Sebestyén Pince: Iván-völgyi Bikavér 2016

2019.10.15. | Szabó Edit

Ez a bikavér maga a folyékony elegancia. Azoknak az értő fogyasztóknak ajánljuk, akik szívesen fedeznek fel újabb és újabb rétegeket egy borban…

 

A bor közepesen intenzív rubinszíne olyan, mint az érett meggy, ám mellette az érleltség jeleként már borostyánszínű árnyalatok is megcsillannak. 

Illata finom, visszafogott, de nagyon sokrétű: florális jegyek éppen úgy felfedezhetőek benne, mint piros bogyós gyümölcsösség és visszafogott fűszeresség. A májusi cseresznyés, érett meggyes, ribizlis, málnás, naspolyás világ szépen keveredik a hordós érlelésre utaló étcsokoládés, édesfűszeres jegyekkel.

A korty intenzív, lendületes, az ornamentika egyértelműen a határozott alapokat adó savakra épül, a tannin érett, finomszemcsés, és bár az alkohol egy kicsit fűt, ezt a bor kivételes eleganciája miatt meg tudjuk bocsátani. Ízben visszatérnek a már illatban ígért jegyek, piros bogyós gyümölcsök és fűszerek sokasága, közepesen hosszú utóízében a cseresznyés ízvilág egy kis meggymagos kesernyésséggel párosul, de ez inkább csak finom ellenpontot ad, nem rontja a hatást. 

Ez a bor ékes bizonyítéka annak, hogy a Sebestyén testvérek nagyon jó érzékkel nyúlnak a bikavérhez. „Ez a legfontosabb borunk” – mondják az Iván-völgyi házasításról, és amennyi gondosság, szeretet és finomság érződik a palackból, ezt készséggel el is hisszük nekik. 

(87 pont)

2019. április 16-án kóstoltuk a Kóstolom Borbárban.

 
A Borsmenta értékelése :
A bor neve : Iván-völgyi Bikavér
Termelő : Sebestyén Pince
Termőhely : Szekszárdi borvidék
Évjárat : 2016
Típus : száraz vörösbor
Fajtaösszetétel : 50% kékfrankos, 28% merlot, 13% kadarka és 9% cabernet franc
Alkoholtartalom : 13%
Kapható : Bortársaság
Ára : 6600 Ft
A termelő weboldala : http://sebestyen-szekszard.hu/
Ételajánlatunk: Ricottás császárzsemle
Fotó:
Vető Gábor

 

A pincészet elérhetőségei:

Sebestyén Pince Szekszárd – Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba
Tel.: +36 74 318 360
Mobil: +36 30 378 1210
Cím: 7100 Szekszárd, Kalász u. 26.
E-mail: sebestyenpince@t-online.h


Tesztelünk

Sebestyén Pince: Rosé 2015

2016.10.03. | Szabó Edit
Kellemes, üdítő rozé, amit a benne lévő szén-dioxid-tartalom még könnyedebbé tesz. Jól lehűtve tökéletes társ egy forró nyári estére. Fröccsnek is kiváló.  
Tesztelünk

Sebestyén Pince: Iván-völgyi Bikavér 2012

2017.02.24. | Szabó Edit
Ez a tiszta, gyümölcsös, jó ivású bor öreg tőkék terméséből készült. Azok fogják szeretni elsősorban, akik a bikavérben nem a testet, hanem az eleganciát keresik.  
Beszélgetünk

Bikavér Borongoló Szekszárdon

2017.04.09. | Ercsey Dániel
Ötszáz borturistát vár Szekszárdra az április 29-én startoló Bikavér Borongoló. Az Iván-völgyi kadarkatúra mintájára létrejött program ötletgazdájával, Eszterbauer Jánossal beszélgettün…
Iszunk

Hedonista hétvége az Iván-völgyben

2018.06.20. | Szabó Hajnalka
Szekszárd, Iván-völgy, kadarkatúra. Ezek a kifejezések már nyolcadik éve tartoznak elválaszthatatlanul a júniushoz, és a legutóbbi rendezvény friss élményeivel a lelkünkben azt mondhatj…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (43) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (117) balatonboglári borvidék (14) balatonfüred csopaki borvidék (21) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (63) bornapló (6) borshanta (21) borterasz (16) borteszt (284) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (233) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (4) desszertbor (4) édes (104) eger (68) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (84) furmint február (14) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (150) ipacs szabó istván (4) iszunk (12) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (22) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (12) kovács nimród winery (13) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (19) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (66) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (6) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (22) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (239) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (11) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (33) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (18) sör (46) sós (97) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (49) süti (17) svét (19) syrah (9) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (56) szekszárdi borvidék (14) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (18) tészta (17) tesztelünk (199) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (14) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (13) utazás (74) utazási tippek (34) utazunk (37) vacsora (12) váli péter (4) vega (10) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (29) villányi borvidék (88) vörösbor (132) vylyan (29) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)