Amikor Bornemissza nevet változtatna

2021.11.02. | Juga Péter
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az idén a Nagy Egri Borműhely Kóstolót. A színvonalas rendezvénynek a St. Andrea Pincészet és Szőlőbirtok egerszalóki épülete adott otthont…


Ezen az októberi szombaton a csodás őszi napsütés miatt az ember már eleve bort kívánt. Az csak tovább fokozta a fogyasztási kedvet, hogy a Nagy Egri Borműhely Kóstolón az egri pincék színe-java vonult föl – a borászok személyes jelenlétével és rengeteg mondanivalóval, szóban és borban egyaránt. Az Egri Borműhely létrehozásának ötlete 2016-ban merült fel először, és két év alapozó munka után, 2018-ban vált hivatalosan is egyesületté az egri borászok azon együttgondolkodó, közös irányokat meghatározó csapata, akik hisznek az egységes kiállásban, akiknek fontos a meglévő márkák pontosítása, a legmagasabb borkategória meghatározása, és szeretnék vonzóvá tenni az egri borokat a fiatalok körében is.



Az egyesület mostani rendezvényének az volt a célja, hogy egy sétálókóstoló és két mesterkurzus keretében minél átfogóbb képet mutassanak a nagyközönségnek és a szakmának arról, hogy milyenek az egri borok most. Nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal indították útjára a „Kóstolót”, amelyen a következő pincészetek boraival találkozhattunk: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem pincészete, Juhász Testvérek Pincészete, Kovács Nimród Winery, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet, Varsányi Pincészet, Soltész Családi Pince. Minden borászat legalább 4-5 tétellel érkezett az aktuális kínálatából, de az igazán egyedi borok a két mesterkurzus borsorában kaptak helyet.
 
Régi évjáratok, különleges tételek


 
A „Régi évjáratok, különleges tételek” mesterkurzust Tóth Katalin (Tóth Ferenc Pincészet) és Hegyi Ádám (az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szőlészetének és borászatának birtokigazgatója) koordinálta. A fokozott tempó miatt nem volt könnyű dolga a közönségnek (10 tétel egy órában), de azért magukra a borokra, illetve azok élvezetére is jutott némi idő.


 
Kezdésképpen az Eszterházy Egyetem első pezsgője került a poharakba (Brut Nature, 2016), amely egyedülálló az egyetem történetében, hiszen azóta sem készült újabb évjárat. A pezsgőt a Varsányi Pincészet olaszrizlingje követte (Verpeléti olaszrizling, 2014), amelyben aszúsodott szemek is szerephez jutottak, igazán különleges aromatikával, íz- és illatvilággal ruházva fel a bort. Az előadók kitértek arra is, hogy a szőlőfajta hajlamos az aszúsodásra, és tömött fürtjeivel, apró bogyóival eléggé megnehezíti a borászok munkáját.


 
A fehéreket hamar vörös tételek váltották, különösen izgalmas volt a borsor két kadarkája (St. Andrea Szőlőbirtok: Nagy-Eged-hegy dűlő Egri Kadarka Grand Superior 2019, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok: Kadarka Grand Superior 2015), amelyek közül az utóbbinak érdekessége, hogy az ültetvényről az utolsó évjárat volt, mert később az idős tőkéket kivágták, és újratelepítették a területet.


 
Kovács Nimród személyesen mutatta be pincészetének barrique hordós érlelést kapott kékfrankosát (Grand Bleu, 2013), de fekete leánykával is találkozhattunk, ugyanis ebből a szőlőfajtából készült a Petrény Winery 2017-es FÚRIA nevű bora. Ennek a régi magyar fajtának sajnos mindössze szűk két hektár a termőterülete az országban. Hegyi Ádám kiemelte, hogy az Eszterházy Egyetem küldetésének tekinti a régi magyar fajták felkarolását és megőrzését, és a távlati célok között az is szerepel, hogy az egri bikavért kizárólag magyar fajtákból állítsák össze. Tóth Katalin a kékfrankos szőlőfajta fontosságát hangsúlyozta, ahogy ő fogalmazott: „Nélküle nem létezne egri bikavér.”



A mesterkurzus zárásaként egy késői szüretelésű hárslevelű került a poharakba (Bolyki: Meta Tema 2019), épp csak egy villanásnyi időre megidézve Tokajt, de teljes mértékben Egerben marasztalva bennünket.


