Vissza

Képzeld magad Libanonba!

2017.05.27. | Raab Zsuzsanna
Ami Csontváryt megihlette, azt mi megkóstoltuk! A Bekaa folyó völgyében fekvő ősi libanoni városról elnevezett Baalbek étteremben olyan közel-keleti gasztroutazáson vehettünk részt, amit egy jó darabig nem felejtünk el…
 

Szinte most is érezzük a vízipipa illatát, ízleljük a grillezett bárányt, és asztalunkon látjuk a sok kis tálkát, tele friss zöldséges finomságokkal…



A Baalbek libanoni éttermet a fővárosban, az elegáns Buddha-Bar Hotel épületében találjuk. A helyszín miatt először talán feszengenénk, de erre semmi szükség: a Baalbek ugyanis olyan hely, ahol szó szerint keleti kényelemben órákig ücsöröghetünk, nem akarunk majd hazamenni, és akkor sem néznek majd ránk ferde szemmel, ha kézzel mártogatjuk a szaftba a lepénykenyeret.

A Baalbek étteremben Osama Kutaini az executive séf, aki Szíriában született, de 2001 óta külföldön, különböző országokban dolgozik szakácsként. Osama immár kilenc éve Magyarországon él, ahol a Baalbeken kívül ő irányítja a Buddha-Bar Hotel ázsiai éttermét is. A 2015-ben nyílt étterem konyhája úgynevezett levantei, azaz magában foglalja Szíria, Libanon, Palesztina és Jordánia hagyományos ízeit, fogásait. Mi pontosan ezért jöttünk ide: nagyon vártuk már, hogy megismerhessük Osamát és a levantei ízvilágot.



Érdeklődve nézegetjük az étlapot, aztán inkább Osama szakértelmére bízzuk magunkat, nála jobban senki sem választhatna: mi ugyanis igazi libanoni ételeket szeretnénk, olyanokat, amilyeneket otthon is esznek. Van egy olyan sejtésünk, hogy a rendelés után nem fogunk panaszkodni, de a ránk váró közel-keleti lakomára a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk!

Míg az ételekre várunk, egy-egy csésze fahéjjal ízesített fekete tea mellett beszélgetünk Osamával.

„A szír és a libanoni kultúra hasonló a magyarhoz: a család nagyon fontos. Ahogyan itt, otthon is leülünk közösen a vasárnapi asztalhoz, hogy együtt ebédeljünk. Szeretek Magyarországon élni, nekem kellemes fogadtatásban volt részem, mikor idejöttem. Két éve a testvérem, Mohammad is eljött Szíriából: most szakácsként dolgozik velem itt a Baalbekben. A magyar gasztronómia rengeteget fejlődött az elmúlt években, mióta itt élek. Ma már mindenfajta hús és zöldség elérhető, Budapestnek nincs miért szégyenkeznie más európai fővárosokhoz képest.”



Máris érkezik az első fogás: gőzölgő vöröslencse-leves pitachips-sel és citrommal. Krémes, forró, laktató. Míg kanalazzuk, Osama a levantei konyháról mesél:

„A levantei ételek nem úgy fűszeresek, hogy csípősek. Inkább azt mondanám, hogy tele vannak ízekkel. Több fűszert használunk egyszerre: kedvenceink a kömény, a koriander, a fahéj és a kardamom. A közel-keleti vidékeken sok farm van, hiszen minden helyben megterem. Így nőttünk fel, ezekkel a fűszerekkel. A levantei konyhában a mezzék (előételek) jelentik az étkezés központját: a családi asztalra kerül sok-sok kicsi adag, főként zöldséges ételek, mindenki mindenből vesz. Gyakran a húst is a mezzék mellett esszük, főleg bárányt vagy csirkét.”



Kapunk hideg és meleg mezzét egyaránt – annyit, hogy tele lesz az asztalunk. Kóstolhatunk többek között falafelt, hummuszt, fűszeres báránykolbászt, padlizsánsalátát, tabbouleh-t, azaz petrezselyemsalátát bulgurral. Előttünk a sok színes, ínycsiklandó étel, természetesen friss lepénykenyérrel, amit a legjobb kézzel mártogatni a tálakba. Kényelmes párnákon ülünk, az étterem tele puha szőnyegekkel, a sötét színek dominálnak, nem messze tőlünk a falon látható Csontváry Kosztka Tivadar „Baalbek” című festménye. Együtt eszünk – fesztelenül, kézzel, mindent megkóstolva.



Mit mondhatunk az ételekről? A hummusz túlzás nélkül életünk eddigi legjobbja – Osama szerint a tökéletes hummusz titka a jó minőségű szezámmagból készült, sűrű állagú massza (tahini) és az olívaolaj, a citromlé, a fokhagyma és a csicseriborsó megfelelő aránya. A bárányhús alapvetően nem lenne a kedvencünk, de az itt kóstolt báránynak semmilyen mellékíze nincsen: lágyan omlós, kellemesen fűszeres. A Baalbekben ún. „halal” eljárással készülnek a húsok: minden állatot teljesen kivéreztetnek, azaz megtisztítanak, mielőtt elkészítik.



Jön a következő fogás: hatalmas tálat kapunk, tele grillezett finomságokkal – van közte minden: báránykebab, zamatos csirke, grillezett krumpli, zöldségek és szószok. Az első falat után teljesen végünk van: elveszünk az ízek áradatában, a szószok zamatában. Közben Osamát faggatjuk, hogy mi a kedvenc magyar étele.

„Egyértelműen a tyúkhúsleves! De szeretem a borjúpörköltet, a gulyáslevest és a halászlét is. Otthon nem sokszor főzök, de imádok grillezni: amint itt a jó idő, ha csak tehetem, megyek a szabadba a családdal!”

Az arab desszertek meglehetősen édesek, ilyen a miénk is, a pisztáciás-diós baklava, de a mellé tálalt vaníliafagylalt ügyesen ellensúlyozza.



Libanon ugyan kicsit messze van Magyarországtól, de a vacsora után mégis közel érezzük magunkhoz. Ha ilyen a szír és a libanoni vendéglátás, akkor mi bizony egy életre beleszerettünk a levantei gasztronómiába!


Megjegyzés: A Buddha-Bar Hotel és a Baalbek étterem 2019 januárjában, az épület tulajdonosváltása miatt bezárta kapuit. Osama Kutaini és testvére, Mohamad 2019 őszén saját éttermet nyitott Budapesten, Byblos Budapest néven.
 
Fotó:
Bárdosi Márk
Baalbek étterem

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)