A win-win helyzetek megteremtése az erősségem

2021.12.18. | Szabó Edit
Bő öt éve már, hogy Romsics László ül a Csányi Pincészet vezérigazgatói székében. Az azóta bekövetkezett változásokról, az újdonságokról és a tervekről kérdeztük…


Valahányszor beszélgetünk, mindig van olyan szakmai kérdésem, amire azt válaszolod, hogy minden titkodat nem árulhatod el. Most is vannak titkaid?

Hajaj! Olyan is van, amit még magamnak se merek bevallani!

Örömmel hallom, mert ez általában azt jelenti, hogy tele vagy tervekkel…

Cégvezetőként tervekkel, magánemberként álmokkal vagyok tele, aztán a kettő majd valahol találkozik. Ha az ember szereti, amit csinál, terveket szőni és álmodozni is nagyon könnyű, főleg ha azt is tudod, hogy az álmaid egy része valósággá válik néhány éven belül.

Gondoltad volna öt éve, amikor beültél a Bonafarmhoz tartozó Csányi Pincészet vezérigazgatói székébe, hogy ma itt fogsz tartani?

Azt hiszem, öt éve nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy az álmaimat valóra válthatom-e, hanem az, hogy képes vagyok-e hasznosítani azt a tömérdek tudást és mozgósítani azt a rendkívül széles szakmai kapcsolatrendszert, amit a Master of Wine iskola hallgatójaként szereztem. Olyan voltam, mint egy kitörni készülő vulkán, minden a kezemben volt, a Master of Wine címet mégsem sikerült megszereznem. Nem volt könnyű leszámolni ezzel az álommal, különösen azok után, hogy addig nagyjából minden sikerült az életemben, amibe belekezdtem, de elfogadtam a tényt, és más irányba tereltem az energiáimat. Arra vágytam, hogy értéket teremtsek, hogy mindazt, ami bennem van, aktív tőkévé alakítsam.



Úgy tűnik, nem vesztegetted sokáig az idődet, a Csányi Pincészet kommunikációja, a borok minősége nagyon sokat változott a belépésed óta, és hatalmas fejlesztések is vannak a pincészetnél. Hogyan érted el, hogy szinte mindent megvalósíthatsz, amit szeretnél?

A mérleg jegyében születtem. Arra törekszem, hogy olyan tervekkel, ötletekkel, megoldásokkal álljak elő, amelyekben mindenki megtalálja a számítását. A win-win szituációk megteremtése az erősségem. Azt hiszem, inkább befelé forduló, introvertált személyiség vagyok, ám cégvezetőként, amennyiben szükséges, meg tudom mutatni a bennem zajló folyamatokat, és gondolom, ez sokszor nagyon meggyőző. Szerintem értek ahhoz, amit csinálok, és bele is adok apait-anyait. Noha a borászat nem az enyém, azonosulni tudok vele, és úgy képviselem, úgy gondolkodom róla, mintha a sajátom lenne. Nyugodtan alszom, mert tudom, hogy mindent megteszek a siker érdekében, és azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy hiteles vagyok ebben a szerepben. Persze sokszor arra ébredek, hogy még álmomban is a cégügyekkel foglalkozom, és állandóan agyalok. Néha jó lenne, ha az álmaimat valaki reggelre valóra váltaná.

Szerencsére ez nem egy one man show, sokan dolgoznak körülötted és haladnak veled együtt ezen az úton. Hatalmas fejlesztések valósultak meg a pincészetnél az utóbbi időben, és rengeteg tervetek van. Úgy hallottam, lesz Teleki borterasz jövőre. Erről mit lehet tudni?

Régi vágyunk, hogy aktívan bekapcsolódjunk a borvidék és közelebbről Villány közösségi életébe. Az Ördögkatlan Fesztiválon már évek óta részt veszünk, a most épülő borterasz azonban állandó, közvetlen találkozást tesz lehetővé a fogyasztóinkkal. Itt lesz a pincészet területén, egy gyönyörű, füves-fás parkban, közvetlen összeköttetésben a pincénkkel. A nyitásra a jövő év tavaszáig várni kell, de nagyon izgatottak vagyunk.



Az utóbbi hónapokban több olyan bor is megjelent a pincészet kínálatában, amelyekkel kifejezetten a kifinomult ízlésű borkedvelőket szólítjátok meg. Ilyen például a 2017-es évjáratból megszületett Super Premium Villányi Franc, a tavasszal debütált Vesper és a 2018-as évjárat magnum palackba töltött pezsgője. Mesélj róluk!

Kezdem a Vesperrel, mert jelenleg az a legfénylőbb csillag a pincészetünk egén. Hordóválogatás, az igen kiemelkedő 2017-es évjáratban született, és három dűlő terméséből készült. A Kopárból a cabernet sauvignont, a Csillag-völgyből a merlot-t, az Ördög-árokból pedig a kékfrankost házasítottuk ebbe a borba. Mély, bársonyos, gyümölcsös, ízig-vérig villányi ízvilágú bor, igazi egyéniség. Nagyon jó visszajelzéseket kapott.

Ez a legdrágább borotok. Mivel érdemelte ki ezt az előkelő pozíciót?