 
A második mesterkurzus a borvidék arculatát meghatározó egri bikavér köré épült, és a kóstoló során a 2013 és 2019 közöti évjáratok kerültek terítékre.
 
A poharunk soha nem ürült ki, és örömre volt ok bőven, hiszen remek borokat kóstoltunk. Ilyen és ehhez hasonló „aszkézisben” sokan el tudnánk tölteni a napjainkat, ez egy pillanatig sem kétséges. Éhségünket kifejezetten az erre az alkalomra készített ételkülönlegességekkel csillapíthattuk, ráadásul több tucat gyümölcslekvár várta, hogy igény szerint az ételeinkhez párosítsuk vagy önmagukban ízleljük meg őket.


 
Ahogyan azt a rendezvény házigazdái eredetileg is képzelték, a kötött programokon túl a beszélgetéseké és a poharazgatásoké volt a főszerep. Dr. Lőrincz György, a St. Andrea Pincészet és Szőlőbirtok főborásza többször is hangsúlyozta a nap folyamán annak fontosságát, hogy ismerjük meg az Egri borvidék sokszínű értékeit, és büszkeséggel tekintsünk rájuk, továbbá kiemelte, hogy az Egri Borműhely tevékenységeivel, a borászatok közös törekvéseivel az is cél, hogy folyamatosan példát mutassanak a következő generációnak.


 
Ahogyan más hazai borvidékeknek, úgy Egernek is meg kellett küzdenie a szocialista időszakban ráerőltetett borkészítés okozta minőségromlással és később az ebből fakadó bizalmatlansággal az emberek részéről. Mára viszont egy gazdag és sokszínű borvidék épült fel kitartó munkával, amelyet a számtalan nemzetközi siker mellett a magával ragadó táj, a nagy történelmi múlt és a hagyományok tesznek igazán egyedivé.



 
A két mesterkurzus borai a pincék szerinti betűrendben:

Régi évjáratok, különleges tételek
Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok: Meta Tema 2019 (késői szüretelésű hárslevelű); Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: Eszterházy Brut Nature 2016; Juhász Testvérek Pincészete: Egri Kékfrankos Grand Selection 2009; Kovács Nimród Winery: Grand Bleu 2013; Ostoros Családi Pincészet: Egri Bikavér 2012; Petrény Winery: FÚRIA Fekete Leányka 2017; St. Andrea Szőlőbirtok: Nagy-Eged-hegy dűlő Egri Kadarka Grand Superior 2019; Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok: Kadarka Grand Superior 2015; Tóth Ferenc Pincészet: Egri Kékfrankos Superior 2018; Varsányi Pincészet: Verpeléti Olaszrizling 2014.
 
A legfontosabb egri bor: egri bikavér
Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok: Bikavér 2018 (megjelenés előtt); Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: Egri Bikavér Reserve 2016; Juhász Testvérek Pincészete: Egri Bikavér Prémium Selection 2018; Kovács Nimród Winery: Jazz 2017 Superior Bikavér; Ostoros Családi Pincészet: Soltész Egri Bikavér 2016 Superior, Pajados-dűlő; Petrény Winery: BIG BAND Egri Bikavér Superior 2013; St. Andrea Szőlőbirtok: Igazán Egri Bikavér Grand Superior 2016; Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok: Egri Bikavér Grand Superior 2015; Tóth Ferenc Pincészet: Várvédő Egri Bikavér Superior 2019; Varsányi Pincészet: Egri Bikavér Superior 2018.
 
Fotó:
Busák Attila - Facebook
Juga Péter
Nagy Adrienn

Beszélgetünk

Hatalmas erő lappang

2018.02.27. | Szabó Edit
Beszélgetés dr. Lőrincz Györggyel
Csak Egerben és Szekszárdon születhet, kékfrankos az alapja, és legalább négy szőlőfajtából készül. Mi az? Hát persze, hogy a bikavér! Hazánk egyik legismertebb vörös házasításáról Lőri…
Beszélgetünk

A bor a lényeg

2019.02.09. | Szabó Edit
Beszélgetés Tóth Katalinnal
Éjfélkor született, szüret idején, tisztességtudóan megvárva, hogy édesanyja végigdolgozhassa a napot a szőlőben. Tóth Katalin, az egri Tóth Ferenc Pincészet ügyvezetője büszkén folytat…
Beszélgetünk

A pozitív gondolkodás fontos!

