Vissza
Pohner Ádám megnyerte!
2018.02.09. | Szabó Edit
A két évvel ezelőtti Bocuse d’Or verseny országos döntőjén Széll Tamás mögött a második helyet szerezte meg, most viszont megnyerte a magyar bajnokságot a még mindig csak 24 esztendős Pohner Ádám…
Az eredményhirdetést követő pillanatokban először a fiatal versenyző szakmai mentorát, Vomberg Frigyest kérdeztük.
Ádám két éve második lett a budapesti döntőn. Mennyit fejlődött azóta?
Rengeteget. Nagyon szoros köztünk a kapcsolat, sokat beszélgettünk a felkészülés időszakában, és mindketten őszintén reménykedtünk abban, hogy eljutunk eddig a pillanatig. Már két éve is nagyon ígéretes teljesítményt nyújtott, azóta azonban önálló, karakteres személyiséggé, igazi séffé vált.
Hogyan értékeled a mai produkcióját?
Nagyszerűen, tapasztalt versenyzőként dolgozott. Nem véletlen, hogy a zsűri a legjobb konyhai munkáért járó díjat is az ő csapatának adta. Higgadt volt és fegyelmezett, pontosan tartotta az időket, mindvégig látszott, hogy ura a helyzetnek. Nagyon jó volt az összhang közte és a commis-ja, Csillag Richárd között. Lélekben már két éve is felkészült volt, mostanra viszont a szakmai tudást és a tapasztalatot is mellé tudta tenni.
![](/userfiles/%C3%81d%C3%A1m%20%C3%A9s%20Ricsi%20Fot%C3%B3%20Szindb%C3%A1d.jpeg)
Mikor a két évvel ezelőtti verseny után beszélgettünk, küzdöttél a meghatottság könnyeivel…
Most sincs ez másként, többen is megkönnyeztük a pillanatot. Ádám tehetséges, rendkívül értékes fiatalember, nekünk pedig most az a dolgunk, hogy mellette álljunk, és minden erőnkkel támogassuk, segítve a kiteljesedését.
A mezőny
A Bocuse d’Or magyar döntőjén hat kiváló fiatal szakács mérte össze a tudását. A tét komoly volt, hiszen közülük csak egy képviselheti Magyarországot a torinói európai döntőn. Újonc szinte alig volt közöttük, a legtöbbjük komoly versenyzői tapasztalattal a háta mögött vette a kezébe a kést csütörtök reggel.
![](/userfiles/BPP_2378_preview(1).jpeg)
Elek Richárd Debrecenben tanult, jelenleg a Fausto Ristorantéban dolgozik séfként. Van múltja a Bocuse d'Oron is, 2008-ban commis-ként, 2011-ben versenyzőként indult a magyar válogatón. Commis-ként Dávid Zsombor segíti a munkáját.
Garai Ádám Széll Tamás commis-jaként ott volt a Bocuse d'Or történetének első magyar csapatában. Jelenleg az Olimpia étterem konyhafőnöke. Lendvai Levente dolgozik mellette.
Haraszti Zsolt 2001-ben kezdte a pályát, jelenleg az Alabárdos étteremben dolgozik. Nem idegen tőle a versenyzés, részt vett már a Hagyomány és Evolúció, illetve a Cziffray versenykurzuson is. Commis-ja Kocsis Patrik.
Pohner Ádám sem újonc a Bocuse d'Oron. Commis-ként versenyzett négy évvel ezelőtt, a 2016-os magyar döntőn pedig második helyezést ért el. Jelenleg a balatonszemesi Kistücsök séfhelyettese, és a boxban – csakúgy, mint az étteremben – Csillag Richárd dolgozik mellette.
Veres István a párizsi Gregoire Ferrandie iskolában tanult, majd dolgozott többek között a három Michelin-csillagos L'Arpege-ben, és Gordon Ramsay egyik londoni éttermében, a Maze-ben is. Jelenleg a Babel séfje. Commis-ja Szabó Dezső.
Volenter István nagyon kitartó Bocuse d'Or-versenyző, 2016-ban harmadik lett a magyar döntőn. A versenyben a helyezés mellett a fejlődést tartja a legfontosabbnak. Jelenleg a 67 Étterem séfje. Ő az egyetlen, aki hölgyet választott commis-nak, Friderika Spekova segíti a munkáját.
![](/userfiles/Volenter%20Istv%C3%A1n%20Fot%C3%B3%20Szindb%C3%A1d.jpeg)
Minden versenyző kétféle ételt készített, és mindkettőhöz kötelezően fel kellett használniuk bizonyos alapanyagokat. A vegetáriánus tányéron mindenképpen szerepelnie kellett rizottórizsnek, gorgonzolának, fürjtojásnak, metélőhagymának és borsónak, míg a hústál kötelező elemei a borjúszűz, a csülök és a velő voltak.
A kóstolózsűriben több nemzetközi kiválóság is helyet kapott. Enrico Crippa, a három Michelin-csillagos olasz szakács a verseny értékelésekor kiemelte, hogy nagyon jól felkészült versenyzőket ismerhetett meg, akik igen színvonalas ételeket tálaltak. Úgy vélte, a torinói versenyen az olasz csapat méltó ellenfelekre akad.
![](/userfiles/BPP_1721_preview.jpeg)
A díjakról
A legjobb konyhai munkáért járó díjat Pohner Ádám kapta.
A legjobb csapatmunka díját Volenter Istvánék nyerték.
A legjobb vegetáriánus tányér Veres István munkája.
A legjobb hústányért Volenter István készítette.
A legjobb commis díját Friderika Spekova szerezte meg.
A 3. helyen Veres István végzett
A 2. helyezett Volenter Isván lett.
A verseny győztese Pohner Ádám, érte és csapatáért szurkolhatunk tehát júniusban Torinóban.
![](/userfiles/M%C3%A1mor%201%20Fot%C3%B3%20Szindb%C3%A1d.jpeg)
Az eredményhirdetés után Pohner Ádám édesanyjával is találkoztunk az ünneplő tömegben. Pohnerné Fónagy Margit elmondta, hogy karácsony óta nem látta Ádámot. Az ország két különböző végén élnek, és a fiút nagyon lefoglalta a felkészülés, de érdemes volt ennyit dolgozni. „Sokszor eszembe jut, amikor 3 évesen panírozta a húst a kis kezével, és amikor kisütöttem neki, mindig nagyon büszke volt az eredményre” – mesélte Ádám édesanyja, aki szerint a fia már réges-rég sokkal jobban főz, mint ő, de mégis az édesanyja húsleveséért rajong legjobban, mert annak nincs párja e kerek világon.
„Hihetetlen, hogy mennyit dolgoztak ezek a fiúk! Nagyon büszke vagyok rájuk!” – tette hozzá Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa, aki a kezdetektől segítette Ádámék felkészülését.
Enrico Crippához hasonlóan a verseny szinte minden résztvevője megfogalmazta, hogy valamennyi versenyző remek munkát végzett, fegyelmezetten és alázattal dolgoztak.
![](/userfiles/H%C3%BAst%C3%A1l%20nagyban%20Fot%C3%B3%20Szindb%C3%A1d.jpeg)
A mezőny minden tagjának szívből gratulálunk, Pohner Ádáméknak pedig aktív és eredményes felkészülést kívánunk!