Vitrinbe kerültek az év legjobb pálinkái

2021.12.13. | Borsmenta
A pálinkafőzők védőszentje, Szent Miklós napja alkalmából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vitrinjébe helyezték az elmúlt két évben a „Magyarország legjobb pálinkája” címet kiérdemlő hungarikumokat…


A hagyományokat követve idén is a pálinkafőzők védőszentjének napján állították ki „Magyarország legjobb pálinkáit” a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A rangos címért előzetesen az Országos Pálinka és Törkölypálinka Verseny során küzdöttek meg egymással a főzdék. A kezdeményezést 2019-ben élesztette újra a Pálinka Nemzeti Tanács azzal a céllal, hogy a pálinkának, hazánk nemzeti italának növeljék a hitelét és az ismertségét. Fontos, hogy kellő figyelmet kapjon, mert nem csak hazánkban, hanem világszerte öregbíti Magyarország hírnevét.


 
A tanács és a múzeum együttműködési megállapodása szerint a múzeum leltárba veszi és évről évre kiállítja a nyertes italokat.

 
A 2020-as évben a címet a Brill Pálinkaház Érlelt Kadarka törkölypálinkája, 2021-ben pedig a Várda-Drink Pálinkafőzde Exclusive Jonathan Alma pálinkája nyerte el.



A díjazott párlatokat Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, dr. Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke és Béli Géza, a Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke helyezte el az erre a célra elkülönített vitrinben.



„Az év legjobb pálinkája” címet elnyert pálinkákról bővebben:
 
Érlelt Kadarka Törköly pálinka – Brill Pálinkaház:
„Pálinka az újkori pálinkatörténelem hajnalából a pálinkaálmok izgalmasan távoli jövőjébe.”

Illatát gyönyörű törkölyös fajtajegyek jellemzik, amelyek a levegőztetés hatására folyamatosan erősödnek, majd kellő idő után kinyílnak, kiteljesednek. Ízében a Kelet világát idéző fűszereket a vanília vezeti felénk. Szolid határozottsággal sorban követik a társai, a kókusz és a szegfűszeg. Egzotikus kalandjait a kakaóval és a kávéval zárja. Végre megérkezik saját közegébe, az érett törkölyös olajosságba, a szőlőmagok enyhén fanyarkás kesernyéjébe és a gyümölcsös héjhamvasságba. A pálinka harmonikus összhangban van a hordóval. A kék szőlő törkölye és a hordó természetes aromái egyáltalán nem nyomják el egymást, hanem saját világukkal erősítik a másik alkotóelemet. Rendkívül összetett pálinka, nem egyszerűen szőlőalapú, hanem ennél több, kékszőlő-alapú, a több száz éve a Délvidékről hazánk területére megérkezett kadarka fajtából, törköly a törkölyök összes pozitív jegyével, sőt érlelt, az érlelés megannyi tudományával. Pálinka az újkori pálinkatörténelem hajnalából, a pálinkaálmok izgalmasan távoli jövőjébe.



A Brill Pálinkaház egy családi tulajdonban lévő manufaktúra, ahol 2000 óta készítenek különleges pálinkákat és párlatokat. A főzde Tolna megyében, nyugodt környezetben, mindössze 10 percnyire Szekszárdtól, Harc községben található. Mottójuk: „a pálinka élmény” – melynek megfelelően minden csepp pálinkában igyekeznek a természet csodáit feltárni fogyasztóik előtt. Hosszú évek kiemelkedően magas szakmai munkájának elismeréseként már három „Magyarország legjobb pálinkája” és két „Magyarország legeredményesebb pálinkafőzdéje” címet sikerült elnyerniük.



Exclusive Jonathan Alma pálinka – Várda-Drink Pálinkafőzde:
„Megmutatja a pálinka valódi igazságát.”

Hagyományos gyümölcsfajta az ország almáskertjéből, a történelmi múltú Szabolcsból. Rendkívüli bemutató az alapanyag minőségén és a főzőmester páratlan tudásán, tapasztalatán keresztül annak érdekében, hogy megismerjük a pálinka valódi igazságát. Tökéletes módon elővarázsolja a fajta fő tulajdonságát a különleges zamatot, ami elsősorban az édes-savas ízhatás páratlan harmóniáján alapul. Illata a tavaszi almavirág hangulatát idézi elénk, friss, üde, lendületes, fiatalos, könnyedén parfümös. Ízben a gyümölcs piros héjának enyhe viaszossága a fahéjas, vaníliás fűszerezettséggel együtt kerek egységet mutat. Annak ellenére, hogy selymesen könnyed, hosszú megjelenésével mégis mély, hosszan tartó nyomot hagy a garaton. Izgalmasan szép és félreérthetetlenül igaz, elegánsan elbűvöli érzékszerveinket, elbűvöl bennünket.


