden várakozásunkat felülmúlta, 1148 fő váltott jegyet. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, és ezek után nem volt kérdés, hogy a fesztivál életképes, folytatni kell.



Mi adja a BOLDOGkisfalud Feszt különlegességét?

Emberi léptékű, kedves fesztivál, és szinte az összes program a település egyetlen utcájára koncentrálódik. Arra törekszünk, hogy a színvonalas koncertek és a kiváló borok mellett a minőségi alapanyagokra támaszkodó helyi gasztronómiát is meg tudjuk mutatni a vendégeinknek.

A részletes program már megtalálható a fesztivál weboldalán, de mi az, amit kiemelnél a boros kínálatból?

A borokat tíz helyi és környékbeli borászat képviselői töltik majd pohárba. Velünk lesz a Babits Pincészet, a Breitenbach Pince, a Carpinus Borászat, a Dereszla Pincészet, az Illés Pince, a Patricius Borház, a Szélkiáltó Pincészet (valamint az általa jegyzett Kisfalucska-borok), a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok és a Tokaj Portius Pincészet, a fesztiválutcában található Bodrog Borműhely pedig külön helyszínként jelenik meg.



A Borsmenta magazin a rendezvény médiatámogatója, ezért a tematikus borkóstolóink egy részét Szabó Edit, a Borsmenta főszerkesztője vezeti. A Gyengébb? Nem! – Borásznők a lugasban című program helyszíne a Kisfalucska Udvarház kertje. A vendég Bai Edit, a Dereszla Pincészet, valamint Ujvári Vivien, a Barta Pince főborásza lesz, hét bort hoznak majd magukkal.



A Vörösök a fedélzeten és a Pezsgős reggeli a Bodrogon című programot rendhagyó módon egy hajón tartjuk. Az egyiken Tokaj-Hegyalján készült vörösborokkal, a másikon tokaji pezsgőkkel lehet majd közelebbi ismeretséget kötni, hozzájuk illő helyi falatok kíséretében. A borokat itt is Szabó Edit mutatja be. A Bodrog Borműhely kerekasztal-beszélgetéssel és tokaji pezsgőkóstolóval készül, és igaz, hogy nem bor, de a Seven Hills Distillery egész szombaton ingyenes lepárlótúrákat tart, illetve keveri a koktélokat, ameddig csak bírja.



Ha már a helyi falatoknál tartunk, ejtsünk szót a gasztronómiai kínálatról is!

Szabadfi Szabolcs, vagyis „Szabi A Pék” nápolyi pizzakertet varázsol a Bodrog Borműhely mediterrán kertjébe, A Leves Gasztroműhely és a Borsod Burger a Seven Hills udvarában várja a vendégeket. A Kisfalucska Udvarházban grillterasszal, vasárnap villásreggelivel készülünk, koktélozunk, és természetesen a bisztró is nyitva lesz. De aki a borok után egy kicsit lúgosítani szeretne, az a BAZ Beer tokaji kézműves sörfőzde truckját is itt találja meg.

Hogyan alakul a kulturális programkínálat?

Fontos kiemelnem, hogy szívesen látjuk a kisgyerekes családokat is. A kreatív és interaktív gyerekprogramok egész nap várják az érdeklődőket, de lesznek bábelőadások, gyerekkoncertek, és egy bűvész is szórakoztatja majd a közönséget. A kicsik pecsétgyűjtő füzetet kapnak, és aki jó sok programon részt vesz, annak a végén jutalom is ütheti a markát. Egyébként vannak olyan ügyességi játékok, ahol a szülők is leragadnak. Tavaly volt, hogy 3-4 apuka tanakodott az egyik játék felett, és nem értették, miért nem tudják megfejteni, amikor a gyerekeknek sikerült.



Az idén a nagyszínpad mellett már három kisebb színpadon is szól majd a zene. Az egyiket a Seven Hills kertjében, a másikat a Kisfalucska teraszán, a harmadikat kint a Petőfi utcán állítjuk fel. Reméljük, hogy igazán jó, zenés fesztiválhangulatot sikerül majd teremtenünk. Igyekszünk sok helyi és környékbeli előadóval dolgozni, mert fontosnak tartjuk – ahogyan a gasztronómiában és a borban is –, hogy a környékbeli tehetségeket megismertessük a hozzánk látogatókkal, illetve így nem is kell sokat utazniuk a fellépőknek.

