Syrah magyar módra

2020.02.20. | Szabó Edit
Nagyon vártuk ezt a kóstolót, igen kedveljük a fajtát. Igaz, kicsit szűkebb ívet rajzoltunk, mint szerettünk volna, de így is 5 borvidék 9 pincészetének tíz bora plusz egy francia syrah került a vaktesztelők elé…
 


Akárcsak sok más társáé, a syrah szőlőfajta eredete is sokáig vitatott volt. Egészen az utóbbi évtizedekig tartotta magát az az elképzelés, hogy a syrah valójában Perzsiából származik, nevét Shiraz városáról kapta, és a keresztes lovagok hozták Európába. Más vélekedések szerint az őshazája Szicília, közelebbről Szirakúza, ahol a fajta ma is nagy népszerűségnek örvend. Az igazság azonban az, hogy a syrah ízig-vérig francia, két helyi fajta, a dureza és a mondeuse blanche természetes kereszteződéséből nemesítették tovább. A Rhône völgyéből indult hódító útjára, de mára igazi világfajtává vált, és a szőlőtermő országok nagy részében, így Magyarországon is találkozunk vele. Két elnevezése terjedt el: a shiraz inkább az Újvilágban, míg a syrah az Óvilágban használatos.



A fajtáról
A syrah kifejezetten imádja a meleget, viszont nincs jó viszonyban a mészkőtartalmú talajokkal. Ha olyan helyre telepítik, ahol nem kapja meg a számára szükséges hőmennyiséget, kissé vékony, fantáziátlan bor készül belőle, ha viszont megfelelően beérik, komplex, dús, fűszeres bort ad, amelynek kifejezetten jól áll a hosszabb fahordós érlelés.

A syrah illat- és ízjegyei
Attól függően, hogy a szőlő hűvösebb vagy melegebb területen termett, a bor is más-más aromavilágot hordoz. Ha például egy jó ausztrál shirazt iszunk, akkor főként a fekete bogyós gyümölcsösséget, a szedres, fekete ribizlis, áfonyás jelleget fogjuk benne megtalálni, némi fekete csokis, füstös felhanggal, egy kis liquorice-szal. Ez a világ az érleléssel egyre mélyebbé válik, a gyümölcsösség eltűnik, helyette földes, avaros jegyek jelennek meg a borban. Egy elegáns, kissé hűvös francia, például észak-rhône-i syrah esetében viszont inkább a fűszeres, borsos karakter dominál a borban, és gyakran szépen mutatja a termőhelyi jelleget is.



A tesztről
A Borsmenta tesztjét a Boriroda borbárban tartottuk. Több bort is meghívtunk, szerettünk volna szélesebb ívet rajzolni, de végül 5 borvidék 9 pincészetének 10 bora érkezett meg hozzánk, plusz az az egy francia, amit közvetlenül a teszt előtt kaptunk a házigazdáinktól (köszönet érte), így már a csoportképre sem kerülhetett fel. A legfiatalabb bor 2019-es, a legidősebb 2015-ös évjáratú volt.



A legjobb 5 közé két egri, egy balatonfüredi és egy villányi került, na meg az a bizonyos francia Crozes-Hermitage-ból.  A harmadik-negyedik helyen holtverseny alakult ki. (Megjegyzés: az alábbi lista a teszten résztvevő újságírók átlagpontszámai alapján készült, nem minden ponton egyezik a cikkíró véleményével.)


Az ötödik – Vylan Szőlőbirtok és Pincészet: Villányi Syrah 2015



A Kisharsány határában található Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokközpontját és hozzá a festői szépségű mediterrán teraszt már sokszor ajánlottuk a Borsmenta olvasóinak figyelmébe. Egy langyos nyári napon ott leheveredni, nézni a bárányfelhőket, kezünk ügyében egy pohár tökéletes vörösborral több mint boldogság.

A kisharsányi birtok 2015-ös syrah bora olyan csokis, olyan fűszeres, hogy kedvünk lenne egy francia csokitorta mellé megbontani. Friss gyümölcsöket már hiába keresünk benne, de az aszalt vörös áfonyás, somos, meggylekváros karakter egy kis földes, céklás világgal kiegészülve igen tetszetős. Ételhez jobban illik, mint csendes borozgatáshoz, de az elmélkedésben remek társ. Igyuk élvezettel, de már ne tartogassuk sokáig.


