Vissza
Méltósággal idősödni
2016.09.02. | Burai László
Korán isszuk meg a borainkat, ez nem kérdés. Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy korábbi évjáratok borait esély sincs megvásárolni, így minden alkalom ünnep, amikor egy-egy olyan bort kóstolunk, ami régóta nincs piacon.
Főleg, ha olyan borról van szó, ami igazi kuriózumnak számít, mint az a St. Andrea olaszrizling, ami a portfólióátalakítások után mára teljesen eltűnt a pince szortimentjéből. Pedig az Egri borvidék adottságai egészen kiválóak, ha fehérborról van szó, és a pince is biztos kézzel nyúl a fehér fajtákhoz, elég csak a csillaggá változott egykori Napborra gondolnunk. A korábban szerteágazó kínálatuk nagyon letisztult, úgy látom, hogy mostanra a kedvenc Boldogságosom is áldozatul esett, a Napbor és az Örökké maradt csak, ezekbe kerül az egerszóláti olaszrizling is, ami 2007-ben még önálló tételként is megjelent.Az Egri borvidék emblematikus borászataként mindig is nagy figyelem övezi a Lőrincz család munkáját, 2013-tól ifjabb Lőrincz György is teljes mellszélességgel a pince sikereiért dolgozik. A házasításokban hisznek, ezzel szeretnék megmutatni Eger karakterét, így gyakorlatilag csak két fajtaboruk van, igaz, az több kategóriában is: classicus, superior és akár grand superior szinten is megjelenik az Egri Csillag és az Egri Bikavér.
Lehet ezt a koncepciót kritizálni, de mezei fogyasztóként legfeljebb annak örülhetünk, ha felbukkan egy-egy régebbi palack a fajtaborok közül. Pont ez történt most, és nagyon megörültem a váratlan ajándéknak. Ezt másokkal is meg kellett osztanom, egy baráti látogatást jó megspékelni egy kóstolóval. Nagyot nem tévedtem, a társaság örömmel fogadta a bort, és mindenki érdeklődve várta, hogy milyen formát mutat majd. A legnagyobb rizikó mindig ez, a borkedvelők rémálma a döglött palack, szerencsére ezúttal nem jártunk így. Csak a dugó adta meg magát, így dekanterbe szűrtük, és egy fél órára pihenni hagytuk.
Érdekes volt átbeszélni a várakozásainkat: a 2007-es év meleg volt Egerben is, ez nem feltétlenül kedvezett az olaszrizlingnek, ami általában savproblémákkal küzd, de mostanra egy lendületesebb savszerkezet is kerek lenne. Technológiai problémákat nem vártunk, a pince fehérborai ilyen szempontból teljesen megbízhatóak.
Végre pohárba töltöttük. Tiszta illat, élő bor, mindannyian megnyugodva kezdtük a kóstolást. Mély, borostyánba hajló szín, az illatában a fűszeresség dominál, de mellette ott vannak a gyümölcsök is, aszalt formában. Főleg birsalma és kajszi, mellette kis méz, fahéj és szegfűszeg, csipetnyi gyömbér. A korty sima, a savak a várakozásnak megfelelően már kicsit megkoptak, de nem billen az egyensúly. A gyümölcsök már távozóban, kevésbé intenzívek, de azért még jelen vannak, főként az aszalt kajszi, amit szépen egészít ki a fűszeresség.
Érzésünk szerint már a csúcson túl csíptük el ezt az olaszrizlinget, de még így is élmény kóstolni, klassz pillanatképet mutat egy borról, ami méltósággal idősödik, egykori erényeiből még fel-felvillantva. Szívesen kóstolnánk máskor is hasonlót, de főként annak örülnénk, ha a St. Andrea az állandó és hangsúlyos házasításai mellett időről-időre meglepne minket fajtaborokkal is .
Fotó:
Borsmenta
-
honlap
