Vissza
Tízéves a Nagy Fehérvári Bormustra
2025.01.25. | Szabó Edit
Január második szombatján már tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Nagy Fehérvári Bormustra. A sikeres rendezvény hátteréről a főszervezőt, Fáncsi Viktóriát kérdeztük…
Hogyan kerültél a borok közelébe?
Végzettségem szerint élelmiszeripari technikus vagyok, és mindig szerettem borozgatni. Egyszer elmentünk egy egri bortúrára a barátainkkal, de mivel szezonon kívüli időszak volt, és ráadásul hétköznap, egyetlen pincét találtunk nyitva, ahol a család nagymamája kínálta a bort. Örült nekünk, volt ideje foglalkozni velünk, és kérdezgetni kezdte, hogy milyen ízeket érzünk benne. Felsoroltunk vagy negyvenféle gyümölcsöt, és mikor végül bemondtam, hogy aszalt szilva, a néni megdicsért, én pedig azonnal úgy éreztem, hogy akkor nekem dolgom van a borral.

Azért ilyesmi sokakkal előfordul, mégsem lesz mindenkiből sikeres boros rendezvények szervezője. Hogyan folytatódik a történet?
Szerencsére nagyon sok olyan emberrel hozott össze az élet, akiktől rengeteget lehetett tanulni. Málik Zoltán borász volt az, aki nemcsak tanított, de partnernek is tekintett, és megosztotta velem a szakmai titkokat. Olyan lelkes lettem, hogy elhatároztam, nyitok egy borbárt Székesfehérváron.
Nem semmi!
Hát, nem is lett jó vége. Én mindenáron meg akartam mutatni a fehérváriaknak, hogy a bor milyen nagyszerű ital, csak az volt a baj, hogy ők nem nagyon akarták megismerni. Azért idővel lettek törzsvendégeink, araszolgattunk előre, és önmagát már el is tartotta a hely, de bennünket sajnos nem. Szerencsére csak másodállásban vittük, így egy darabig finanszíroztuk a veszteségeket, de három év után beláttuk, hogy sosem lesz nyereséges. Talán az volt a kudarc egyik oka, hogy kerültük a népszerű, nagy neveket, a kicsi pincékre fókuszáltunk, őket akartuk megmutatni a közönségnek, a város népe azonban erre még nem volt felkészülve.
Ezért aztán úgy döntöttél, hogy szervezel egy nagyszabású borkóstolót. Hadd szóljon!
Mert azt gondoltam, hogy ha rendszeresen nem is, de egy évben egyszer talán eljönnek a fogyasztók, hogy megkóstolják az általuk kedvelt borászatok borait. 2016 januárjában szerveztük az elsőt, 26 borásszal és 170 vendéggel.

Nyereséges volt?
Nem, de legalább nem is volt olyan nagy bukta. A borászok nagyon kedvesek voltak, és közülük sokan a mai napig visszajárnak. A rendezvény folyamatosan fejlődött az eltelt évek alatt, és az idén már 380 ember váltott rá jegyet, nem vagyok elégedetlen. Sok a visszatérő arc, van egy nagyjából 150 fős törzsközönségünk, de egyre többen érkeznek a környező településekről, a Balaton környékéről, Budapestről, sőt olyan is volt, aki Pécsről váltott jegyet.
Miért éppen január második szombatján tartjátok a Bormustrát?
Mert akkor a fű se nő. Tavasszal rengeteg a rendezvény, nyáron mindenki elutazik, ősszel szüretelnek a borászok, de télen, karácsony után alig van valami. Ezért választottuk a januárt.
Hogyan határozzátok meg a részt vevő borászok körét?
Szinte mindenkivel személyes a kapcsolatunk, 10-12 pincészet a kezdetektől velem van, a többiek pedig szép lassan csatlakoztak az évek folyamán, és itt ragadtak. Az idén 44 pincészet mutatkozott be, és természetesen mindig vannak olyanok, akik először jönnek, de remélhetőleg nem utoljára. Viszont tartozom egy vallomással: itt csak olyan pincészetek vannak, amelyeknek a borait én magam is szívesen iszom.

