Vissza
Bolyongás Indiában
2022.12.02. | Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára
Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára nekivágott Indiának. A két huszonéves magyar lány élményeit folytatásokban közöljük. Az első részben Delhivel ismerkedünk…
Bávatagon és összeborzolt idegrendszerrel landolunk Delhiben a tizenhárom órás repülőút és az abu-dzabi átszállás után. Couchsurfingezünk. Ez egy egész világot behálózó program, aminek a lényege, hogy emberek a világ minden pontján ingyen fogadják egymást, és cserébe a vendég viszontfogadhat utazókat a saját otthonában. Szállásadónk bőrfoteleibe ledőlve egy velünk egyidős dél-indiai fiú chait hoz nekünk. Lassan nyilvánvalóvá válik, hogy ő a ház állandó alkalmazottja (házvezetője? segítője? szolgája? – bonyolult meghatározni), ő főz, takarít, mos. Nehéz alkalmazkodni a rendszerhez, amiben az ember egy pohár vizet se tölthet magának, folyamatos a kiszolgálás. Vendéglátóinkban valószínűleg fel se merül, hogy ez kényelmetlen lehet nekünk.
Mosolyognak, mosolygunk
Másnap az első sétánkon egy tizenéves diákokból álló csoportból kiválik egy fiú, és fényképet csinál velünk. Nevetünk, nem érti, min. Nincs benne önreflexió, eltartás, minden gesztusa tiszta és egyenes. Innentől mindennapossá válik, hogy valaki fotózkodni szeretne velünk, megszeppent indiai gyerekeket lökdösnek a lábunkhoz, nyomnak a kezünkbe egy fénykép erejéig. Egy vendéglátónk szerint ezek az emberek főleg India különböző kisvárosaiból érkező turisták, akik szinte soha nem találkoznak fehér emberekkel.
Egyenruhás gyerekek szaladnak felénk a forgalomban, fehér porral bevont, fűszeres, szárított papajával kínálnak, tapogatnak, mosolyognak, mosolygunk. Bekapjuk a snacket, aztán az első kanyarnál befordulva kiköpjük az avas füstölő ízű göböt. Majomtámadás ér minket. Frissen kisütött samosát veszünk az egyik gettóban, ahol áthaladunk. Ez egy elsősorban Indiában, de más ázsiai és afrikai országokban is elterjedt fűszerezett zöldségekkel tömött batyu. Zöld szószt adnak hozzá, leülünk egy templomrom falára. Helyiek kártyáznak kis csoportokban, váratlan nyugalom.
Mindenki bámul minket
Minden ismerősünk, aki Indiában járt, figyelmeztetett minket, hogy a gyomorrontás elkerülhetetlen, illetve hogy ne együnk az utcáról. Erre mi – más lehetőségek híján, engedve a kíváncsiságnak és az alacsony áraknak – nem hallgattunk, és már az első delhi nap leültünk az egyik nagyobb úton egy biciklire szerelt asztalka mellé, ahol olajban kisült, vékony tésztájú, gömb alakú kenyeret raktak elénk valami barna izével meg egy piros fatönk állagú rakással. Kb. százötven forintból jól lakunk ketten. Mindenki bámul minket. Nem leplezik, nem udvariaskodnak, meredten bámulnak. Néznek, mert kíváncsiak, miért ne néznének. Később megtudjuk, hogy az olaj, amiben a kenyér sült, kukoricaolaj (nem igazán használnak napraforgóolajat, főleg kukorica-, olíva-, szezám-, mogyoró-, mustár- és kókuszolajjal sütnek), a barna folyadék fry dhal, a rakás pedig savanyított-pácolt zöld mangó és csili lehetett.
Pusztulás és élet
Tűrhetetlen bűz mindenhol. Mindenhonnan ömlik a szemét és az étel. Ha valaki elfogyasztotta az ebédjét vagy a vacsoráját, gondolkodás nélkül hajítja a földre az üres papírtányért. Lehetetlennek tűnik a szemétszállítás és -tárolás megszervezése ilyen léptékek mellett. Húszméterenként váltják egymást a szemétdombok, a kutyafalkák, a tehenek, a majmok. Elkerített elegánsabb lakóközösségek, közvetlen mellettük hajléktalankunyhók. Rettentő erővel van jelen egyszerre a pusztulás és az élet, eltűnnek a kontúrok, az élek, hirtelen jelentéktelennek és pöttömnyinek tetszenek az értékek, amelyek mentén eddigi életünket éltük. Semmi pénzért nem lennénk máshol.
Káosz és szabadság
Delhinek minden szeglete fulladásos élmény. Felfoghatatlan a levegő szennyezettsége, a szmogtól sehol sem látni messzire, mindenen fátyol ül. Három éve nyílt meg az első oxigénbár Új-Delhiben, ahol tizenöt percen keresztül lélegezhet be a fizetőképes vásárló tiszta oxigént. Egy negyedórás terápia árából (hat dollár) itt egy hétig esznek emberek.
A káosz összefolyik valamiféle sajátságos, máshol még nem tapasztalt szabadságérzettel.
Rengeteg inger és impulzus folyamatosan minden irányból, kimerítő, szellemileg, érzelmileg egyaránt. Sok energia megy el arra, hogy az ember egyáltalán tudatosítsa, mi történik. A külvárosokkal együtt 22 milliós Delhi méretei és léptékei felfoghatatlanok és őrjítőek. A zaj talán a legmegterhelőbb, mindenki túl akar kiabálni mindenkit, a dudák megállás nélkül szólnak, belépni a metróba megváltás. Női kocsiba szállunk, van benne valami meghitt, ahogy ez a sok különböző korú és ruházatú lány és asszony együtt utazik. Sokan észveszejtően gyönyörű anyagokból varrt szárikban és kendőkben, kevesebben farmerban és pólóban. Egyébként legtöbbször az utcán kolduló nők is úgy vannak öltözve, mintha bálba készülnének.
Életünk legjobb biryanija
A metróból kiérve halott kutya mellett haladunk el, lábai az égbe merednek egy kifacsart pózban, elkapjuk a tekintetünket. Utcagyerek csimpaszkodik ránk, miközben megrohamoznak minket a tuktukos hiénák, egyszere húszan próbálnak meggyőzni arról, hogy őt válasszuk, egyikük kiragad minket a tömegből, és elindul velünk. Többször próbáljuk neki elmagyarázni, hogy nincs nálunk annyi készpénz, amennyit a fuvarért ajánlott, rakjon ki minket hamarabb. Nem járunk sikerrel, elvisz minket a lakópark bejáratáig, ahol aztán húsz percen keresztül várja, hogy egyikünk felszaladjon az egyik toronyház tizedik emeletére, és lehozza a hiányzó húsz rupiát (körülbelül 100 Ft).
Jó este leülni a vendéglátóink dohányzóasztala köré. A vacsora későn érkezik, szabadon értelmezik a mindjárt kész kifejezést, holtfáradtan is megállapítjuk, hogy életünk legjobb biryaniját esszük, egyszerűségében nagyszerű: friss zöldségekkel összesütött fűszerezett rizs.
(folytatjuk)
A szerzőkről: Törley-Havas Sára 25 éves, egy éve vette át dramaturg diplomáját a Freeszfe-n. Sahin-Tóth Sára 22 éves, negyedéves zenés színházrendező szakos hallgató ugyanott. Mindketten először járnak Európán kívül. India mellett hirtelen felindulásból döntöttek, nem is nagyon tudnak egzakt választ adni a miérteket firtató kérdésekre.
Fotó:
Törley-Havas Sára és Sahin-Tóth Sára
