Három karakteres siller

Mondják, a siller kevéssé tekintélyes, falusi portékából fejlődött izgalmas, egyre népszerűbb bortípussá. Németországban született, valamikor a késő középkorban, kármentő megoldásként arra a helyzetre, amikor időjárási szélsőségek és szőlőbetegségek tizedelték a termést. A megmaradó kék és fehér szőlőt egy területről, ugyanazon a napon egybeszüretelték, és együtt is préselték. Neve is a német schillernd szóra vezethető vissza, ami a változó összetételű szőlők nyomán kialakuló, a halványrózsaszíntől a pirosig terjedő, változékony, csillogó színére utalt. Manapság a németországi Württemberg (Schillerwein), Baden (Badisch Rotgold) és Sachsen (Schieler), a svájci Graubünden és Wallis kantonok népszerű bora.

Hozzánk a 18. században került a zömmel Württemberg felől betelepülő „dunai svábok” érkezésével, akik a kadarka erényeit megismervén idővel maguk is áttértek az egy szőlőfajtából készített változatra.

Eleinte Magyarországon is a német módi szerint, egybe szüretelt szőlőkből készült, főleg a kis, családi pincék gyengébb talajokon ültetett vegyes tőkéiről (a jó föld kellett a gabonának). Kástélyosnak is mondták, ami kissé zavaros, se nem fehér se nem vörös, vagyis vörös és fehér színűből kevert bort jelzett (Schillerwein).

A német sillereket továbbra is a régi módszer szerint készítik, jobbára halványabb színűek.  A magyar bortörvény ezt tiltja, nálunk kizárólag kék szőlő lehet az alapja, és a fajtajelleg mellett a héjon erjesztés időtartama alakítja a bor (mélyebb) színét. Ez többnyire 2-4 nap, a rozé idejénél hosszabb, a vörösbor áztatásánál sokkal rövidebb. Szekszárd és Villány korábbi kékfrankos és kadarka sillerei után egyre több borvidéken készül más kékszőlő fajtákból is. (A szekszárdi fuxli egy sikeres újítás a könnyedebb rozéktól a karakteresebb sillerek felé vezető íven.)
 
Sokoldalú bor lehet, arany középút mindenkinek, aki a fehérekben a sav, a vörösökben a tannin túltengést nem szereti: jó szürettel, figyelmes feldolgozással izgalmas, szinte vörösbort idéző, piros bogyós gyümölcsösséggel, szelíd savakkal, mértéktartó tanninnal kecsegtet, fröccsözni dekoratív,
csevegéshez élvezetes ital, akár főfogás, de még sütemények kísérője is lehet.

Készülnek légiesebb összhatású sillerek is, én valahogy a karakteresebb, határozottabb tételekhez vonzódom. Rokonlelkeknek nyugodt szívvel javaslom az alábbi három élményt:

Szemes Pincészet: Villányi Siller 2025

Csillogó (schillernd!) vörös, áttetsző, közepesen mély színűa pohárban, nyitás után nem annyira a gyümölcsössége, mint a határozott, már-már vörösboros, telt aromái, meggyes, egyenes, őszinte, férfias, tiszta cabernet sauvignon-világa nyűgöz le. 

Másnapig hidegen töprengett a palackban – továbbra sem kirobbanó illatú, de cseresznyés, korai meggyes ízeket mutat, mértéktartó alkohollal. Azért van benne egy kis adstringencia, a savak finoman kísérnek, elegáns, korrekt ital, határozottan étvágygerjesztő. 

A harmadik napon aszalt füge, eperlekvár, grépfrút, még mindig frissítő sav, nagyon sima tannin jellemzi, ahogy melegszik a pohárban, a szájpadláson a tó felől érkező friss szellőt, napsütötte, virágos domboldalt idéz. Kevés lábbal fordul a pohárban, noha nem sűrű – mégis gazdag élményt ad és nagyon jól tartja magát. Könnyedsége miatt poharazni is, nem tolakodó, de tartalmas karaktere miatt sülteket, halászlevet kísérni is kiválóan alkalmas. Csak 11,5% az alkoholtartalma, de így is kerek, arányos.

Tüske Pince: Panni Siller 2025

A másik ikonikus siller-vidékről, Szekszárdról érkezett bor más iskolát mutat. Kékfrankos, merlot és kadarka mustja forrt itt sötétpiros színű, tiszta, eper-szamóca-málna illatú borrá, ízében frissítő, meggyes karakterrel, lágy savakkal, hozzá illő alkohollal (vigyázat, meglepően magas: 13,5!), jól beépült tanninnal kedveskedik.
Másnapra még kitart az élénk, cseresznyés-meggyes illat, a gyümölcsös, hibiszkuszos íz és az izgalmas kis kesernye a végén. Enyhén melegít (szóltam, hogy magas az alkohol). Illik a terített asztalra: resztelt (csirke)máj, roston szűzérme, lecsó, ratatuille, paradicsomos szószok, pizza, szőlőleveles töltike, kacsamell – bármelyik jöhet hozzá. Bár a javaslat szerint „Deresre lehűtve fogyasztandó” – ahogy pihen és lassan melegszik a pohárban, fűszeresség, kakaó, kis vanília bukkan elő belőle, amihez talán a meggyzselés csokis piskóta illik igazán. Nem érdemes sokáig nézegetni, inkább kortyolgassuk frissen, lendületesen.    

Osváth Pince: Kékfrankos Siller 2025

A balatonmelléki Soponyáról érkezett bor bizonyítja, hogy a siller más borvidékeken is életképes. Halványabb piros, meggyes-málnás illatú, ízében hibiszkuszvirág, tőzegáfonya, ribizli, cseresznye, rebarbara aromái, piros grépfrút pikáns kesernyéje, magas, de arányos alkohol (v/v 13%). Illata alapján vakon talán vörösborra tippelnénk, lecsengése dohányos-kakaós.

Másnapra megmutatkozik, hogy szűretlenül palackozták, a palack aljáról kis homályt hoz a pohárba. Illata tiszta, de archaikus borpincét idéz, kicsit fás-ászkos, szikár jelleg, savanykás meggy, som, hibiszkusz, gránátalma, rebarbara. A sav határozott, de nem bántó, a végén a mandulás lehelet hosszan kitart. Ételt kíván, de nagyon! Parasztos paprikás-tarhonyás öreglebbencs, paprikás édesvízi hal, könnyebb grillhúsok, csirke, karaj, tarja, felvágottak – chorizo jut eszébe az éhes kóstolóknak.
A borász ajánlója: „Méltatlanul elfeledett történelmi bortípusunk a rozé és a vörösbor határán, remekül passzol szinte minden ételhez és jéghideg hosszúlépésként kitűnő frissítő a nyári hőségben.”

Semmi kétség.