Vissza
Borhétvége Basilicata sziklás magaslatain
2023.01.12. | Nádasi Eszter
Eltörpülünk a Casa Vinicola D’Angelo vörös cementtárolóinak tövében, majd rácsodálkozunk a Cantine del Notaio hordókkal szegélyezett pincerendszerének makettjeire, avagy: bortúra az aglianico nyomában...
Aligha keveredtünk volna a turisták által ritkán látogatott Basilicata vidékére, ha az egyik barátunk nem innen – egész pontosan egy Baragiano nevű, nagyjából 2500 lelkes településről – származik. Bariból több mint kétórás autóút vezet ide, a pálmafás útszéleket sárga dombság, majd szerpentines hegyvidék váltja, az erdős sziklák között pontszerűen tűnnek fel az apró városkák. Forró, száraz nyarak járnak errefelé, bár ebből az első nap semmit nem érzünk, hiába mutat júliust a naptár. Olyan kérlelhetetlenül zuhog, hogy a praktikusan útba eső materai kirándulást elnapoljuk, csapatunk sofőrködést vállaló hősei a reptéren rögtön Baragianót ütik a GPS-be.
Házias specialitások
Párás melegben érkezünk, a házak előtt kis csoportok beszélgetnek, egy kutya békésen fekszik az úton. Kibővülünk vendéglátóinkkal, a hajnali ébredésből végre magamhoz térít egy sűrű házi eszpresszó, aztán már kanyargunk is lefelé, első koccintásunk helyszínéhez. A La Pineta törzsközönsége stabilan a helyiekből áll, olasz barátunk a menüről is az anyanyelvén egyeztet a pincérekkel. A vízzel együtt érkezik a ház boraként kínált fehér és vörös, a textilszalvétával bélelt kosarakban ropogós héjú kenyér illatozik. Hamarosan tíznél is többféle antipastit halmoznak az asztalra, mindegyikből legalább dupla tányérral. Húsok közül van capocollo, prosciutto, salsiccia pezzente; a sajtvonalat provolone, scamorza és mozzarella erősíti. Kagylóhéjban tálalt rákfalatkák, tintahalhalmok, polip és szardínia közül szemezgetünk, mindezt színkavalkádban összeérő salátával és olajban sült pizzatésztával kísérjük.
Nem merünk nekifutni az egész adag tésztának, a dolgozókat meg kell nyugtatni, hogy minden rendben, csak kapacitáshiány van. Nem hagynak megoldás nélkül, egy kis kupac orecchiette con peperoni cruschi e mollica di pane kerül mindenki elé: a fülecske alakú tészta pirított kenyérmorzsával és szárított paprikával basilicatai specialitás. Jólesik rá az Amaro di Baragiano, ezt az amarettót egy helyi család készíti. A lakomát Muro Lucano utcáin próbáljuk lesétálni, majd lefutni – az eső elől napernyőtől napernyőig menekülünk.
A vulkán vöröse
Másnap irány Rionero in Vulture: a település fölé magasodó kihunyt vulkán működésének lenyomatát az ásványgazdag talaj őrzi. A Vulture lejtőibe aglianicotőkék kapaszkodnak, ezt a kék szőlőt november körül szüretelik, a nyár forróságától a magaslatok védik – a méterekkel párhuzamosan a minősége is emelkedik. Bora Aglianico del Vulture néven kerül forgalomba, Rionero több más településsel együtt 1971-ben kapta meg a DOC minősítést, 2011 óta DOCG tételek is kerülnek ki a térségből.
.jpg)
A D’Angelo família sokat tett ezért, az aglianicóval való kapcsolatukat évszázados szerelmi történetként aposztrofálják. A húszas évektől borászkodnak, a Casa Vinicola D’Angelót 1930-ban alapították, saját címke alatt viszont csak negyven év múltán kezdtek palackozni, akkoriban törtek be a nemzetközi borpiacra is. A borászatot a negyedik generáció viszi, egy testvérpár, akik egykor a szőlősorok között bújócskáztak, majd édesapjuk korai halála miatt hamar átvették a munkát. Ezt már maga Erminia meséli, aki, ha épp nem kóstoltat, a kereskedelmi ügyeket viszi, míg fivére a borokat készíti. A földszinti palackozóból lefelé vezet bennünket az óriási, vörös cementtankok közé, amelyek a maceráció, fermentáció, érlelés feladatában vesznek részt. Az aglianico arcaival nem itt, hanem már a hordók között ismerkedünk: a rozét egy fiatalabb, majd egy idősebb tétel váltja. Utóbbi tanninjait már lecsendesítette az érlelés – az erős tanninosság éppúgy fajtajegy, mint a magas sav- és alkoholtartalom.
