Vissza

Kéknyelűteszt

2022.05.13. | Szabó Edit
Van, aki rajong érte, és van, aki nem kér belőle. A kéknyelű a Badacsonyi borvidék – most már nem is annyira – titkos fegyvere, és úgy tűnik, egyre jobban értünk hozzá. A Borsmenta tesztjén tíz bort kóstoltunk, és találtunk kedvenceket…


A kéknyelű

Akárcsak a budai zöld, a kéknyelű is őshonos magyar szőlőfajta, nevét a kékes-vöröses árnyalatokban játszó levélnyélről kapta. Legfőbb termőhelye a Badacsony és a Balaton-felvidék, 2013 óta kiemelkedő nemzeti értékeink között tartjuk számon. Különlegessége, hogy imádja a vulkáni talajt, és kizárólag nőivarú virágokat hoz, emiatt beporzásához más szőlőfajtákat – például budai zöldet – kell a közvetlen közelébe telepíteni.

A kéknyelű illat- és ízjegyei

Ez a halványsárga színű bor zamataiban meglehetősen visszafogott, emiatt kiválóan alkalmas arra, hogy a termőhely sajátosságait reprezentálja. Illata és íze finoman citrusos, barackos, és időnként fehér szirmú virágos, zöldfűszeres jegyek is megjelennek benne. Ha gondos borászati munka áll mögötte, karakteres, nagy testű bor is készíthető belőle, de legfőbb értéke az, hogy szép savai vannak, amelyek hosszú életpályát biztosítanak számára. Készüljön akár tartályban, akár hordóban, a hosszabb, palackos érlelést meghálálja, viszont visszafogott ízvilága és élénk savai miatt sokan elsősorban fröccsborként gondolnak rá.



Miért szeretjük a kéknyelűt?

Ugyanazt mondhatjuk el róla, mint a budai zöldről: nem szeretjük feltétlenül, és nem szereti mindenki. A kéknyelűvel barátkozni kell, ízét, savait élvezni leginkább az értő borfogyasztók fogják, de a nyitott kezdők is próbálkozhatnak. Hízelgést senki ne várjon tőle, határozott, stabil karakter, megingathatatlan. Aki viszont szereti a budai zöldet, ki ne hagyja!

Hogyan kínáljuk?

Fehérboros pohárban, 8-10 fokon – nyáron akár fröccsként is. A gondosan elkészített, komolyabb beltartalmú kéknyelű borok jól érlelhetőek; ha egy korosabb tétellel találkozunk, töltsük nagyobb kelyhű pohárba, és ne sajnáljuk tőle az időt!



A tesztről

Felhívásunkra három borvidék tíz bora érkezett be a tesztre, 8 a Badacsonyi, és egy-egy a Nagy-Somlói és a Balatonfüred–Csopaki borvidékről. Kettő közülük 2017-es, kettő 2019-es, a többi 2020-as tétel volt. A kéknyelűk tesztjét a budai zöldekkel együtt tartottuk, de külön-külön számolunk be róla.


És most nézzük, hogyan alakult az élmezőny a tesztelők átlagpontszámai alapján:


A negyedik – Sabar Borház: Kőmagas 2020 (Badacsonyi borvidék)



A Sabar-hegy ma már szinte elképzelhetetlen a Sabar Borház és a hozzá tartozó terasz nélkül, pedig a pincészet története csak 2009-ben indult. Akkor szeretett bele a helybe Ádám Gábor, aki az évek folyamán befektetőből borosgazdává vált, és élete egyre szorosabban kötődik a Badacsonyi borvidékhez. A szőlőt Répási Tamás gondozza, a borokért Földi Bálint felel, a hely lelke viszont egyértelműen Gábor, aki szinte együtt lélegzik a birtokkal.

A 2020-as kéknyelűjüket kék színű palackba töltötték. A bor kristálytiszta, gyümölcsös illatában szépen helyet kap a badacsonyi sósság. Ízében a citrusok és a fehér húsú gyümölcsök randevúznak, a savak lendületet, az alkohol melegséget ad. Emlékezetes bor, 3649 palack készült belőle.

A harmadik – Szászi Birtok: Kéknyelű 2020 (Badacsonyi borvidék)



A Szent György-hegyen található 18 hektáros birtok az ország egyik legelső minősített biobirtoka. Alapjait a szigligeti születési Szászi Endre rakta le, aki tapolcai illetőségű feleségével itt építette fel első családi házát, és újratelepítette a hozzá tartozó, akkor még csak 2 hektáros területet. A családi ház helyén azóta már vendégház és vinotéka, mellette pedig egy szép étterem várja a kirándulókat és a borbarátokat.

