Egy nap a gyalogtőkék között

Azokról, akik ott voltak

Elhatároztam, hogy az idén elmegyek a somlói Gyalogtőkés mulatságra. Azt hallottam, hogy tavaly fantasztikus hangulatban telt, és a szervezők úgy döntöttek, hogy ebből bizony hagyomány lesz. A nem mindennapi rendezvényt az idén május 2-án, egy verőfényes szombati napon tartották meg, a Somlói Vándor, vagyis Kis Tamás birtokán, ahol tényleg úgy sorakoznak a gyalogtőkék, mint a jó gyerekek az óvodában – csak egy kicsit több van belőlük.

A napsütötte hegyoldalon tíz borászat ütött tanyát, kilenc állandó tag (Abeles, Barcza, Fekete, Györgykovács Imre, Kőfejtő, Somlói Vándor, Somló Kincse, Tomcsányi, Weingartner) és egy vendég – ez utóbbi az idén Spiegelberg Stefán volt. Az ételekről a Lokal at the Lake csapata gondoskodott, minden fogás helyi vagy környékbeli termelők alapanyagaiból készült. A friss tojás Marcaliból, a spárga Hosszúfaluból, a csirke Bázakerettyéről, a vadhús Öreglakról, a mangalica Káptalantótiból, a kovászos kenyér a somlói Testnek a kenyér pékségből, az eper Zalából, a tejtermék az eszteregnyei Míves Tejmanufaktúrából érkezett.

A szabadban felállított konyharészen már kora reggeltől nagy volt a sürgés, Ricsi és Janka keze alatt égett a munka, a belépőjegyhez ugyanis hozzátartozott a borokra hangolt ebéd is. 

Íme a menü, csak hogy lássátok, semmit nem bíztak a véletlenre. 

Arról, ami történt

A képzeletbeli kapuk délelőtt 11-kor nyíltak és este 8-kor záródtak, a két időpont között mindenki úgy osztotta be az idejét, ahogy neki tetszett. Mivel a rendezvényen összesen 100 vendég vehetett részt, és ezt a korlátot a szervezők szigorúan tartották, sehol nem volt tolongás, mindenkinél kényelmesen lehetett kóstolni, és maradt idő komolyabb beszélgetésekre is. A borászok szétszóródtak a térben, és kis asztalaikat napernyők, bokrok, présházak, támfalak védelmében állították fel: a hosszú, meleg napon kell az árnyék.

Mivel a Somlón éjszakáztam, megengedhettem magamnak, hogy ott töltsem az egész napomat, így két kóstolás között mindig örömmel nyugtáztam, hogy ez nemcsak a közönség, hanem a borászok ünnepe is. Eljött Ostorosról Tarnóczi Zoltán, az Orsolya Pince kiváló borásza, itt volt Szekszárdról Márkvárt János, Csörnyeföldről Bussay Dóri – na jó, neki kötelező, mivel Kis Tamás felesége –, de Takács Alekszandrosz sommelier is önfeledten kóstolgatott, Németh Gábor borgyűjtő pedig Györgykovács Imre feleségével, Gyöngyivel folytatott elmélyült beszélgetést, amikor találkoztunk. A kiállítók folyamatos mozgásban voltak, hol ez, hol az tűnt el az állomáshelyéről egy rövid időre, hogy megkóstolja a többiek borát, és megvitassák ügyes-bajos dolgaikat.

A jó hangulat egész nap kitartott, viszont egyetlen részeg embert sem láttam, a vendégek kulturáltan kóstolgattak, élvezték a csodálatos panorámát, a napfényt, a jó borokat és egymás társaságát. 

Arról, ami tetszett

És hogy mit kóstoltam örömmel? Gyakorlatilag mindent.

Az Abeles Pince boraiban azt szeretem, hogy minden szabályt áthágnak; mondtam is Halász Imrének, hogy nála nagyobb anarchista nincs a borászok között. Barcza Bálint furmintjában az tetszett, hogy nyílegyenes, mégis van benne játékosság, a Fekete Pince juhfarkjában az, hogy valahányszor megkóstolom, mindig örülök, hogy Fekete Béla bácsi méltó utódokra lelt.

Györgykovács Imre traminijében az, hogy annyira Somló, amennyire tramini csak lehet, a Kőfejtő magnum hárslevelűjében az, hogy Tóth Péter nem tud hibázni, a Somlói Vándor Cellijében az, hogy a Somló kövei válnak folyékonnyá benne, a Somló Kincse boraiban az, hogy minden cseppjükből árad a természetesség, Tomcsányi Árpi syrah-jában az, hogy sűrű, és mégis könnyű inni, Weingartner Olivér rizlingjében az, hogy gazdag, vagány és egyedi, Spiegelberg Stefan olaszrizlingjében pedig az, hogy rétegzett és végtelenül elegáns. Ahány bor, annyi arc, annyi egyéniség, és mégis mindegyik ízig-vérig somlói, hordozza magában a bazalt ízét, a napfény energiáját és a gondoskodó gazda kézjegyét.

Aki mindezt legalább annyira értékeli, mint én, annak ott a helye jövőre a Somlói Vándor szőlőskertjében. Figyeljétek a híradásokat, és csapjatok le a jegyre, amint lehet, nehogy lemaradjatok!

Konklúzió

A nap végén döntöttem el, hogy a Borsmenta következő tesztjére ennek a tíz somlói termelőnek a borait hívom meg. Ha van juhfarkja, akkor azt kérek, ha nincs, szívesen látok bármit, amit örömmel ad, hiszen a lényeg úgyis az, hogy meséljünk erről a csodálatos helyről és azokról a nagyszerű emberekről, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a hegy ízét valahogyan belecsempésszék a poharunkba. A teszt megvolt, arról is írunk hamarosan…