A borkészítés teremtés

30 évvel ezelőtt, 1996-ban édesapám alapította meg a Nyári Pincét. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ma itt állhatok. Hálás vagyok a nagyapámnak, Papinak, hogy megtalálta ezt a helyet, és apának is, hogy több mint 30 éve hagyta magát belerángatni, és megalapította a Nyári Pincét, aminek ma már én is a részese lehetek.

Gyerekként sok időt töltöttem itt a családdal. Jöttünk nyaranta, szüretkor, és egyre jobban vonzott magához a hegy. Emlékszem, úgy 14 éves lehettem, amikor egy késő nyári estén ültünk a konyhában, és vörösbort kóstoltunk. Egy küvét, Dúzsi Tamástól. Valahogy az a bor nagyon meghatározó volt az életemben. Annyira különleges, gazdag illat- és ízvilág jellemezte, hogy egészen lenyűgözött. Azt gondoltam, hogyha a szőlőből ilyen csodás italt lehet készíteni, én ezzel szeretnék foglalkozni!

Végül a sors úgy hozta, hogy Kecskemétre kerültem, ahol szőlészetet tanultam. Nyáron meg a pincénél dolgoztam. Több évig én vittem délután a vendéglátást, és mellette dolgoztam a szőlőben. Hamar rájöttem, hogy a természet és a szőlőmunka sokkal közelebb áll hozzám. Akkor éreztem igazán jól magam, ha kint lehettem... Nem csoda, hiszen az alapanyag minősége kulcsfontosságú a borkészítésnél.

Évről évre, fokozatosan vettem át apától a feladatokat, és nagyon élveztem ezt a fajta munkát. Kikerülve a főiskoláról, lelkes fiatalként sok-sok ötletem volt, és persze nagyon szerettem volna saját bort készíteni. Voltak is próbálkozásaim, néha jobban sikerült, néha kevésbé. Volt olyan, amit mi ittunk meg, de volt olyan is, ami kereskedelmi forgalomba is került. Akkor nagyon büszke voltam.

2009 óta dédelgettem azt az álmot, hogy egyszer készítek egy olyan küvét, ami az én elképzeléseimet tükrözi. Amiben egy kicsit én is benne vagyok... Ez lett az Emese Álma. Már négy évjáratot megélt, és szerencsére nagyon sikeres.

Az évek során sokszor kóstoltunk apával együtt, és egyre több beleszólásom lett a borok készítésébe is. Kikérte a véleményemet és meg is fogadta a javaslataimat. Őt egyre inkább foglalkoztatta a nyugdíj, én pedig egyre inkább szerettem volna a magam ura lenni. Végül 2024 januárjában vettem át a pincekulcsot, ami óriási felelősség, de egyben óriási lehetőség is.

Szeretem, hogy a magam ura vagyok és hogy a döntések súlya az én vállamon nyugszik. Minden nehézsége mellett számomra ez felszabadító. Nem szeretnék letérni a korábban meghatározott útról, de nyilván vannak saját elképzeléseim, amiket szeretnék hosszú távon megvalósítani.

Az első évben még óvatosan változtattam, de tavaly már bátrabb voltam. A szüreti időpontok megválasztásával és a többlépcsős szürettel kezdek közelebb kerülni ahhoz, amit szeretnék. A borkészítés teremtés, viszont minden évben csak egy lehetőségünk van, és az esetleges hibákat, rossz döntéseket csak a következő szüretnél van lehetőségünk kijavítani, újragondolni.

Az alapok nem változnak, de a jövőre nézvést az az elképzelésem, hogy szegmentálom a kínálatot. Szeretném, ha lenne egy frissebb, illatosabb, könnyedebb vonal – amit a cserszegi vagy a chardonnay képvisel –, egy érleltebb, testesebb, klasszikusabb – a hárslevelűvel és a kéknyelűvel –, és valami, ami ezt a két stílust összeköti, egyfajta átmenet a kettő között: az olaszrizling.     

Az a vágyam, hogy a pince maradjon ilyen bensőséges-családias, mint amilyen eddig volt. Hogy aki ide betér, kicsit hazaérhessen. Letehesse a stresszt, a gondokat, és megújulva térhessen vissza az életéhez.

Minden korty új élmény – szól a Nyári Pince új mottója. Én ezt az érzést szeretném átadni az embereknek: ha belekóstolnak a borba, ne az alkoholon-savon-cukron gondolkodjanak, hanem azon, hogy bennük mit indít el, nekik mit jelent, milyen érzések, emlékek jönnek elő. Adjanak időt maguknak és a bornak. Álljanak meg egy rövid időre, és csak élvezzék a jelent…