Vissza
Beugrottunk Andriskához
2022.02.18. | Szabó Edit
A kővágóörsi Andriska Pékbisztróban nem a kenyerek a legjobbak, nem a sütemények, és még csak nem is a hangulat. Hanem mindez együtt. Nem kicsit! Aki nem hiszi, járjon utána…
ÚJ HÍRÜNK: A HELY 2024 MÁRCIUÁSBAN VÉGLEG BEZÁRT.
Ugorjatok be reggelizni Andriskához! – köszönt el tőlünk Trombitás Tamás, a köveskáli Mi a kő tulajdonosa, aki amúgy szobrász- és festőművész, de kreativitását mostanában leginkább az étteremben csillogtatja. Régi barátok vagyunk, és persze visszajáró vendégek, az étterem kínálatát nyitás óta rendszeresen „teszteljük”. Ezen a vasárnap estén is ott vacsoráztunk (azóta is azzal a borjúnyelvkocsonyával álmodom), az éjszakát pedig az egyik vendégszobában töltöttük, de mivel hétfőn a Mi a kő szünnapot tart, a reggelit máshogyan kellett megoldanunk.
Másnap reggel, ébredés után beütöttük a telefon keresőjébe, hogy: „Andriska.” Nem volt sok időnk, délre vissza kellett érnünk Budapestre, de egy gyors reggeli még belefér, gondoltuk. „Andriska Pékbisztró, Kővágóörs” – jelent meg szinte rögtön a képernyőn, a kecsesen kunkorodó dollárjelből pedig hármat is rajzoltak oda gondosan, ami azt jelenti, hogy a hely nem adja ingyen a portékáját. Sebaj, egy reggeli csak egy reggeli, és Kővágóörs itt van a szomszédban.
Az Andriskát nem nehéz megtalálni. Az autót az eligazítótáblán kapott információnak megfelelően a szomszéd étterem parkolójában hagytuk, és már szántotta is a lábunk a bazaltkavicsot a bejárat felé. A kis belső udvarban egy terasz is helyet kapott, ami a hatalmas napernyőjével nyáron bizonyára hívogató, most azonban inkább a vonzó belső tér felé vettük az irányt.
Már az üvegablakokon keresztül látszik, hogy ahová érkezünk, kísértetiesen hasonlít a Kánaánra. A pulton ismerős és ismeretlen formájú, színű és állagú péksütemények sorakoznak, a polcokon pedig kenyerek, katonás rendben. Az illat leírhatatlan, a vázákban tulipán, és mivel rajtunk kívül egyelőre egy teremtett lélek sincs a boltban, senkit nem zavar, hogy hosszasan tanakodunk.
Kalácsok, kiflik, csigák, leveles és linzertésztából készült kosarak, croissant-ok töltve és töltetlenül, szendvicsek minden földi jóval megpakolva, és persze a kenyerek. A kávéig viszonylag könnyű eljutni, de hogy mi legyen mellette? Nagy kérdés. Végül egy izgalmas, ezerízű csiga meg egy hatalmas méretű, hagyományos croissant kerül a tányérra. Lehetett volna a pisztáciás vagy a mogyorókrémmel töltött változat is – „nincs belőle kisajnálva a töltelék”, kaptuk az információt a kedves ifjú hölgytől a pult mögül –, de végül maradtunk a natúr verziónál.
Helyet foglalunk az egyik tulipános asztal mellett, és figyeljük, ahogyan a frissen érkező vendégek hezitálás nélkül rendelik meg a reggelijüket. Látszik, hogy velünk ellentétben ők már nem először vannak itt, pontosan tudják, hogy milyen pékáruból kérik a szendvicsüket, és mi kerüljön bele, mint ahogyan azt is, hogy a gyümölcsös limonádék és a házi szörpök közül melyiket szeretnék kortyolgatni a reggelijük mellé.
Mire a sütemények utolsó morzsája is elfogyott a tányérunkról, biztosak voltunk benne, hogy egy kenyeret is viszünk haza. Odavonultunk hát a pulthoz, és éppen azon tűnődtünk, hogy a kovászos, zabos-magos, a vadkovászos félbarna, a teljes kiőrlésű tönkölyös, az eszelős színű vadkovászos, céklás vagy a kovászos faluszéli jöjjön velünk, amikor befutott a hely tulajdonosa, „Andriska” személyesen.
Volt ám meglepetés, mert kiderült, hogy ismerjük egymást. Néhány évvel ezelőtt volt egy közös könyvtervünk, amiből aztán nem lett semmi, és azóta nem találkoztunk.
Hihetetlen, hogy pár év leforgása alatt mekkorát fordult vele a világ. Andriskát, vagyis Török Andrást gyerekkorától érdekelte a konyha, az ételek világa, de soha nem gondolta, hogy ez az út van kijelölve számára. Jogászi pályára lépett, különböző hivatalokban dolgozott, de folyamatosan azt érezte, hogy nincs jó helyen. Hirtelen elhatározással döntött úgy, hogy kitanulja a pékmesterséget, és ehhez nem akármilyen tanítót választott magának. A jászberényi pékmester, Tukacs Roland oktatta, aki világbajnoki címet is szerzett kenyérsütésből, és akinek jászberényi üzlete, A Kenyér fogalom a szakmában.
András fejében néhány éve már gyökeret vert a gondolat, hogy pékséget kellene nyitni, és legnagyobb örömére ebben felesége, Zsófi is támogatta. Mivel a Káli-medencében ismerkedtek meg, és arról álmodoztak, hogy egyszer majd itt fognak élni, tudatosan kerestek megfelelő ingatlant a környéken, és 2019-ben meg is találták.
A kővágóörsi házban korábban a Török család pékműhelye működött, ám amikor az idős pékmester úgy döntött, hogy abbahagyja a munkát, senki sem állt be helyette a kemence mögé. Az ingatlan 15 évig állt elhagyottan, amikor András rátalált. A történet már így is elég romantikus, ne fűzze senki tovább a szálakat, a két Török család között nincs rokoni kapcsolat.
Innentől aztán felgyorsultak az események, Andrásék felújították az épületet, majd Tukacs Roland segítségével berendezték a műhelyt. Az „Andriska” név ugyanannak az Ipacs Gézának a fejéből pattant ki, aki többek között az „Anyukám mondta” étteremnek is keresztapja volt. Géza tervezte a logót, és ő felel a dizájnért is.
Mindenki beleadott apait-anyait, és a pékbisztró 2020. augusztus 20-án (igen, az új kenyér ünnepén) megnyílt. Népszerűsége azóta töretlen, András azt meséli, hogy a nyári reggeleken az utcán kígyózik a nép. Jönnek az emberek, hozzák a könyvüket, az újságjukat, és békésen olvasgatnak, amíg rájuk nem kerül a sor.
Végül faluvégi kenyeret hoztunk haza, és bár kétségkívül jól választottunk, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a céklásat is meg kellett volna kóstolni. Talán lesz még rá alkalom, bár András azt mondja, nagy hangsúlyt fektetnek a szezonalitásra. Szóval mire legközelebb arra vetődöm, lehet, hogy már medvehagymával vagy spárgával kínálják a szezonális pékárut. Az se baj. Mert az is biztosan jó lesz.
