2022.05.17. | Szabó Edit
Kálmán József már harmadszor vehette át „Az Év Bortermelője Balatonfüreden” címet. A pécselyi Arias Birtok borai 9 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet hoztak el a borversenyről…


Kálmán József halk szavú, csendes, szerény ember. Többször is jártam már a pincéjében, a borait nagyra értékelem, ám őt magát szóra bírni nem könnyű, interjút készíteni vele pedig úgyszólván lehetetlen. Azt mondja, nincs abban semmi különleges, amit csinál, csak teszi a dolgát, minek arról beszélni.

Pedig volna mit. Szép ívű pálya az övé, a nevét mégis kevesen ismerik. Ha a Garázsborok nevű online kereskedés két tulajdonosa, Hőzső Jázmin és Fias Ádám el nem visz hozzá egy szép napon, talán én se tudnék a létezéséről. A csodálatos fekvésű, szőlőültetvényekkel körbeölelt kis pince is megér egy misét, és nem csupán azért, mert az ajtajából káprázatos balatoni panoráma tárul elénk, hanem főleg a borok miatt.



Magát a pincét még Kálmán József szülei vásárolták a kilencvenes évek elején, a hozzá tartozó 800 négyszögöles szőlőterülettel. József már ebbe nőtt bele. A család kitartó munkájának meglett az eredménye: mára már közel tíz hektáron termelnek szőlőt, a területek nagy része a valóban lélegzetelállítóan szép Pécselyi-medencében, egy másik része Balatonfüred határában található. A sziklás, mészköves talaj megnehezíti a munkát, de egyedivé varázsolja a borokat, a jellegzetes pécselyi terroir Kálmán József minden borán nyomot hagy, de csak finoman.



Noha a Megye-hegyen található présház homlokzatán még mindig büszkén díszlik a „Kálmán pince” felirat, József néhány éve nevet váltott, és a borok megjelenését is az új világhoz igazította. Így a címkéken ma már az Arias Birtok feliratot kell keresnie annak, aki szeretné megkóstolni, mit rejtenek a palackok. És hogy mi az arias? Egy csodaszép, zöld színű bogár, amely főként a mediterrán vidékeken él, de már Magyarországon is találkoztak vele, és ha hihetünk a forrásoknak, errefelé épp a Pécselyi-medence volt az egyetlen ismert élőhelye.



Kálmán József mélységesen tiszteli a természetet, és rajong a helyért, ahol él. Ezért a borok címkéjére a környéken őshonos állatok rajza került. Balatoni ember, nem csoda, hogy a legfontosabb fehér fajtának az olaszrizlinget tekinti. Kettőt is készít belőle, egyet a pécselyi, egyet a füredi területekről; aki összekóstolja őket, érezheti a terroir-adta különbségeket. Az előbbi címkéjét a zöld gyík, az utóbbiét a homoki gyík díszíti. Chardonnay-ból készült gyöngyözőbora a Sisegő nevet viseli a sisegő füzike nevű helyi madár után, a csendes chardonnay-ra viszont a hermelin került. A szürkebarátra a gyöngybagoly, az Irsai Olivérre az európai mókus, a kései száraz olaszrizlingre az aranylile, a kékfrankos rozéra a havasi cincér, a rozé gyöngyözőborra viszont a kisasszony szitakötő, a muskotályra a délvidéki poszméh, a kékfrankosra a nagy szarvasbogár (erről a borról videót is készítettem, ha szeretnétek látni, katt IDE!), a cabernet franc-ra a nagy fakopáncs, a turánra a gímszarvas, és így tovább.



És ahogyan minden címke, ugyanúgy minden bor is önálló egyéniség. Van, ami spontán erjedt, és van, amihez fajélesztőt használt a borász. Van, ami harsogóan friss a korai szüret után, és van, ami késő ősszel, édesre töppedten került a pincébe. Ami viszont közös bennük, az a tisztaság és a szépség.

Kálmán József egészen a legutóbbi évekig édesapjával együtt művelte a területeket, ám mostanra már egyedül maradt. Mély tisztelettel ápolja édesapja emlékét, és viszi tovább azokat a fajtákat, amelyek számára kedvesek voltak, de megvan már az a világ is, amit ő szeret, amiben ő tud kiteljesedni. Mély szakmai alázattal, jó ízléssel elkészített ízgazdag, fajtajelleges borai hű lenyomatai a termőtájnak, amelyben születtek, de ami még ennél is sokkal fontosabb: finomak.