A testvérek az aglianico nagyköveteiként gondolnak magukra, Erminia épp egy tengerentúli út előtt áll. A borászatba akkor is bejön (pontosabban lejön, hiszen felette lakik), ha egy csapat az utolsó percben jelentkezik be vasárnap. Örökségét jó szívvel mutatja meg másoknak: ezt olyan csillogó szemmel mondja, hogy az arca azóta is így jut eszembe.
A borokhoz taktikusan csak tarallit kérünk, hogy kiélvezhessük az Il Riccio Agriturismo konyháját. Stratégiát váltunk, kihagyjuk az előételt, tésztából viszont egész adagot kérünk. A kézzel gyúrt, tömött fusilli még csak nem is emlékeztet a bolti verzióra (és ez milyen jó!), vargányás szósszal tálalják. Hoznak hozzá reszelt parmezánt és olívaolajban ázó csilit, amit sokkal kisebb önbizalommal kellett volna kóstolgatnom. A rusztikus belső tér után a birtokon és az ott élő állatokon pihentetjük a szemünket.
Aglianico, akadémikusan
1998-ban Gerardo Giuratrabocchetti agrármérnök egyetemi karrierjét hátrahagyva, feleségével vágott bele nagyapja álmának megvalósításába. Kezébe vette a családi ültetvényeket, letette a Cantine del Notaio alapjait, miközben a tudományosságot sem vetkőzte le: az aglianicót széles körű vizsgálatoknak vetette alá. A borászat mediterrán virágokkal teli belső udvarát faajtók választják el a hordókkal kirakott, tufás pincerendszertől, melynek mélyén egy borkészítésről szóló makett bújik meg.
.jpg)
A családnak olívaültetvényei is vannak: a húsos, ízletes bogyók mellé sajt- és szalámiválogatást kínálnak, szárított paprikával. Poharainkba először fehér tájbor kerül, mely chardonnay, sauvignon blanc, aglianico, moscato és malvasia házasítása. Illata barack, körte, citrom és fehér virágok elegye, ízében ezek sós karakterrel egészülnek ki. Az intenzív aromájú vörösborok ismét rámutatnak, hogy mit tesz az érlelés az aglianicóval: a fiatal tétel fűszeres, leginkább fehér borsos, ánizsos, köményes. A fajta fekete bogyós jegyei az évek során egyre jobban kidomborodnak, a palackban szilva, csokoládé, bőr, pácolt hús, föld és füst jegyeivel gazdagodik – ezt az érleltebb tétel be is bizonyítja.
Fagyi, pizza – pipa
A materai barlangváros a filmeseket is megihlette, a Passió és a Wonder Woman is forgott itt. A tűző napot imádják a vastag levelű kaktuszok – mi inkább hűsülünk egyet az Il Pettolino étteremben, a legtöbben lasagne és cikóriával tálalt favetta mellett. A kiszemelt fagyizóban akkora a kínálat, hogy megfontolt döntést csak hosszú idő alatt tudnék hozni, érzésből amarenás vaníliát kérek. Ki tudja, mi lett volna, ha már a rendeléskor átlátom, hogy a legkisebb adagot is több ízből kombinálhatom össze?
Utolsó esténket Picerno óvárosában töltjük, a főtéren pizzázunk, a szarvasgomba mennyei illata az egész asztalt körbelengi. A Campari és az Aperol Spritz itt is olcsóbb a sörnél. Másnap többen Amalfi és Bari felé veszik az irányt – innen küldözgetik a tájképeket, ínycsiklandó étel-ital fotókat azoknak, akiket visszaszólítottak a budapesti hétköznapok.
Fotó:
Nádasi Eszter
Kárász Karolina
