Vissza

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban

2023.05.04. | Nádasi Eszter
Egy áprilisi péntek estén Szabó Edit, a Borsmenta főszerkesztője öt borásznőt idézett meg szavaival az ARAZ Étterem Női BorÁszok című borvacsoráján…


Mielőtt eláruljuk, hogy ki volt az öt borásznő, melyik öt tételt kóstoltuk tőlük és mi volt a menü, menjünk vissza az időben 2017 elejére! A helyszín akkor is az ARAZ, ahol Csetvei Krisztina, Luka Enikő és Szabó Edit beszélgetnek egy asztal körül. Szívderítő és szívszorító történetek váltják egymást, majd arra terelődik a szó, hogy milyen nőként borásznak lenni. Aznap este született meg a Gyengébb? Nem! című könyv ötlete – Edit hosszú érlelgetés helyett belevágott: Dancsecs Ferenc bor- és gasztrofotóssal együtt nyakába vette az országot, és 26 borásznővel készített interjút.

Gyengébb? Nem! - Szabó Edit könyve női borászokról

Októberben, a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg a Vető Gábor által tervezett kötet, élettörténetekkel, borokkal és családi receptekkel tele. Edit azóta is elkötelezetten foglalkozik a női borászokkal, az ARAZ Étterem pedig rendszeresen szervez borvacsorákat változatos tematikával – választásuk nemrégiben a nőkre esett. A szálak így értek össze április huszonegyedikén, péntek este. 

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu

„Örülök, hogy a borsort az étterem állította össze, mert én magam nehezen tudtam volna választani” – írta Edit a szakmai Facebook-oldalán. Persze nem azért, mert nehéz öt olyan borásznőt összegyűjteni, akiknek a tételeit érdemes egy ilyen vacsorán megmutatni. Épp ellenkezőleg: csak nehezen, fájó szívvel tudta volna ötre szűkíteni a listáját. A feladatot a vacsorát megkomponáló Barka Áron chef de cuisine végezte el, a tételeket és a fogásokat kísérő történeteket Edit válogatta: a borásznők jó szívvel bízták rá életútjuk és boraik bemutatását.

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu
 
De miért kell egyáltalán külön kóstolót tartani a borásznők tételeiből? Azt estet főszerkesztőnk is ezzel a kérdéssel indította, rögtön azután, hogy köszöntötte a vendégeket. Azért, mert a borászat egy olyan terep, ahol „hagyományosan férfiak ültek a kormánynál” – nőként belecsöppenni ebbe a világba extra kihívás.

 
Borásznők, borok, fogások

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu

A poharakba kerül az első tétel – erről Brády Péter sommelier és munkatársai gondoskodnak. A 2021-es Il Primo Frizzante készítője Jekl Flóra a Villányi borvidékről. Már kislányként bekapcsolódott a családi pincészet életébe, a szüleitől örökölt tudást pedig egy olasz tanulmányút alatt innovatív szemlélettel egészítette ki. Il Primo sorozatának márkaneve is az újító, kísérletező attitűdöt jelzi. Kóstolt tétele tartalmas, cseresznyés ízvilágú, fanyarkás lecsengése még szerethetőbbé teszi – ezt kínálják az előétel, a ruccolával és ricottával gazdagított lazacos quiche mellé.

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu
 
Az első bor-étel párosítás után a vacsoravendégek kapnak egy adag extra ismeretet: Edit minielőadást tart a habzóborokról. Ezzel ad egy kis bepillantást abba, hogy milyen egy Borsmenta Kóstolóklub, mert az alapozás ott sem marad el az est középpontjában álló fajtáról vagy borkészítési technológiákról.

A következő páros bora Csetvei Krisztina 2022-es Királyleánykája, mellé jön a paszternákkrémleves kecskesajttal és mogyoróval. A borásznő karriertervei között volt az úszóbajnokság és a műszaki menedzserség is: az utóbbi megvalósult. Szakmai gyakorlatát a Béres Szőlőbirtokon töltötte, ahol akkoriban Bárdos Sarolta volt a főborász – Kriszti addig nem is gondolta, hogy a borászkodás női karrier lehet. Friss diplomásként egy multinál helyezkedett el, közben járta a kóstolókat, fesztiválokat, a szabadkai Dibonis Pincészet magyarországi képviselője lett, majd az ifjabbik Kamocsay Ákos pincéjében elkészítette első borát. Móron beleszeretett egy gazdasági épületbe, 2011-ben édesapja segítségével megvette, és letette a Csetvei Pince alapjait.

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu
 
Iványi Zsófi szeretne mindent kihozni a borból, ami benne van, ezért a lehető legtermészetesebb módszereket használja. Kóstolja a szőlőt, nem laboratóriumi módszerekkel méregeti a paramétereit, így dönt a szüret időpontjáról. Ez alapján sokan gondolhatnák, hogy autodidakta, de korántsem az: tanult és tapasztalt borász, aki bátran bízik a megítélésében. 2017-es Portugieser tételével ismerkedünk: a fajtát Villányban sokan a mindennapok borának tartják, amit jobb nem tartogatni. Ez a bor más, hosszan érlelt, mert készítője hisz abban, hogy meg kell adni neki az időt ahhoz, hogy megmutassa magát. Ebben most a mellé kínált malaccsászár, polenta és füstölt téli körte is segít.

