Megkóstoltuk a Vespert

2021.04.21. | Szabó Edit
Új csúcsbor született a Csányi Pincészetnél. A Vesper névre keresztelt vadonatúj házasítás elegáns gyümölcsösséggel, ugyanakkor figyelemre méltó komplexitással hódít, és van benne bőven potenciál…
 


Ahogyan korábbi videónkban már beszámoltunk róla, hozzánk vándorolt a Csányi Pincészet legújabb csúcsborának egyik számozott palackja. A Vesper már megjelenésében is figyelemre méltó. A súlyos, sötét palackon nem találunk a hagyományos értelemben vett címkét, a festett felirat pedig kizárólag két fontos információt árul el: a bor nevét és azt, hogy a tétel a Csányi Selection egy darabja.



A Vesper három dűlő terméséből készült, az igen kiemelkedő, 2017-es évjáratban. A cabernet sauvignon a Kopárból, a merlot a Csillag-völgyből, a kékfrankos pedig jórészt az Ördög-árok-dűlőből érkezett, mindhárom terület a Villányi borvidék emblematikus termőhelye. A házasításban a cabernet sauvignon adja a testet és a mélységet, a merlot a bársonyosságot, a kékfrankos pedig azt a kirobbanó gyümölcsösséget és eleganciát, amitől a Vesper igazi egyéniséggé válik.



A palack büszkén hirdeti, hogy a bor „Selection”, vagyis valamiféle válogatás. De jelen esetben nem dűlőszelekcióról van szó, hiszen ahogyan fentebb írtuk, három dűlő terméséből áll össze a bor. A kifejezés itt a hordóválogatásra utal, a pince legjobb hordóit (vagyis a bennük lévő bort) házasították és zárták palackba. Az érlelés a cabernet sauvignon esetében 2 évig, a merlot esetében 28 hónapig, míg a kékfrankosnál 17 hónapig tartott, 85%-ban magyar, 15%-ban francia, 300 literes tölgyfa hordókban.



És hogy milyen a bor? Remek. Nagyon fiatal, még nem hullatta el a csikófogait, de már most sok örömöt lelünk benne, és még néhány éven keresztül szépülni, mélyülni, gazdagodni, szelídülni fog.

A színe sötétrubin, az illata egyszerre gyümölcsös és fűszeres. Főként az erdei bogyós gyümölcsök karaktere érezhető, a meggy, a szilva, a szeder, az áfonya jól ismert jegyeit egy kis fahéjas, szegfűszeges fűszeresség édesíti.

Kóstolva telt, komplex, mély és izgalmas, de a vibráló savaknak köszönhetően van benne játékosság is, mintha csak azt mondaná: nem kell olyan komolyan venni az életet, majd lelassulunk, ha idősebbek leszünk. Ízében a meggyesség dominál, kiegészülve egy kis finom, fekete csokis kesernyével. Kissé fanyar, de jó áll neki, az ember kívánja a következő kortyot. Már most nagyon szép, de jót fog tenni neki az idő: ha egy kicsit érik, a merlot bársonyossága jobban érződik majd a kortyban, és az ízek szépen, puhán mélyülnek tovább.



Arányos, összetett, komoly bor, érdemes lassan felfejteni a rétegeit. Ha tehetjük, fektessünk el belőle néhány palackkal, és évenként egyet-egyet kinyitva figyeljük, hogyan hat rá az idő. A Vesper jelentése egyébként alkony, esthajnal, és ezzel a szóval jelölik az Esthajnalcsillagot is. Ez a bor most a pincészet legfénylőbb csillaga, remélük, még sokáig gyönyörködhetünk benne.

                                                                                                                                                                            (x)

 
Fotó:
Szabó Edit -

Beszélgetünk

Minden titkomat nem árulhatom el

2016.04.30. | Szabó Edit
Beszélgetés Romsics Lászlóval Tíz évig tartó tanulás, tengernyi akadály és vizsga leküzdése után már csak egyetlen erőpróba választotta el a Master of Wine címtől, ám ezt a magasságot v…
Beszélgetünk

Mindig a miért a lényeg

2017.07.08. | Szabó Edit
A Csányi Pincészethez tartozik az ország egyik legnagyobb szőlőbirtoka. Ültetvényeiket mindenki megcsodálja, boraik sorra aratják a sikereket a legrangosabb hazai és nemzetközi versenye…
Vendégoldal

Csuja hangján verselnek a Teleki-címkék

2018.06.11. | Borsmenta
Van annak valami sodrása, ha a telefonunkat egy borra irányítva azt tapasztaljuk, hogy Csuja Imre színművészünk Kiss Judit Ágnes kifejezetten erre a célra írt verseit mondja. Az élmény…
Beszélgetünk

Megszállottan keresem a savakat

2018.12.29. | Szabó Edit
Beszélgetés Romsics Lászlóval
Megszületett a Villányi borvidék leghosszabb érlelésű, tradicionális eljárással készült pinot noir pezsgője. A Teleki márkanév alatt forgalomba hozott rozéról megálmodóját, a Csányi Pin…
Beszélgetünk

Borral festeni izgalmas kihívás

2019.06.10. | Szabó Edit
Beszélgetés Szabó Győzővel
Szabó Győző színművész és Gasztonyi Kálmán festőművész közösen alkotta meg Teleki Zsigmond portréját, a Teleki borcsalád borait használva festékül. A jótékonysági akció részleteiről Sza…
Tesztelünk

Csányi Pincészet: KőVilla Válogatás Cabernet Sauvignon Kopár szelekció 2017

2021.03.04. | Szabó Edit
Igazi gasztrobor, a szó legnemesebb értelmében. A Csányi Pincészet KőVilla sorozatának cabernet sauvignonja grillételek, marhahúsos fogások kiváló kísérője...

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)