Vissza
Gombavadászat
2020.07.09. | Szabó Edit
Se nem állat, se nem növény, mégse élnénk nélküle, mi az? Hát a gomba! Valamennyi faj megismeréséhez kevés egy élet, pompájuk, formai gazdagságuk bámulatos. Magai Beáta gombásztáborában jártunk, és imádtuk…
A gombászás csodálatos dolog. Egyetlen hátulütője van: miközben az ember meredt szemmel fürkészi az aljnövényzetet, hogy egyetlen gombafej se maradjon észrevétlen, gyakran elfelejt fölpillantani, hogy az erdő szépségében is gyönyörködhessen.
Pedig egy tisztességesebb erdő a következő napszakokban tud megnyugtató, izgalmas és szemkápráztató lenni: hajnalban, reggel, délelőtt, délben – valamint a délután és az este különböző óráiban. Bükk, tölgy, fenyő és vegyes – sík terepen, domboldalon vagy hegyen. De eláruljuk nektek, hogy aktuális túránk csúcspontja a vétyemi ősbükkös volt, ahol majd’ kétszáz éves, negyvensokméter magas, négyemberes (értsd: csak negyedmagaddal körbeölelhető), sudár, öreg törzsek tövében sétálgattunk.
És kifejezetten örültünk, hogy tilos gombát gyűjteni, mert átadhattuk magunkat a kérgek, ágak, lombozatok vizsgálatának, bátran bámulattunk föl a magasba, számlálhattuk a fatörzseken üresen hagyott kabócahéjak (értsd: döbbenetesen élethű bogár-kitinvázak) tucatjait. Vonzó külsejű és csilingelő nevű gombában pedig ebben az erdőben sem volt hiány. Láttunk nagy bocskorosgombát, fülőkét, természetesen vargányát is (de nem, nem szedtük le!), csengettyűgombát és még mi mindent!
A gombacsodák tárháza végtelen. Az amatőr nagyjából annyit tud, hogy az élelmiszerbolt hűtőpultján lefóliázott tálcán gömbölyödő egyforma fehéreket vagy egyforma barnákat otthon gyorsan és könnyen feldolgozhatja – és állítólag egészséges. A fejlettebbek a piacon két – vagy egyenesen három-négy! – fajtából is válogatnak mindentudó hümmögéssel. A lelkes kirándulók izgatottan vadásznak az erdőn, aztán a zsákmányt vagy megmutatják egy piaci szakértőnek, vagy a biztonság kedvéért az erdő szélén inkább egy fa alá borítják. Az érdeklődőbb kiskamaszok a neten csodás gombaképeket vadásznak, és már rég tudják, hogy a fehér pöttyös piros kalappal pompázó gyönyörű meseillusztráció-gomba (ilyet most nem találtunk) fogyasztása egészségre ártalmas.
Aztán vannak a gombászok, akik négy tök egyforma gomba között úgy tudnak különbséget tenni, hogy órákon át mesélnek lemezekről, gallérról, bocskorról, érdes és sima felületekről – és nem mellesleg arról, mire is (nem) használható a konyhában az illető egyedi és megismételhetetlen tök egyforma példány. Az érdeklődő pedig issza a gombász minden szavát, remegve várja a pillanatot, amikor ő is képes lesz ilyen árnyalatokra figyelni, és addig is ügyel, nehogy gyilkos galócát szedjen piruló galóca helyett, nehogy erdőbe tévedt tengeri csillagnak nézze a káprázatosan bizarr tintahalgombát. És igyekszik ellesni a fogásokat: a tönk szakértő csavarintását, hogy épen maradjon a gomba, a tőre tapadt földdarabkák gondos lesöprögetését, a férgesedett gomba ügyes farigcsálását, amíg csak a „tiszta” rész marad.
Gombászáshoz (általában: erdőbe) nem árt hosszú szárú nadrágban, hosszú ujjú felsőben menni. A rovarok (plusz a kullancsok!) kedvét ez sem egykönnyen szegi, de legalább kicsit megnehezíti a hozzájutást a bőrünk alatti hajszálerekhez. Nem ajánlatos a strandpapucs és a strasszos tűsarkú, érdemes viszont strapabíró és kényelmesen taposó lábbelit választani, mert úgyis minden ágban megbotlunk, minden indába beleakadunk, minden pocsolyába belelépünk. Továbbá hasznos lehet egy jó kés (bicska!) – ha másért nem, hogy másoknak mutassuk, milyen alaposan felkészültünk.
Gyakorlott gombászoknak mindez persze természetes, de aki élete első (garantáltan nem utolsó, könnyű rákapni az ízére) gombásztáborába megy, jó, ha becsomagolja az alábbi nélkülözhetetlen kellékeket:
- Vesszőkosár vagy könnyű vödör – vannak, akik a kosarat egy könnyű hevederrel a derekukra rögzítik, hogy a súlyeloszlás egyenletes legyen. Látszólag fölösleges, de a tizedik kilométer után már igen nehéz tud lenni egy gombával teli kosár.
- Gombászkés, kis ecsettel a végén, de ha nincs, megteszi egy egyszerű, rövid pengéjű konyhakés is, az viszont fontos, hogy legyen hozzá tok. A fedetlen penge balesetveszélyes. Ecset gyanánt használhatunk kisebb festőpemzlit. Egy rövid madzaggal kössük a kosárhoz, akkor biztosan nem hagyjuk el túra közben.
- Számtalan papírzacskó. Amennyi csak van. Gyűjtsük össze, amiben a péktől hazavittük a kenyeret, jó hasznát vesszük ilyenkor. Az apróbb gombákat érdemes eleve ezekbe szedni, és az sem árt, ha elkülönítjük a galambgombát, a kenyérgombát meg a vargányát.
- Hűtőtáska vagy hűtőszatyor és jégakku – a gombák ugyanis gyorsan romlanak, és tárolásuk, szállításuk csak akkor biztonságos, ha hűtött helyen vannak feldolgozásig.
- Szárító- vagy aszalóberendezés – na, akinek ilyen van, az az igazi király. Egy többnapos tábor során nélkülözhetetlen: a begyűjtött vargányák és tinóruk tisztogatás után szépen száradnak, miközben mi a következő napon újra az erdőt járjuk.
A mi gombásztáborunkat Magai Beáta szervezte, a főhadiszálllásunk Lentiben volt. A nagyjából húszfős csapatban rajtunk kívül nem volt kezdő, megszállott gombász és vérprofi szakvizsgáló annál inkább. Nyugodtan rájuk bízhattuk magunkat. Mindent tudtak, és tudásukat szívesen megosztották velünk, zöldfülű kezdőkkel. És nem csupán a tudásukat. Őszintén örültek, amikor egy-egy szebb példányra bukkantunk, de látva, hogy vargánya alig-alig került a kosarunkba, önzetlenül pakoltak át hozzánk néhányat a sajátjukból. Vigyáztak az erdőre, tisztelték a természetet, főzési tanácsokat adtak, gondosan lefújtak bennünket még egy kis szúnyogriasztóval, és egy mozdulattal kioperálták belőlünk a kullancsot, ha éppen arra volt szükség.
Két napig jártuk a mesebeli erdőket Lenti környékén, és jó volt látni, hogy ott minden egyértelmű. Nem szívesen tértünk vissza a kissé zűrzavaros társadalomba, de most már tudjuk, hogy hová meneküljünk, ha nagyon nyomaszt a civilizáció. Amint lehet, jövünk újra.