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu
 
Amikor Edit azzal vezeti fel Luka Enikőt a Soproni borvidékről, hogy a kedvenc színe a lila, és hogy a kertjében a raklapok is ilyen színűek, még nem számítunk rá, hogy innen két mondatra van a megrendülés. A lila ugyanis akkor itta bele magát Enikő szívébe, amikor édesapja váratlan halála után lement a pincébe, és meglátta az erjedő zweigelt habjának színét. 25 éves volt, korábban csak a szüretkor járt ki az ültetvényre, az apai terelgetés ellenére nem érdekelte komolyabban a borászat. Akkor viszont már természetesnek érezte, hogy folytatja az édesapja által megkezdett utat. A zweigeltet annak is érdemes megkóstolni nála, aki nem ismeri a fajtát, rosszat hallott róla vagy negatív tapasztalata van vele. A most kóstolt 2017-es pinot noir pedig sűrű, egy évet volt hordóban a palackozás előtt, készítője az eleganciáját szereti benne a legjobban – kacsamell, diós nudli, hecsedli, meggy, gomba mellé kortyolgatjuk.

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu
 
Kovács Zita sem borásznak készült, hanem kommunikációs szakembernek, szakdolgozatát viszont már bormarketingből írta. Addigra annyira hazahúzta a szíve, hogy vissza is költözött Budapestről a Mátrai borvidékre. Belemerült a családi borászat mindennapjaiba, elvégezte a WSET-tanfolyamokat és a Soós István Borászati Szakképző Iskola borász-technikusi képzését is. Kovács és Lánya Borászat néven működtek, de három éve felvették a Sol Montis nevet. Olyan különlegesség is van náluk, mint a Magyarországon ritka viognier, ebből készült régebben a Kisfrancia nevű boruk. A névvel egy Perry Jean nevű francia férfit idéznek meg, aki valaha Gyöngyöstarjánban élt és imádta ezt a helyet. Az ő lányának nevét őrzi a vacsorán kóstolt 2021-es Madlen Sárgamuskotály: az édes emléket és ízt túrógombóc, madártej, rózsa és egy kicsi fehér csokoládé egészíti ki.

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu
 
Edit az összes tételnél megkérdezi a közönséget, hogy ismeri-e valaki a borásznő tételeit, és mindig van, aki felteszi a kezét. Az est végén bemutatkozik egy pár, akik a Gyengébb? Nem! alapján kezdték el az országjárást a borásznők nyomában: sok helyre eljutottak, van, ahol visszajáró vendégek lettek.
A 26 borásznős lista pedig 2017 óta folyamatosan bővül: egy nappal az ARAZ borvacsorája után a Badacsony New Yorkban kóstolón is született új ismeretség. 

5 borásznő, 5 bor, 5 fogás az ARAZ-ban - borvacsora Szabó Edittel - borsmenta.hu

Reméljük, hogy hamarosan lesz újra olyan borkóstoló, ahol az ország minden (vagy legalábbis minél több) borásznője bemutatkozik majd – minden borszerető ember örömére.
 
Fotó:
Nádasi Eszter

Beszélgetünk

Nem ismerek lehetetlent

2017.03.04. | Szabó Edit
Dehogy akart borász lenni! Szombathelyen diplomázott, és úgy tervezte, majd festeget egész életében. Édesapja váratlan halála azonban hirtelen felnőtté tette... Luka Enikővel beszélgett…
Iszunk

Gyengébb? Nem!

2017.10.29. | Szabó Hajnalka
Könyvajánló
26 borász, 26 életút, ételek, borok, érzések, gondolatok. Szabó Edit és Dancsecs Ferenc könyve hamarosan kapható a könyvesboltokban...  
Beszélgetünk

Egy üde színfolt

2018.10.06. | Szabó Edit
Beszélgetés Barka Áronnal
Rajong a jó borokért, az élénk színekért, a merész ízkombinációkért és az érdeklődő, nyitott vendégekért. Barka Áron, az Araz Étterem 37 éves konyhafőnöke hajózott nemzetközi vizeken is…
Vendégoldal

Egyéves a Gyengébb? Nem!

2018.11.05. | Upor László
Milyen szép volna, ha most együtt fújnák el a gyertyát egy virtuális tortán. Tavaly ilyenkor jelent meg a magyar borvilág hősnőit bemutató első kötet…
Vendégoldal

Bussay-emlékdíjat kapott a Borsmenta főszerkesztője

2018.12.14. | Borsmenta
Szabó Edit vehette át a Bussay-emlékdíjat 2018-ban, Sánta Zoltán posztumusz kitüntetést kapott…  
Vendégoldal

Gyengébb? Nem! kóstoló harmadszor!

2020.02.28. | Borsmenta
Mindjárt itt a március, és vele az év legbájosabb borkóstolója! Március 7-én 35 borásznő mutatja be izgalmasabbnál izgalmasabb borait Budapesten, a Hotel Sofitelben…  
bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (43) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (117) balatonboglári borvidék (14) balatonfüred csopaki borvidék (21) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (63) bornapló (6) borshanta (21) borterasz (16) borteszt (284) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (233) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (104) eger (68) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (84) furmint február (14) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (150) ipacs szabó istván (4) iszunk (12) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (22) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (12) kovács nimród winery (13) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (19) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (66) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (6) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (22) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (239) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (11) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (33) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (18) sör (46) sós (97) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (49) süti (17) svét (19) syrah (9) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (56) szekszárdi borvidék (14) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (18) tészta (17) tesztelünk (199) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (14) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (13) utazás (74) utazási tippek (34) utazunk (37) vacsora (12) váli péter (4) vega (10) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (29) villányi borvidék (88) vörösbor (132) vylyan (29) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)