Kihirdették a Pezsgő-világbajnokság idei eredményeit

2022.09.22. | Szentkirályi Orsolya
A múlt hét végén hirdették ki az Egyesült Királyságban megrendezett Pezsgő-világbajnokság idei eredményeit. A kiosztott 147 aranyéremből Magyarországra is jutott!


Megszülettek az idei Pezsgő-világbajnokság eredményei. A 21 országból beérkezett mintegy 1000 nevezett tételnek a háromtagú zsűri 147 arany- és 249 ezüstérmet ítélt oda.



Essi Avellan Master of Wine, a zsűri egyik tagja így nyilatkozott a versenyről: „Nagyon elégedettek vagyunk a kóstolt borok minőségével. Az pedig még inkább örvendetes, hogy az eredmények egyenletesen oszlanak meg a kis és a nagy termelők, valamint az ismert és a vadonatúj pincészetek között.”
 
A Pezsgő-világbajnokság alapítója és elnöke, Tom Stevenson hozzátette: „Kiváló eredményeket láthattunk idén, ami demonstrálja, hogy milyen izgalmas idők járnak a pezsgőiparban. Küldetésünk nem merül ki a világszínvonalú pezsgők népszerűsítésében; az új, érdekes tételek felfedezése és értékelése is a feladataink közé tartozik, érkezzenek ezek akár nagy hagyományú, akár feltörekvő régiókból. A világbajnokság egyrészt azért jött létre, hogy a szokatlan helyeken is megtalálja a csúcsminőséget, legyen az belga, spanyol, bolgár vagy román borászat, de a klasszikus pezsgőtermelő országok – mint például Olaszország – is tartogatnak felfedeznivalót. Ott az idén Szicília nyújtott meghökkentően magas teljesítményt. A másik alapvető feladatunk, hogy figyelemmel kísérjük a legnagyobb neveket: vajon konzisztensen hozzák-e az aranyakat, kategóriagyőzelmeket és trófeákat?”


 
A legjobbak
 
A legeredményesebb ország 2022-ben Olaszország lett 53 arany- és 129 ezüstérmet gyűjtve, de a legtöbb aranyat – 55-öt – Franciaország nyerte, 48 ezüstérem mellett.
Idén először Ausztrália állhatott a dobogó harmadik fokára, az Egyesült Királyságot, az Amerikai Egyesült Államokat és Spanyolországot is megelőzve.

 
A magyar és a régiós mezőny
 
A magyar mezőnyből a Sauska Brut és a Sauska Brut Magnum kapta a legmagasabb elismerést, a Sauska Brut Rosét és a Kreinbacher 2017-es Extra Dry Magnumját pedig ezüstéremmel díjazták.


 
A régió országai közül a román mezőnyből a Carassia Rosé Magnumja, Bulgáriából pedig a Midalidare pezsgői – tőlük három tétel is – léphettek fel a dobogó legmagasabb fokára 2022-ben. A korábbi években pedig láthattunk nagyon szép szerb (Aleksandrović) és osztrák (Weingut Bründlmayer) teljesítményeket, de kínai, indiai és japán pezsgők is nyertek már aranyérmet a világbajnokság eddigi történetében.


 
Összegzés
 
Ugyan bronzérmeket nem hoznak nyilvánosságra (elméletben 447 bor ért el bronzéremnek megfelelő pontszámot), a zsűri kiemelte, hogy a klasszikus pezsgőapellációkból származó nevezések könnyedén javíthatnának az eddig elért eredményeiken a magnumban készült tételeik beküldésével, ezek ugyanis szinte mindig jobbak, mint a 75 cl-es változataik.
 
A kevéssé ismert, feltörekvő régiók termelői – akik nem támaszkodhatnak a helyi felhalmozott tapasztalatra és tudásanyagra – pedig a pontszámok megismerésével reményt kaphatnak arra, hogy a jövőben ők is tudnak majd világszínvonalú pezsgőket készíteni.



A Pezsgő-világbajnokság teljes éremtáblázatáért katt IDE
A kategóriagyőzteseket és a világbajnokot a november 3-ai díjátadó gálán hirdetik ki.
Gratulálunk a győzteseknek!
 
Fotó:
CSWWC

Beszélgetünk

Dupla buborék

2016.03.07. | Szabó Edit
Beszélgetés Márkus Györggyel   Nagyhatalom nem, de kis királyság lehetünk úgy 2050 táján. Mennyiségben sosem leszünk nagyok, minőségben sem fogjuk utolérni az igazi császárokat, de…
Beszélgetünk

Kifinomultság és elegancia

2016.07.09. | Szabó Edit
Beszélgetés Christian Forget-val Szenzációs magyar siker született az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon. A Kreinbacher Birtok Prestige Brut és Brut Classic 2011 Magnum pezsgőjé…
Iszunk

A Carassia csillogása

2017.12.30. | Szabó Edit
A jól ismert borok után már saját pezsgője is van a Pannonhalmi Apátságnak! Igaz, a nemes buborék nem Pannonhalmán, hanem Kárásztelken születik a palackban, de a vállalkozásban az Apáts…
Vendégoldal

Világbajnok lett a Kreinbacher-pezsgő!

2018.10.25. | Borsmenta
A világ legrangosabb pezsgőversenye, a Champagne and Sparkling Wine World Championships (CSWWC) bírái a somlói Kreinbacher Birtok furmint pezsgőjének ítélték a nem hagyományos szőlőfajt…
Vendégoldal

Aranyérmes a Kreinbacher Birtok magnum pezsgője!

2020.11.23. | Borsmenta
Rendhagyó körülmények között, de minden eddiginél több nevezéssel, mintegy 30 ország részvételével zajlott le idén a világ legrangosabb pezsgőversenye, ahol szép magyar sikerek születte…
Vendégoldal

Magyar aranyérem a 2021-es Champagne és Pezsgő Világbajnokságon!

2021.10.29. | Borsmenta
Minden eddiginél több arany- és ezüstérmet osztottak ki a bírák a világ legnagyobb pezsgőversenyén. A magyar pezsgők egy aranyat és öt ezüstöt érdemeltek…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)