Az egyik harmadik-negyedik – Château d’Ampuis; E. Guigal: Crozes-Hermitage 2016



A Guigal család 1946-ban alapította meg birtokát egy Ampuis nevű kis francia faluban, a Côte-Rôtie apelláció szívében. A pincészet apáról fiúra szállt, és a terület folyamatosan növekedett. Ma a Rhône-völgy legkiválóbb apellációiban vannak ültetvényeik: Côte-Rôtie, Condrieu, Saint-Joseph, Hermitage, Crozes-Hermitage, Châteauneuf-du-Pape. A Crozes-Hermitage-ról származó bor klasszikus észak-rhône-i, a vörösök mindig syrah-ból, a fehérek a két helyi fehér fajtából, marsanne-ból és roussanne-ból készülnek.

A 2016-os Crozes-Hermitage vörösbor illata hűvös, elegáns, nagyon fűszeres. Az eukaliptusztól a babéron át a kakukkfűig, a somtól az áfonyán és a meggyen keresztül a galagonyáig sok minden érezhető benne, de nem túláradóan. Nagyra értékeljük, hogy az illat elegáns marad. Kóstolva meglepően sima, szinte bársonyos. Mértéktartó, elegáns bor, nyugodtan eltehetjük még néhány évre, jól áll neki az idő, de ha most támad hozzá kedvünk, pattintsuk fel nyugodtan. Szeretni fogjuk.

A másik harmadik-negyedik – IKON Borászat: Fekete Tulipán Shiraz 2016



Talán kevesen tudják, hogy a rádpusztai dombok ölelésében található IKON borászat 2007-ben Konyári János szakmai irányítása mellett jött létre. A saját családi borászatát is vezető borász 2017 májusában köszönt el a birtoktól, ahogyan az élettől is. Azóta a felhőkön üldögélve figyeli, hogyan boldogulnak az irányítással a gyerekek. A Konyári Birtokot fia, Dani, az IKON-t lánya, Bori viszi, aki már korábban is ott dolgozott édesapja mellett.

A Fekete Tulipán Shiraz dűlőszelektált szőlő válogatott terméséből készült. A gyümölcsöt a Diós-tetőn a napsugár, a bort 16 hónapon át 225 literes magyar és amerikai tölgyfa hordó érlelte. Mély rubinszíne csodálatosan szép, fűszeres, eukaliptuszos, enyhén borsos illatát piros és fekete bogyós gyümölcsösség keretezi. Érett, gazdag, nagy bor, vadételek méltó párja lehet.

A második – Kovács Nimród Borászat: Soul Syrah 2016



Tíz éve már, hogy Kovács Nimród megalapította borászatát az Egri borvidéken. A korszerű birtokközpont Eger klasszikus pincesorán, a Verőszala utcában található, az ültetvények pedig a várost körülölelő dombokon és hegyeken, a Nagy-Egeden, valamint a noszvaji Nyilasmár- és Nagyfai-dűlőben. Aki arra jár, nézzen be hozzájuk, a pincészet szívesen látja a vendégeket.

Soul névre hallgató syrah boruk a Monopole sorozat becses tagja. Azért kapta ezt a fantázianevet, mert a pincészet tulajdonosa imádja a jazzt, és meggyőződése, hogy egy pohár jó bor fokozza a zenei élményt. A 2016-os syrah nagyon szép, fűszeres, fekete cseresznyés jegyekkel hódít, hozzá a szőlőt a két noszvaji dűlőben szedték, és kíméletes feldolgozás után magyar és francia hordóban érlelték 18 hónapig. Lendületes, energikus bor, krémes textúrával, szép érlelési aromákkal. Aki a fajtát szereti, ezt a bort imádni fogja.

Az első – Celebratio: Syrah 2017



Domokos Attila neve szinte egyet jelent a tokaji Dobogó Pincészettel, hiszen a Zwack Izabellával közös vállalkozás főborászaként ismerjük már idestova 17 éve. Hogy ez a bor mégsem tokaji, azt – feltételezzük – nem kell magyarázni. (Ámbár a Kreinbacher Birtok izgalmasan ásványos somlói syrah-ját kóstolva az ember néha eltöpreng, milyen különleges syrah-t adhatna a Tokaji borvidék vulkanikus talaja…) A bort Domokos Attila az erdőbényei Kalydy András barátjával együtt készítette, idős tőkékről, komoly hozamkorlátozással. Mindössze 2 hordót töltöttek meg vele, vagyis 840 palack létezik belőle a világon. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, de bárki megkóstolhatja a pincéjükben (nem a Dobogónál), csak vegye fel a kapcsolatot előtte a borásszal.