Mi, borászok gyakran beszélünk arról, hogy elképzelünk egy ízt, egy világot, sokáig keressük, de nem találjuk. Aztán egyszer csak, váratlanul megszületik, és rájössz, hogy ez az, ezt kerested. A Vesper esetében is ez történt. Két változat készült belőle, mert nem tudhattuk, hogy a különböző területekről érkező szőlők hogyan kötnek békét egymással a hordóban. Egy darabig hagytuk, hogy barátkozzanak, aztán többkörös vakkóstolás után döntöttük el, hogy melyik házasítás legyen a Vesper. Mindegyik borunkat nagy körültekintéssel készítjük, de ez a cuvée tényleg nagyon komoly figyelmet kapott. Megmutatkozik benne a borvidék nagyszerűsége, és az is kristálytisztán kiviláglik, hogy mennyi csodálatos lehetőség, milyen komoly potenciál van ebben a birtokban.



És mik a hírek pezsgőfronton? Kap társat a 2018 decemberében debütált pinot noir rozé pezsgő?

Kap! Jön mellé egy chardonnay is! Az alapbor már a pincében van, jelenleg sündisznóállapotban, csíp is, szúr is, de ha az alapbor tetszene, akkor nem lenne belőle jó pezsgő. A pezsgősítést egyelőre nem mi végezzük, de ezzel kapcsolatban is vannak terveink. A pinot noir ültetvényünket megújítjuk, és telepítettünk 8 hektár chardonnay-t, mert ezen a területen is nagyon sok lehetőséget látunk. A 2018-as évjáratból töltöttünk magnum pezsgőt is. Az első palackokat most nyitottuk ki, és nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. A normál palackos pezsgőnket szeretjük, de a magnumban még szebben érett, krémesebb, elegánsabb, ez a legújabb kedvencem.

Egy nagyobb társaságnak ideális lesz szilveszterre. Készültök valami újdonsággal karácsonyra is?

Született egy szép syrah rozénk, válogatott szőlőből készítettük. Mi nagyon szeretjük, és tökéletes társa lehet a karácsonyi halételeknek. A másik nagyon jó hírünk, hogy a 2015-ös évjárat után 2017-ből is van Super Premium Villányi Franc borunk. Kizárólag a Kopár-dűlő terméséből készült, mély, gazdag, gyümölcsös. Csokis sütemények mellé jó szívvel ajánlom, de az esti borozgatásnál is érdemes számolni vele.



Így az év vége közeledtével az ember szívesen végez egy kis számvetést. Milyennek látod a pincészet helyzetét, hogyan alakul az életetek a következő 2-3 évben?

Birtokba vettük a vadonatúj raktárcsarnokunkat, ahol a palackozott borok méltó módon várhatnak a fogyasztóikra, és elkészült a hipermodern tartályos erjesztőnk is. Egyelőre minden a tervek szerint halad, folyamatosan bővülünk, fejlődünk. Lendületben vagyunk, megyünk előre, a csapat jó, a boraink szép sikereket érnek el a világversenyeken. Bármilyen furcsán hangzik is, én erre a pincészetre soha nem munkahelyként tekintek. Számomra ez a villányi birtok a lehetőségek tárháza, és észszerű tervezéssel ezek a lehetőségek kiaknázhatók. Nem mindig irigylésre méltó helyzet az enyém, hiszen több mint öt éve élek külön a családomtól, ingázom Budapest és Villány között. Viszont ha arra gondolok, hogy mennyi mindent valósítottunk meg, és milyen szép ívet rajzolhat ez a pincészet, akkor mindig úgy érzem, hogy bőven kerül súly a mérleg másik serpenyőjébe is.
 
Fotó:
Szabó Edit -
Csányi Pincészet

Beszélgetünk

Minden titkomat nem árulhatom el

2016.04.30. | Szabó Edit
Beszélgetés Romsics Lászlóval Tíz évig tartó tanulás, tengernyi akadály és vizsga leküzdése után már csak egyetlen erőpróba választotta el a Master of Wine címtől, ám ezt a magasságot v…
Beszélgetünk

Mindig a miért a lényeg

2017.07.08. | Szabó Edit
A Csányi Pincészethez tartozik az ország egyik legnagyobb szőlőbirtoka. Ültetvényeiket mindenki megcsodálja, boraik sorra aratják a sikereket a legrangosabb hazai és nemzetközi versenye…
Vendégoldal

Csuja hangján verselnek a Teleki-címkék

2018.06.11. | Borsmenta
Van annak valami sodrása, ha a telefonunkat egy borra irányítva azt tapasztaljuk, hogy Csuja Imre színművészünk Kiss Judit Ágnes kifejezetten erre a célra írt verseit mondja. Az élmény…
Beszélgetünk

Megszállottan keresem a savakat

2018.12.29. | Szabó Edit
Beszélgetés Romsics Lászlóval
Megszületett a Villányi borvidék leghosszabb érlelésű, tradicionális eljárással készült pinot noir pezsgője. A Teleki márkanév alatt forgalomba hozott rozéról megálmodóját, a Csányi Pin…
Tesztelünk

Csányi Pincészet: KőVilla Válogatás Cabernet Sauvignon Kopár szelekció 2017

2021.03.04. | Szabó Edit
Igazi gasztrobor, a szó legnemesebb értelmében. A Csányi Pincészet KőVilla sorozatának cabernet sauvignonja grillételek, marhahúsos fogások kiváló kísérője...
Iszunk

Megkóstoltuk a Vespert

2021.04.21. | Szabó Edit
Új csúcsbor született a Csányi Pincészetnél. A Vesper névre keresztelt vadonatúj házasítás elegáns gyümölcsösséggel, ugyanakkor figyelemre méltó komplexitással hódít, és van benne bőven…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)