Elszöktünk az Isztriára

2022.06.10. | Németh Judit
Halpiac Rijekában, ebéd és desszert Voloskóban, felhőtlen pihenés Rabacban, borozgatás a Kozlović Pincészetnél – ha ügyesen szervezzük, még két kisgyerekkel utazva is sok minden belefér egy rövid horvátországi kiruccanásba…


Május utolsó napjaiban épp a nyaralást tervezgettük, amikor a térképek és az útikönyvek fölött egyszer csak elveszítettük a türelmünket. Rájöttünk, hogy nem várunk tovább: tenger kell, sós levegő, a halpiac jellegzetes illata – mellé egy korty hűs malvázia, és mindez azonnal. Egy perc alatt döntöttünk.

Horvátország sokáig nem szerepelt az úti céljaink között, mert valahányszer eszünkbe jutott, lelki szemeink előtt azonnal megjelentek az éttermekben fürtökben lógó turisták és a több órás várakozás az utakon. Ha tombol a nyár, ez bizonyára így is van, de miért is ne előzhetnénk be a szezont, ha nem a tengeri fürdőzés utazásunk fő célja? Az alig ötórás autózással elérhető Isztriai-félsziget a Monarchia idején is kedvelt üdülőközpont volt, építészete, gyönyörű villái máig őrzik ennek az emlékét. Felpakoltuk a családot, és irány a tenger!



A rijekai halpiac és a voloskói Valle Losca konoba

Rijeka volt az első megállónk. A kikötő tőszomszédságában álló hatalmas halpiac a budapesti Vásárcsarnokhoz hasonló patinás épület, ahol egymást érik a standok, hatalmas a nyüzsgés, a jégen pedig a napi friss fogás. Ide csak beszimatoltunk, pontosabban betoccsantunk, mert a padlón vastagon álló víz hamar átszalad a nyitott lábbelinken. Ha igazán friss tengeri ételekre vágyunk, a piac körül számtalan konobát (fogadót) találunk, ahol nem ritka jelenség, hogy a pincér a rendelésünk után egy nagy tálcán egyensúlyozva hozza át a piacról a friss alapanyagokat.



Mivel korán érkeztünk, úgy döntöttünk, hogy nem a rijekai piac mellett, hanem Voloskóban, az Opatijával egybeépült kis tengerparti halászfaluban fogyasztjuk el az ebédünket. A helyiek ajánlására a Valle Losca konobába tértünk be. A pici étterem terasza – amelyet egy út választ el a konyhától – igazi mediterrán hangulatot áraszt: öt kicsi asztal, cseréptetős házak, és alattunk a tenger. Az ötven éve családi vállalkozásként működő étterem a slow food alapelveit követi: helyi alapanyagokat használ, a kínálat annak megfelelően alakul, hogy aznap éppen milyen hal akadt a horogra. Az írott menü mellett (helyett) érdemes a napi ajánlatot kipróbálni, amit nagy lelkesedéssel és kitűnő angoltudással ad át a pincér.



A friss tengeri halkínálat mellett (nekünk előételként tengeri sügér és kéksügér került a tányérunkra, citrusos, csicseriborsós és édesköményes körítéssel) házi tésztájáról is híres a hely – mi is megkóstoltuk a szarvasgombás-tejszínes fricelli tésztát. Főételként rombuszhalat kaptunk, isteni kápiás-paradicsomos szószban, mellé pedig mángoldos burgonyapürét. A köret különleges ízét a tengervízben főtt burgonya adta.



 
A KaoKakao cukrászda és a rabaci Valamar Girandella Resort

Még az utcából sem kell kigurulnunk, hogy elérjük a Gault & Millau ajánlásában is szereplő KaoKakao cukrászdát. A gyönyörűen megkomponált sütemények komoly önfegyelmet kívántak tőlünk – két felnőtt és két kisgyermek (utóbbiak minimális cukorbevitellel) 6 különböző édességet válogatott össze… és képtelenek voltunk bármelyikről lemondani.



A pisztáciás-mogyorókrémes tarte fáradt zöld színével és ropogós pisztáciakérgével csak úgy olvadt a szánkban, de a málna-gránátalma tarte párosítása, vagy éppen az étcsokoládés-maracujás szelet is lehengerlően finom volt.



Ezek után persze jólesett volna egy kis szieszta, de várt minket Rabacban a Valamar Resort. A szálloda egy külön beszámolót is megérne (vigyázat, családos tartalom következik!).

Elfogadtuk, hogy gyermekekkel utazni némi kompromisszummal jár, ahhoz viszont ragaszkodunk, hogy az étkezések is élményszámba menjenek. Magyarországon kevés olyan helyen jártunk, ahol a gyerekeket is tárt karokkal várják, ugyanakkor a reggeli-vacsora is 5 csillagos élmény (és mindezt meg is tudjuk fizetni). A Valamar Girandella Resort hatalmas piros pontot kapott nálunk. A friss zöldségek-gyümölcsök, helyi sajtok és sonkák mellett halak, pástétomok, helyi lekvárok és lépes méz is szerepelt a reggeli kínálatban, a gyermekeknek külön kis sarokkal, ahol megtalálhatták kedvenceiket.