Szászi Endre 2020-as kéknyelűje spontán, acéltartályban erjedt, majd 3 hónapon keresztül fahordóban érett. A bor gyümölcsös, zöldfűszeres aromatikáján a sósság csak érintésnyi nyomot hagy, kedvességével viszont mindenkit levesz a lábáról. Grillezett sajtok, halételek remek kísérője lehet, de akár egy Szent Jakab kagyló mellé is pohárba tölthetjük, nem fogunk csalódni.

A második – Málik Pince: Kéknyelű 2017 (Badacsonyi borvidék)



Málik Zoltán a Badacsony hegy déli oldalán található kéthektáros területen készíti természethű borait. A kulcsszó a hagyomány, a fajták kiválasztásában és a borászati munkában egyaránt a múlt öröksége vezeti a borász kezét. A borok minden esetben fahordóban erjednek, ott is érlelődnek, és megfelelő ideig tartó palackos érlelés után kerülnek forgalomba.

A pincészet 2017-es kéknyelűje különleges tétel. Gazdag, rétegzett, mindenből sok van benne, nem eleganciájával, inkább erejével hódít. Érett, mély, sokszínű bor, a különlegességek kedvelőinek ajánljuk

Az első – Földi Bálint: Kéknyelű 2020 (Badacsonyi borvidék)



Földi Bálint a Sabar Borház borásza, de van egy saját, zsebkendőnyi birtoka is a Szent György-hegyen. A kéknyelű a mániája, a szakdolgozatát is ebből írta, mellette még olaszrizlingből és rajnai rizlingből készít bort. Spontán erjeszt, tartályban és fahordóban érlel, ahogy a tétel megkívánja. Elhivatott, komoly borász, sokat fogunk még hallani róla.

Földi Bálint 2020-as kéknyelűje finoman rétegzett, ezerízű bor. Mintha rácáfolna mindarra, amit a fajtáról eddig gondoltunk. Ízében a vulkanikus sósság és a friss gyümölcsösség bámulatos összhangot alkot, mellette mezei virágok és friss, kerti fűszernövények aromatikája árnyalja a képet. Roston sült halak kiváló kisérője lehet, de egy jó padrón paprika mellett is ki tud teljesedni.



A teszten az alábbi kollégák voltak jelen:

Puskás Panni (író, újságíró, a Borsmenta alkalmi szerzője), Upor László (színházi dramaturg, műfordító, a Borsmenta alkalmi szerzője), Pesti Eszter (Borsmenta), Hatvani Szabolcs (Borsmenta), dr. Vargha Márk (Borsmenta), Szabó Edit (Borsmenta).


Íme a teljes borsor a pincészetek szerinti betűrendben:

Békássy Családi Borászat: Kéknyelű 2019; Dobosi Pincészet: Bio Kéknyelű 2019; Éliás Birtok: A Kő Marad 2020; Folly Arborétum: Kéknyelű 2020; Földi Bálint: Kéknyelű 2020; Málik Pince: Kéknyelű 2017; Sabar Borház: Kőmagas 2020; Somló Kincse Kézműves Kispince: Kéknyelű 2017; Szászi Birtok: Kéknyelű 2020; Váli Péter BorászataKéknyelű 2020.

 A „Tesztelünk” rovatban a borokról részletesebben is írunk.
 
Fotó:
Szabó Edit -
Vető Gábor

Beszélgetünk

Mese a nagymama szőlőjéről

2016.07.02. | Szabó Edit
Beszélgetés Váli Péterrel Valahogy úgy jártunk Váli Péter pincéjében, mint Kányádi Sándor versében az elveszett török követ. És ez bizony mással is megeshet, ha arra a birtokra téved.…
Beszélgetünk

A borkészítés is művészet

2017.03.29. | Szabó Edit
Beszélgetés Földi Bálinttal
Festői táj, a környező hegyeket vörösbe vonja a naplemente. A Gulács és a Csobánc még tisztán látszik, de a Badacsony jellegzetes ívét már csak sejteni lehet a szürkületben. A panorámát…
Beszélgetünk

A kis pincék reneszánsza

2018.02.24. | Szabó Edit
Beszélgetés Ádám Gáborral
A cserépkályhában lobog a tűz, a Sabar-hegy fölött ragyognak a csillagok. Ádám Gábor gyakorlott mozdulattal nyitja a palackot, mintha dugóhúzóval a kezében született volna. Pedig nincs…
Beszélgetünk

