Vissza
Ahol a madár se… 2. rész
2022.06.13. | Vargha Márk
Vannak csodás helyek a világban, amelyek valamiért kívül esnek a magyar turisták többségének radarján. Vargha Márk minisorozatának második részében Hollandia délnyugati csücskében időzünk…
Hollandia az egyik kedvenc országom, de a Borsmenta Utazunk rovatában most írunk róla először. Persze lehetne jobb az időjárás, és lehetnének kedvezőbbek az árak, de valahányszor ott járok, kisimulok. Minden zökkenőmentes, az út során soha nem történik semmilyen probléma. (Persze mindezt turistaként állítom, ott lakni mindig más, ezt tudjuk.) A vonat minden kisvárosba elvisz, gyorsan, pontosan és kényelmesen, fél órán belül van csatlakozás bárhová. Az utcák tiszták, sok a virág, folyton-folyvást vízimadarakba botlunk, a falvakban és a városokban már-már zavaró a takarosság, és amin mindig meglepődünk: nagyon-nagyon jókat lehet itt enni. Holland barátaink nemzeti konyhája persze nem véletlenül nem terjedt el, de páratlan tanulási képességük által akár eldugott, kis egységekben is magas színvonalon tálalják a francia, belga, olasz és ázsiai ihletésű fogásokat, és fiatal szakácstehetségeik minden évben ott vannak a Bocuse d’Or élbolyában. A stresszmentességre a gazdag kulturális örökség, különösen a hírneves festők – Vermeer, Bosch, Rembrandt, Brueghel, Van Gogh, s még hosszan sorolhatnánk – hagyatéka pedig csak rátesz egy lapáttal, de a modern festészet kedvelői sem lehetnek csalódottak, hiszen Mondrian is idevalósi.
Az ő születésének kerek, 150. évfordulóját most ünnepli az ország, így sokszor beleakadhatunk késői korszakának jellegzetes, színes geometriai formákat, elsősorban téglalapokat felvonultató motívumaiba. Szülővárosa, Amersfoort az egyik legkedvesebb városom. Itt úgy futnak a csatornák és az utcák, ahogy sehol máshol – legalábbis szerintem. De kedvelem Delftet, Haarlemet és Goudát is, Zaanse Schans és Kinderdijk szélmalmait, a De Haar- és a Muiderslot-kastélyokat, szeretek homárlevest kanalazni Scheveningen csikkmentes, homokos strandján, biciklizni Otterlo mellett a Hoge Velouwe Nemzeti Parkban, melynek közepén a lebilincselő műgyűjteményt rejtő Kröller-Müller Múzeum van, hatalmas hozzá csatlakozó szoborparkkal. Igen, Hollandia tényleg rengeteg kincset rejt Amszterdamon és Hágán túl is, bár a két főváros népszerűségét tökéletesen megértjük.
A Dhooge család osztrigafarmja
Mindez azonban talán nem lett volna elég ahhoz, hogy megszülessen ez a cikk. Akkor dőlt el, hogy billentyűzetet ragadok, mikor megérkeztem a délnyugati Zeeland tartomány kapujánál fekvő Yersekébe. A jellegzetes hangzású falu szélén immár 1906 óta működik a Dhooge család osztrigafarmja. Kicsiny kiállítótérben mutatják be e nemes és megosztó csemege életciklusát, nevelésének módszereit, minőségellenőrzését és osztályozását. Dhoogéék a két hollandon kívül francia, ír és portugál fajtákat is nevelnek ebben a régióban, négy vízterületen. A yersekei medencék mellett található Oesterij nevű éttermükben meg is lehet kóstolni mindegyiket levesbetétként, nyersen vagy gőzölve.
Az általam kóstolt holland osztrigák között fontos különbségek vannak. A csúcsterméket, a Holland Birodalmi Osztrigát (nem tréfálok, ez a neve ennek az ínyencségnek) 150 hektáron tenyésztik a Grevelingen-tóban és a Keleti-Scheldt-szorosban. Előbbi közel húsz éve Natura 2000 terület, Európa legnagyobb sóstava. A szigorú szabályozás és ellenőrzés miatt mindkét terület Európa egyik legtisztább és tápanyagban leggazdagabb szaporodóhelye. Ez a kagyló nyugalmat és csendet igénylő fajta, nem bírja a fagyot, ezért mélyebb, soha ki nem száradó telepeken tenyésztik (ún. fenéktenyésztés). Íze erőteljes és krémes, utóíze hosszú. Szeptember közepétől május közepéig kapható, de az idén rövidebb volt a szezon, ezért most nem szerepelt az étlapon. Így két másik fajtát tűztem a villámra, ám ezt egyáltalán nem bántam meg.