Kik lesznek a sztárfellépők?

A The Doors Alive Angliából érkezik, eddig még nem játszottak Magyarországon. Nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg ez a legjobb Doors tribute formáció, több mint ezer koncerttel a háta mögött. A Sky Fanatic a jamaikai zenét funky-, rock- és jazzelemekkel ötvözi; aki szeret táncolni, őket imádni fogja. A gyergyószentmiklósi Teddy Queen igazi rock and rollt varázsol a színpadra, a Lovasi András fémjelezte Kiscsillagot pedig szerintem nem kell különösebben bemutatni.



Bodrogkisfalud a Bodrogtól mindössze 100 méterre fekszik, de a Tisza sincs nagyon messze. Lehet hajózni, túrázni a fesztivál ideje alatt?

A faluhoz tartozó Kalóz Kikötőben a teljes szezonban lehet hajókat bérelni, és akinek van kedve egy kis vízi programhoz, most is megteheti, akár a fesztivál keretein belül. Szárazföldi túrával is készültünk, a szőlőültetvények között gatorral lehet majd „száguldozni”. Ezt a különleges utazást gyerekek és felnőttek egyaránt élvezik.

Jegyet a helyszínen kell váltani, vagy lehet elővételben is?

A helyszínen is lehet, de én mindenkit arra biztatok, hogy az egyszerűbb bejutás érdekében váltsa meg előre. És az extra programokkal se várjon az utolsó pillanatig, mert néhány közülük nagyon limitált férőhellyel működik. Az ezzel kapcsolatos információkat megtalálják a fesztivál weboldalán.



Te nem csupán a fesztivál főszervezője, hanem fellépője is vagy: a Rat Rod dobosaként állsz színpadra. Milyen érzés ez a kettős szerep?

Tavaly nem mertem bevállalni, idén is csak a hangoló napon, pénteken ülök majd a dobok mögé. A zene mindig meghatározó volt számomra, örömmel tölt el, ha művelhetem, még ha a magam nem kifejezetten profi szintjén is. A zene, amit játszunk, a rockabilly- és a rock’n’roll-elemek keveredéséből alakul ki, jól táncolható, a lüktetését pedig sokszor önkéntelenül is átveszi az ember. Maga a fesztivál is sok-sok elemből épül fel, reméljük, hogy minél több mosolygós, felszabadult fesztiválozóval találkozunk majd a jövő hétvégén, hiszen valahol ezért csináljuk az egészet…
 
Fotó:
Borsmenta - honlap
BOLDOGkisfalud Feszt
Juga Márton
Légyneksem Art Studio

Beszélgetünk

Hiszek a pozitív példa erejében

2018.05.10. | Szabó Edit
Beszélgetés Molnár Péterrel
A Patricius Borház építése a kétezres évek elején kezdődött a bodrogkisfaludi Várhegy-dűlőben. A birtok ma már a környék egyik gyöngyszeme, boraik komoly sikereket aratnak a világversen…
Beszélgetünk

A Tokaj Gin sztori

2021.03.20. | Juga Péter
Beszélgetés Mészáros-Komáromy Dénessel
A Seven Hills Distillery whisky- és ginlepárló alig fél éve indult Bodrogkisfaludban, de már két komoly nemzetközi díjjal büszkélkedhetnek. A siker titkáról a tulajdonost, Mészáros-Kom…
Beszélgetünk

Hegyalja fekete báránya

2021.05.08. | Juga Péter
Beszélgetés Gubicskó Lászlóval
A Tokaj-Hegyalján 2015 óta működő Szélkiáltó Pince az idei Tokaj Guide-ban elnyerte „az év felfedezettje” címet. A pince tulajdonosa, Gubicskó László kreatív, kísérletező, olykor igazi…
Utazunk

Startol az első BOLDOGkisfalud Feszt!

2021.06.22. | Virág Orsolya
Bor, zene, boldogság – kell ennél több? Ezt kínálja június 25-27. között Tokaj-Hegyalja szívében az első BOLDOGkisfalud Feszt. A Borsmenta tesztelte a helyszínt, a részvétel kötelező! &…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (208) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (32) villányi borvidék (92) vörösbor (141) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)