Kálmán József borait jó inni, mert könnyed gyümölcsösségük, sallangmentes eleganciájuk egyszerűen szerethető. Örülünk, hogy harmadszorra is ő lett „Az Év Bortermelője Balatonfüreden”. Ha belegondolunk, hogy milyen nagyszerű borászok tevékenykednek még ott rajta kívül, akkor azonnal megértjük, hogy ez nem kis teljesítmény. Az idei balatonfüredi borversenyre közel 50 gazda nevezett, és 352 bormintát értékelt a zsűri. A merítés tehát nagy, és a bírák beszámolója szerint a színvonal is magas volt az idén. Ezt az is jelzi, hogy 92 bor kapott arany minősítést.



„Az Év Bortermelője Balatonfüreden” címmel az is együtt jár, hogy viselője a Tagore sétányon kap kiemelt helyet a Balatonfüredi Borheteken. Ha máshol nem, ott a nagyközönség is megkóstolhatja Kálmán József és az Arias Birtok borait.
 
Fotó:
Szabó Edit -

Iszunk

Kedvenc balatoni borteraszaink III.

2020.08.30. | Gónusz Gabriella
Eshet eső, fújhat szél, a Balaton körül mindig megtaláljuk azokat a borteraszokat, ahol kellemesen, jó borok társaságában múlathatjuk az időt…  
Utazunk

Túra a Zádorvárhoz

2021.03.29. | Szabó Edit
Pécsely festői település a Balaton-felvidéken, jó pincészetekkel, romantikus helyekkel, látványos túraútvonalakkal. Érdemes a környéken hosszabb időt eltölteni, de ha csak egy napunk va…

címkék

ausztria (5) az év bortermelője (6) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (27) balassa bor (4) balaton (91) balatonboglári borvidék (10) balatonfüred csopaki borvidék (17) balla géza (7) beszélgetünk (20) bikavér (22) bio (16) biodinamikus (7) bocuse d'or (9) bor (286) borász (52) borászok borásza (11) borbár (33) borfesztivál (35) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (40) borshanta (21) borterasz (15) borteszt (193) bortúra (27) borvacsora (17) borverseny (26) bott pince (31) bottszerda (21) brut (10) budai zöld (4) budapest (209) cabernet franc (10) cabernet sauvignon (10) cava (7) CEWI (14) chardonnay (4) csányi pincészet (5) csirke (8) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (11) cuvée (13) dél-balaton (8) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (87) eger (53) egészséges (10) egri csillag (7) egzotikus (7) eper (5) erdőbénye (6) eszterházy (4) eszünk (4) étterem (140) etyek (20) etyek budai borvidék (19) etyeki kúria (14) fehérbor (48) fesztivál (43) figula (4) franc&franc (5) franciaország (5) frittmann (4) furmint (81) furmint február (11) gál szőlőbirtok és pincészet (4) gere attila pincészete (4) gin (9) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (4) hárslevelű (18) hawaii (7) házhozszállítás (4) heimann (9) húsvét (9) interjú (138) iszunk (9) juhfark (6) kadarka (32) káli-medence (9) karácsony (25) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (19) kéknyelű (15) kenyér (10) késői szüret (4) koktél (12) könnyű (15) környezettudatosság (4) koronavírus (29) kóstoló (58) kovács nimród winery (10) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (9) külföld (10) kunsági borvidék (12) laposa birtok (5) leves (17) london (17) luka enikő (4) mád (12) magnamátra (11) mátra (55) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (4) michelin-csillag (8) miskolc (6) monyo brewing co (6) mór (6) művészinterjú (17) narancsbor (4) nemzetközi borvásár (4) nyár (14) nyaralás (5) nyári (5) olaszország (29) olaszrizling (27) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (5) pálinka (14) pálinkaverseny (10) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (6) pécs (9) pékség (5) pét-nat (14) pezsgő (81) piac (13) pinot noir (18) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (28) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (8) recept (185) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (44) saláta (11) sanzon (8) sauvignon blanc (12) somló (31) sommelier (11) soproni borvidék (14) sör (44) sós (79) spanyolország (15) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (12) super 12 (5) sütemény (44) süti (16) svét (17) syrah (7) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (74) száraz szamorodni (5) szekszárd (42) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (14) szentesi józsef (5) szepsy istván (4) szicília (7) sziegl pince (4) tállya (13) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (10) tavasz (14) tavaszi recept (9) tea (8) tenger (4) tenger gyümölcsei (6) természetes bor (9) tészta (12) tesztelünk (110) tokaj (139) tokaj oremus szőlőbirtok (6) tokaj-hegyalja (101) tokaji aszú (38) torta (4) tramini (5) tudnivalok (4) túra (7) utazás (47) utazási tippek (6) utazunk (25) vacsora (10) váli péter (4) vega (5) verseny (12) villány (19) villányi borvidék (68) vörösbor (89) vylyan (22) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (8)