2019.10.05. | Pesti Eszter-Szabó Edit
Beszélgetés Kovács Nimróddal
A Kovács Nimród Borászat ebben az évben ünnepli a tizedik születésnapját. A vállalkozás tulajdonosának kalandos életéről már könyv is született, mégis mindig jó a történeteit hallgatni,…
Beszélgetünk

Abban hiszek, hogy a bor örök

2020.04.14. | Szabó Edit
Beszélgetés Tóth Katalinnal
Kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a jelenlegi helyzetet a borászok. Sokan kapták meg tőlünk ugyanazt a 10+1 kérdést. Most Tóth Katalin, az egri Tóth Ferenc Pincészet ügyvezetője válas…
Beszélgetünk

Merre tart az egri bor?

2020.06.27. | Szabó Edit
Beszélgetés Lőrincz Györggyel
Ötödik sebességbe kapcsolt az Egri borvidék. A látogatókat színvonalas programok várják, és nemrég elindult az Egri Borműhely weboldala. Az útkeresés nehézségeiről és a kitűzött célokró…
Beszélgetünk

A tudás megszerzése a cél

2021.01.30. | Szabó Edit
Beszélgetés Bolyki Jánossal
Az egri Bolyki Pincészet tulajdonosa, Bolyki János 17 éve készítette első borát, tapasztalatban tehát nincs hiány, mégis szükségét érezte, hogy szőlész-borász mérnöki diplomát szerezzen…

címkék

ausztria (4) bacsó andrás (4) badacsony (17) balassa bor (4) balaton (80) balatonboglári borvidék (7) balatonfüred csopaki borvidék (14) balla géza (5) beszélgetünk (20) bikavér (21) bio (14) biodinamikus (7) bocuse d'or (9) bor (283) borász (50) borászok borásza (9) borbár (31) borfesztivál (31) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (33) borshanta (15) borterasz (15) borteszt (145) bortúra (26) borvacsora (15) borverseny (21) bott pince (31) bottszerda (21) budapest (198) cabernet franc (10) cava (7) CEWI (14) csirke (8) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (11) cuvée (10) dél-balaton (6) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (84) eger (45) egészséges (10) egri csillag (6) egzotikus (7) eper (5) erdőbénye (6) eszünk (4) étterem (131) etyek (15) etyek budai borvidék (10) etyeki kúria (11) fehérbor (35) fesztivál (41) figula (4) franc&franc (5) franciaország (4) frittmann (4) furmint (74) furmint február (10) gál szőlőbirtok és pincészet (4) gin (7) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hárslevelű (16) házhozszállítás (4) heimann (8) húsvét (9) interjú (132) iszunk (8) juhfark (6) kadarka (17) káli-medence (9) karácsony (22) karantén (23) kávé (41) kavezok (8) kékfrankos (18) kéknyelű (5) kenyér (9) késői szüret (4) koktél (12) könnyű (10) környezettudatosság (4) koronavírus (29) kóstoló (57) kovács nimród winery (8) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (9) külföld (10) kunsági borvidék (11) laposa birtok (5) leves (14) london (16) luka enikő (4) mád (12) magnamátra (11) mátra (49) merlot (13) mi a kő (4) michelin-csillag (8) miskolc (4) monyo brewing co (6) mór (6) művészinterjú (15) narancsbor (4) nyár (14) nyaralás (5) nyári (5) olaszország (23) olaszrizling (27) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (12) pálinkaverseny (9) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pékség (4) pét-nat (11) pezsgő (56) piac (13) pinot noir (9) pizza (5) pofonegyszerű (5) portugália (9) programajanló (28) promóció (8) rácz jenő (5) rajnai rizling (8) recept (163) rosalia (5) rozé (38) saláta (8) sanzon (7) sauvignon blanc (11) somló (26) sommelier (11) soproni borvidék (12) sör (42) sós (70) spanyolország (15) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (12) super 12 (5) sütemény (39) süti (16) svét (17) syrah (7) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (52) száraz szamorodni (5) szekszárd (33) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) szentesi józsef (5) szepsy istván (4) szicília (4) tállya (12) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (9) tavasz (13) tavaszi recept (7) tea (8) tenger (4) tenger gyümölcsei (5) természetes bor (8) tészta (12) tesztelünk (48) tokaj (130) tokaj oremus szőlőbirtok (6) tokaj-hegyalja (92) tokaji aszú (36) torta (4) tramini (5) tudnivalok (4) túra (6) utazás (39) utazunk (22) vacsora (9) verseny (12) villány (14) villányi borvidék (62) vörösbor (56) vylyan (20) zarándokút (6) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (7)