A Zeeland Creuse és az Oesterij Special
A durva külsejéről felismerhető Zeeland Creuse-t a Keleti-Scheldt torkolata mentén fekvő, összesen 105 hektárnyi parcellán, fenéken tenyésztik. Két-három év után kész a fogyasztásra. Íze a gyümölcsösnek, a frissnek és a sósnak szép kombinációja. Ennél a fajtánál – bár nem tolakodóan – előjött a Santiago de Compostelában már megtapasztalt tengeríz, a másiknál, az Oesterij Special nevű osztrigánál viszont nem. Az krémesebb, lágyabb ízű volt, a formája pedig szabályosabb. Nem véletlenül: a tenyésztése nem a fenéken, hanem osztrigaállványokhoz rögzített zsákokban és kosarakban történik, és az árapály hatására szebb, vastagabb héja képződik.
Nem árulok el titkot, ha megosztom olvasóinkkal: egy ilyen különleges, jóféle picpoul de pinet fehérborral kísért ebéd után kedvet kaptam a szeptemberi osztrigafesztiválhoz is…
Zeeland tartomány
Zeelandnak, azaz Tengerföldnek nemcsak áldás, hanem átok is a víz. 1421-ben százezer, 1953-ban kétezer ember életét követelték az áradások. Ezután komoly mérnöki bravúrral sikerült olyan vízszabályozási rendszert kiépíteni, amely által a tragédiák a múlt ködébe veszhettek. Ma a tartomány, amelyről Tasman a csendes-óceáni államot felfedezésekor elnevezte, a csendben pihenni vágyók, a terepbringázók és a vízisportolók célterülete. Számtalan mesés városa közül székhelyét, Middelburgot, valamint két ékszerdoboz városkát, Veeret és Zierikseet tudtam egy napba sűríteni, de eltöltöttem egy bő órát a fehér homokos Aloha Beachen is.
Middelburg, Veere és Zieriksee
Más holland városokhoz hasonlóan a 47 ezer lakosú Middelburg is a 17-18. században élte fénykorát, a holland Kelet-Indiai Társaság központjaként. Látképét a flamand hatású városháza határozza meg. Érdemes azonban nemcsak az épület által uralt téren, hanem a számtalan hangulatos környékbeli utcában is gyalogolni egy kiadósat, megkóstolni a helyben készült cukros brióst, csokoládét, karamellát, sőt karamell-likőrt. Az Abdij (Apátság) nevű komplexumtól – amely három (!) egymásból nyíló templomot, helytörténeti múzeumot és sok más közcélú épületet foglal magába – mindenképp megéri átsétálni a hangulatos, Damplein nevű térre, és megfejteni a máshol nem igazán, csupán Zeelandon látható házneveket az ajtók felett.
Veere, amelynek neve kompot jelent, ezerötszáz lelkes hangulatos falu Middelburgtól kőhajításnyira. Csatornaparti fekvésének köszönhetően a vírustól nem terhelt időkben a városka évente 4 millió turistát vonz. Ottjártunkkor alig tucattal találkoztunk, így kényelmetlenség nélkül láthattuk bájos utcáin túl az ámulatba ejtő községházát, a gyapjúkereskedelemnek hajdan helyet adó Skót Házat, valamint a Nagytemplomot, amelynek meglepően kicsi ablakait valószínűleg az erős szél indokolja.
Zieriksee tízezres kisvárosának alkonyati atmoszférája szintén feledhetetlen. Annyit fényképeztem egy-egy utcán, hogy hazahozzam a vizuális élményt, hogy rám sötétedett. Az itt is pompás városházán túl a település nevezetes épületekkel ugyan nem dicsekedhet, mégis nagyon örültem, hogy itt fejeztem be a zeelandi kirándulást. Nem kérdés, hogy a kimaradt városokra és strandokra hamarosan vissza fogok térni.
Ez a föld, amelynek harmadát víz borítja, mindössze 10 óra alatt vált igazi favorittá számomra. Megkockáztatom: rajongásom gyors kialakulásában egyes kagylófélék is szerepet játszhattak…
Fotó:
Vargha Márk