Itt minden évszaknak megvan a maga csodája

2019.04.13. | Szabó Edit
Beszélgetés Szászi Endrével
Tizennyolc hektáros szőlőbirtokán ökogazdálkodást folytat, a borok címkéit a felesége rajzolja. Gyerekkora óta szerelmes Szigliget környékébe, Kabócás fantázianevű olaszrizlingjéért a f…
Beszélgetünk

Ezt tanuljuk életünk végéig

2020.03.28. | Szabó Edit
Beszélgetés Földi Bálinttal
Február vége volt. Virágba borultak a mandulafák, friss fű sarjadt a szőlősorok között. A Sabar-dűlőben béke volt, egy szép év ígérete. Földi Bálint, a Sabar Borház borásza a pince legú…
Iszunk

Budai zöld miniteszt

2022.04.21. | Szabó Edit
Fedezzük fel a budai zöldet! A Borsmenta csapata a szőlőfajta négy borát vette górcső alá. Íme a tapasztalatok… 

címkék

amerika (4) ausztria (5) az év bortermelője (6) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (30) balassa bor (4) balaton (93) balatonboglári borvidék (10) balatonfüred csopaki borvidék (18) balla géza (7) beszélgetünk (20) bikavér (23) bio (16) biodinamikus (7) bocuse d'or (9) bor (287) borász (52) borászok borásza (11) borbár (34) borfesztivál (35) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (41) borshanta (21) borterasz (15) borteszt (203) bortúra (27) borvacsora (19) borvendéglő (5) borverseny (27) bott pince (31) bottszerda (21) brut (10) budai zöld (4) budapest (210) cabernet franc (10) cabernet sauvignon (10) cava (7) CEWI (14) chardonnay (4) csányi pincészet (5) csirke (8) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (11) cuvée (13) dél-balaton (8) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (87) eger (54) egészséges (10) egri csillag (8) egzotikus (7) eper (5) erdőbénye (6) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (142) etyek (21) etyek budai borvidék (23) etyeki kúria (14) fehérbor (57) fesztivál (43) figula (4) franc&franc (5) franciaország (5) friss (4) frittmann (5) furmint (81) furmint február (11) gál szőlőbirtok és pincészet (4) gere attila pincészete (4) gin (9) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (4) hárslevelű (18) hawaii (7) házhozszállítás (4) heimann (9) húsvét (9) interjú (140) iszunk (10) juhfark (6) kadarka (33) káli-medence (9) karácsony (25) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (19) kéknyelű (15) kenyér (10) késői szüret (5) koktél (12) könnyű (15) környezettudatosság (5) koronavírus (29) kóstoló (59) kovács nimród winery (10) köveskál (4) közben esznek (10) kreinbacher birtok (10) külföld (10) kunsági borvidék (14) laposa birtok (5) leves (18) london (17) luka enikő (4) mád (12) magnamátra (11) mátra (56) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (4) michelin-csillag (9) miskolc (8) monyo brewing co (6) mór (7) művészinterjú (17) narancsbor (4) natúr bor (4) nemzetközi borvásár (4) nyár (15) nyaralás (5) nyári (5) olaszország (29) olaszrizling (27) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (5) pálinka (14) pálinkaverseny (10) pannonhalma (12) pannonhalmi apátsági pincészet (7) pázmánd (7) pécs (9) pékség (5) pét-nat (14) pezsgő (82) piac (13) pinot noir (21) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (28) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (8) recept (187) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (45) saláta (11) sanzon (8) sárospatak (4) sauska (4) sauvignon blanc (21) somló (32) sommelier (11) soproni borvidék (14) sör (44) sós (79) spanyolország (15) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (12) super 12 (5) sütemény (44) süti (16) svét (18) syrah (7) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (81) száraz szamorodni (5) szekszárd (42) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (15) szentesi józsef (5) szepsy istván (4) szicília (7) sziegl pince (4) tállya (13) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (10) tavasz (14) tavaszi recept (9) tea (8) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természetes bor (9) tészta (13) tesztelünk (121) tokaj (141) tokaj oremus szőlőbirtok (6) tokaj-hegyalja (102) tokaji aszú (38) torta (4) tramini (5) tudnivalok (4) túra (7) utazás (52) utazási tippek (11) utazunk (27) vacsora (11) váli péter (4) vega (5) velencei-tó (5) verseny (12) villány (19) villányi borvidék (68) vörösbor (92) vylyan (23) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (8)