Ebben a borban minden benne van, amiért a syrah-t szeretni lehet. Elegancia, báj, energia, fűszerek, annyi kakukkfű, hogy az ember szinte azonnal báránysültre gondol, rengeteg friss meggy, érett szilva, de már egy kis cékla is befigyel a maga földes világával. Komplex, krémes, nincs benne semmi puhányság, egyszerűen csak végighömpölyög az emberen, de olyan jelenléttel, hogy képtelenség másra figyelni. Boldogan kóstolgatnánk még néhány évig, figyelve a változásait.
„Tesztelünk” rovatunkban mindegyik borról külön-külön is írunk.


A teszten az alábbi kollégák voltak jelen:



Dervenkár István (blogger), Kiss Michal (NieWinne Podróze), Csepe Erika (Borvidékmánia), Szerdahelyi Krisztina (szabadúszó), Nyerges Márton (Boriroda), Pesti Eszter (Borsmenta), dr. Vargha Márk (Borsmenta), Szabó Edit (Borsmenta) és Hatvani Szabolcs (Borsmenta).




Íme a teljes borsor – a pincék szerinti betűrendben:

Csányi Pincészet: Teleki Villányi Shiraz 2019; Domokos Attila: Celebratio 2017; E. Guigal Château d’Ampuis: Crozes-Hermitage 2016; Heumann Pincészet: Syrah 2015; IKON Borászat: Shiraz Dióstető 2017; IKON Borászat: Fekete Tulipán Shiraz 2016; Kerekes Szőlőbirtok és Pince: Syrah 2017; Kovács és Lánya Borászat: Syrah 2018; Kovács Nimród Borászat: Soul Syrah 2016; Németh János Pincészet: Deviant Syrah 2018; Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet: Villányi Syrah 2015.
 
Fotó:
Vető Gábor

Iszunk

Hárslevelűk csatája

2019.05.27. | Szabó Edit
Fontos és izgalmas Kárpát-medencei szőlőfajta, mégsem kapott eddig soha vezető szerepet. A Borsmenta tesztjén 6 borvidék 18 hárslevelű borát kóstoltuk végig, a legidősebb 1995-ben, a le…
Iszunk

A nagy olaszrizlingteszt Vol. 1.

2019.11.07. | Szabó Edit
A Borsmenta olaszrizlingtesztjére olyan sok bor érkezett, hogy kénytelenek voltunk két részletben megrendezni a rangadót. Az első forduló után egy egri, egy mátrai és egy balatonfüred-c…
Iszunk

A nagy olaszrizlingteszt Vol. 2.

2019.12.10. | Szabó Edit
Befejeződött a Borsmenta olaszrizlingtesztje. A második fordulóban két badacsonyi és egy mátrai bor került a dobogóra, összesítettben a Nyári Pince 2015-ös késői szüretelésű olaszrizlin…
Iszunk

Aszúteszt a Borsmentán

2019.12.17. | Szabó Edit
A tokaji aszú illik a karácsonyi asztalra, és bízunk benne, hogy tesztünk eredménye segít majd a választásban. A Borsmenta minősítő kóstolóján 8 különböző stílusú és évjáratú aszúbort k…
Iszunk

Merlot – a folyékony bársony

2020.01.12. | Szabó Edit
A merlot az egyik legnépszerűbb szőlőfajta hazánkban. Nagy házasítások megbízható alkotórésze, de önálló borként is sokan palackozzák. Ezen az estén 6 borvidék 12 borán keresztül ismerk…

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (70) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (15) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (267) borász (33) borászok borásza (5) borbár (28) borfesztivál (27) bori mami (5) boriroda (11) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (26) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (91) bortúra (23) borvacsora (14) borverseny (14) bott pince (29) bottszerda (21) budapest (192) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (13) csirke (6) csokoládé (10) cukrászda (11) dél-balaton (4) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (75) eger (35) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (126) etyek (11) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (54) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (103) iszunk (4) kadarka (14) káli-medence (5) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (11) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) köveskál (4) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (7) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (38) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (9) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (49) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (8) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (8) somló (11) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (27) szekszárd (28) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) tállya (9) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (7) tészta (8) tesztelünk (5) tokaj (111) tokaj-hegyalja (70) tokaji aszú (29) tudnivalok (4) túra (4) utazás (21) utazunk (5) vacsora (9) verseny (10) villány (8) villányi borvidék (41) vörösbor (34) vylyan (11) zenit (5) zöld veltelíni (4)