 
A Várda-Drink Pálinkafőzde története 1922-ben kezdődött Kisvárdán, a cég jogelődjeként jegyzett Szabolcsi Gazdák Szeszfinomító Szövetkezetében, melyet Diner István alapított, vezetett és fejlesztett 1941-ig. A gyár az évek során sok változáson esett át, először az 1950-es államosítás, majd az 1993-ban bekövetkezett privatizáció határozta meg a működését. A cég nevet és tulajdonost is váltott, a Várda-Drink Részvénytársaság a menedzsment, valamint a dolgozói tulajdonába került. A 2006. év végétől már zrt.-ként működő cégcsoport életében 2007-ben tulajdonosváltás történt, ennek köszönhetően portfóliójuk jelentősen átalakult. A Kisvárdán működő gyár italgyártó és palackozó üzemeiben szeszesital-gyártás folyik. Pálinkáikat saját pálinkafőzdéjükben, korszerű lepárlási technológiával állítják elő Vásárosnaményban. A Várda-Drink célja a kulturált italfogyasztás és a pálinka különlegességének hirdetése.
 
:
Fotó:
Pálinka Nemzeti Tanács

Iszunk

Pálinkázzunk!

2017.01.04. | Szabó Edit
Egy hét múlva kezdődik Ongán az idei Quintessence, az ország egyik legizgalmasabb pálinkaversenye. Itt az ideje, hogy megkezdjük a ráhangolódást – amúgy is csikorgósra fordult a január……
Beszélgetünk

Az őszinteség luxusa

2017.04.08. | Szabó Edit
Beszélgetés Pach Gáborral
Pach Gábor, a Zimek Pálinka Manufaktúra egykori főzőmestere már jó ideje a saját útját járja. Pálinkatanodát alapított, létrehozta az ország első Gyümölcs Wellness Központját, limitált…
Beszélgetünk

Beszippantott a pálinka világa

2020.01.25. | Pesti Eszter-Szabó Edit
Beszélgetés Ledő Mónikával
Pálinkamester, pálinkabíra – amit Ledő Mónika nem tud a pálinkákról, azt talán nem is érdemes tudni. Interjúnkban nemrég megjelent könyvéről és a pálinkakóstolás rejtelmeiről faggattuk……
Iszunk

Brillante 2020

2020.06.15. | Szabó Edit
Két nap alatt 838 párlatot kóstolt a Brillante 2020 zsűrije. A bérfőzők és magánfőzők nemzetközi párlatversenyének bírái között a Borsmenta főszerkesztője is helyet kapott. Az eredményh…
Beszélgetünk

Most a sörpárlatok izgatnak

2020.11.07. | Szabó Edit
Beszélgetés Dömötör Zsolttal
Átadták az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny díjait. Ahogyan az előző két évben, a legeredményesebb főzde az idén is a hegykői 1 Csepp Pálinka Kft. lett. A díjátadó után a vál…
Beszélgetünk

A pálinkaágazat mostohagyerek

2020.11.14. | Szabó Edit
Beszélgetés Pach Gáborral
A 2020-as Pálinka- és Törkölypálinka Versenyen a Fenegyerek sajmeggypálinkája Champion-díjas lett. A jó pálinka titkairól és az ágazat helyzetéről Pach Gábort, a főzde tulajdonosát kérd…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (43) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (117) balatonboglári borvidék (14) balatonfüred csopaki borvidék (21) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (63) bornapló (6) borshanta (21) borterasz (16) borteszt (284) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (233) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (104) eger (68) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (84) furmint február (14) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (150) ipacs szabó istván (4) iszunk (12) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (22) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (12) kovács nimród winery (13) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (19) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (66) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (6) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (22) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (239) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (11) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (33) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (18) sör (46) sós (97) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (49) süti (17) svét (19) syrah (9) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (56) szekszárdi borvidék (14) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (18) tészta (17) tesztelünk (199) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (14) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (13) utazás (74) utazási tippek (34) utazunk (37) vacsora (12) váli péter (4) vega (10) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (29) villányi borvidék (88) vörösbor (132) vylyan (29) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)