Mi a vonzó a borászoknak ebben a rendezvényben?
Azt mondják, hogy jól érzik itt magukat, mert érdeklődő a közönség. Figyelnek, érdekli őket a borhoz tartozó történet is, nem csak az, hogy mi kerül a poharukba, és utána sokan meg is látogatják őket otthon, a pincénél. Jó látni, hogy a borászok egymás borait is élvezettel kóstolják. Itt van idejük arra, hogy néhány órát együtt töltsenek, kóstoló előtt összejövünk egy ebédre, utána együtt vacsorázunk, meg lehet beszélni a világ nagy dolgait.
Kereskedők járnak a rendezvényre?
Sajnos ez nem jellemző, bár javul a tendencia. Régebben a helyi éttermesek egyáltalán nem látogatták a Bormustrát, de most már azért fel-feltűnnek közülük néhányan, és van, aki minden évben eljön, mert itt mindig találkozik újdonságokkal.

Az idén két mesterkurzus is színesítette a programot, és mindkettő telt házas volt. Milyen visszajelzéseket kaptál?
Már többször próbáltam mesterkurzust szervezni, de sajnos egészen mostanáig egyikre sem volt elég érdeklődő. Most is nehezen indult be a jelentkezés, de végül megtelt a terem, és aki ott volt, azt mondta, nem is hitte volna, hogy ez ennyire jó. Az első mesterkurzust Geönczeöl Attila felvidéki borász tartotta veled együtt, a másodikat pedig a két Magyar Bor Nagydíjas tétel készítője, Bodó Judit a Bott Pince és Boros Barna a St. Andrea Pincészet képviseletében. Ott voltál, tapasztalhattad te is, hogy valóságos, őszinte érdeklődés kísérte mindkét kóstolót. Szerintem kis lépésekkel szabad csak haladni, és erre most vált felnőtté a közönség.
Ha már a felnőttségnél tartunk: milyen a látogatók életkora?
Sajnos az a tapasztalatom, hogy a fiatalok egyelőre távol maradnak. Ez nem az ő programjuk. A 30-as, 40-es korosztályból már vannak néhányan, de a törzsközönség 45 év feletti, és a kiöregedők helyébe nem nagyon lépnek újak.

Elbírna még egy borkóstolót Fehérvár?
Még egy ilyen léptékűt biztosan nem, kisebbeket talán igen. A borfogyasztási tendenciákat figyelve egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy Székesfehérváron ugrásszerűen megnőne a borfogyasztók száma, de a remény hal meg utoljára.
Az idén nálatok tartotta díjátadó ceremóniáját a Magyar Borszakírók Köre. Befolyásolta ez a rendezvényt és a jegyvásárlói kedvet?
Elég későn derült ki, hogy nálunk lesz a díjátadó, és hogy a két Magyar Bor Nagydíjas tételt készítő borászat workshopot is tart, de tény, hogy az utolsó héten volt még egy nagy jegyvásárlói hullám. Elképzelhető, hogy csak azért, mert a bizonytalankodók addigra döntöttek, de könnyen lehet, hogy az új programpont is vonzó volt számukra. Azt azért el kell mondanom, hogy a vidéki borfogyasztó közönség meglehetősen szkeptikus a díjakkal kapcsolatban, mert úgy vélik, hogy minden előre „le van zsírozva”, de akik itt voltak, tapasztalhatták, hogy a díjazott borok milyen magas minőséget képviselnek, és örültek, hogy egy ilyen esemény is színesíti a rendezvényt.

Szóba került, hogy a jövőben a rendezvény állandó eleme lehetne a magyar Borszakírók Köre díjátadója, és a kisebb teremben esetleg a Super 12-es listára felkerült vörös- és fehérborok készítői külön bemutatkozhatnának. Lenne ennek vonzereje?
Számomra megtiszteltetés volt, hogy a borszakírók a mi rendezvényünket választották, és úgy érzem, hogy ez is emelte a 10. jubileumi Nagy Fehérvári Bormustra fényét. Remélem, hogy ebből hagyományt teremthetünk, és a díjátadó ceremónia otthonra talál nálunk, hiszen a közönség mindig vágyik az újdonságokra, és egy elismert grémium díjazott borait kóstolni mindenkinek élmény. Bízom benne, hogy minden ilyen lépés hozzásegít bennünket a kulturált borfogyasztás népszerűsítéséhez és a jó magyar borok megismeréséhéz, és talán a közönség is egyre nagyobb számban odatalál hozzánk.