Reggeli után a hosszú tengerparti sétány és számtalan gyerekprogram segített abban, hogy megéhezzünk ebédidőre. Nagyra értékeltük, hogy a kínálatban mindig szerepelt friss hal, a tenger gyümölcsei változatos formában elkészítve (rák grillen, tintahalkarikák, rizottó kagylóval és apró rákokkal), rengeteg friss saláta, de a húsevőknek sem okozott gondot kedvükre valót találni. A vacsora is hasonló volt, csak még egy picit több és különlegesebb.  



A medencékkel, mindenféle kölcsönözhető vízi és szárazföldi járművel, játszószobákkal és tündéri animátorokkal működő szálloda igazi paradicsom a családos nyaralóknak. Elégedetten nyugtáztam, hogy az összes vendégnek hasonlóan küzdelmes a minimum két gyerekből álló kontingensét igazgatni, ugyanakkor itt minden adott volt ahhoz, hogy felhőtlenül jól érezzük magunkat.
Mind telítettségben, mind árazásban az elő- és utószezont ajánljuk a szállodában (tehát május végéig vagy szeptember közepétől).




Egy pohár bor a Kozlović Pincészetnél
Akiknek a rengeteg program ellenére kedvük támad kimozdulni, Rovinj vagy éppen Pula felkeresése mellett szívből ajánlom a Kozlović Pincészetet (Kozlović Winery (kozlovic.hr)). A 2019-es évjáratú Selekcija Malvazija borukat kóstoltuk, amely egyszerre volt üde és komplex, halas vacsoráink kedvenc kísérője. A pincészetnek nem csak a borai, de az elhelyezkedése, építészete is különleges élményt nyújt. Előzetes bejelentkezést követően lehetőség van a birtok és a borok felfedezésére is.


Bónusz hazafelé: a balatonfenyvesi Hubertus Hof



BÓNUSZ: hol együnk, ha hazafelé megéhezünk? Két rövid pihenőt is beiktattunk, de nem volt elég. Végül megálltunk a balatonfenyvesi Hubertus Hofban, hogy együnk valamit. Nem is dönthettünk volna jobban, a kiszolgálás bőven kárpótolt bennünket a végignyafogott kilométerekért! A Terra Pannonia húsüzem mintaéttermeként is működő Hubertus Hof igazi békebeli hely, tulajdonosai, Regina és Oliver Hahnenkamm immár 25 éve azon fáradoznak, hogy csúcsminőségű Angus marhahússal lássák el a piacot. Itt fogyasztottuk el életünk egyik legfinomabb Angus-burgerét és azon tanakodtunk, hogy a korábban kóstolt és Angusként kínált hamburgerhúsok vajon miért nem ugyanezt az élményt hozták.



És persze jó hír, hogy nem csak egy horvátországi hosszú hétvége után szabad őket útba ejteni. Az étel finom, és a szobák is kényelmesek – aki a Balaton déli partján keres minőségi vendéglátóhelyet, mindenképpen számoljon vele!
 
Fotó:
Németh Judit

Utazunk

Hétvége Szicíliában 1.

2016.02.08. | Szabó Edit
Catania
Catania A rejtett zugok, a bezáruló-kitáguló terek komótos bebarangolása, a kávézók, éttermek kínálatának alapos érzékszervi vizsgálata itt a legnagyobb élmény...  
Utazunk

Borough Market – az ezeréves piac

2016.10.19. | Szabó Edit
Szombati gasztrokaland Londonban
Mondják, a leghíresebb tévészakácsok is feltűnnek itt néha. Nos, Jamie Oliverrel vagy Gordon Ramsay-vel még soha nem sikerült összefutnunk, de szerencsére van a piacnak egyéb vonzereje…
Utazunk

Öt kötelező program Lyonban

2019.01.29. | Vargha Márk
Budapestről közvetlen fapados járattal kényelmesen eljuthatunk Lyonba, de készüljünk fel rá, hogy a város felfedezésére egy hétvége nem lesz elegendő. Most megmutatjuk, hogy mi fér bele…
Utazunk

Marche: Közép-Olaszország nyugodt arca

2019.09.15. | Vargha Márk
A tenger éppoly kék, az építészet éppoly izgalmas itt, mint Olaszország kedveltebb régióiban, Marche mégsem tartozik a legnépszerűbb turistacélpontok közé. Pedig megér egy kisebb köruta…
Utazunk

Puskás Panni Szicíliában járt, és evett…

2022.01.12. | Puskás Panni
Puskás Panni, író, a Revizor kritikai portál újságírója 2021 nyarán egy hónapot Szicíliában töltött. Gasztronómiai élményeiről háromrészes sorozatban mesél a Borsmenta olvasóinak. Ez az…
Utazunk

Wachau két keréken

2022.04.29. | Gónusz Gabriella
Csillogó kék, fűszeres zöld, édes sárga – két intenzív nap a színek és az ízek vonzásában. Pattanjatok biciklire, és irány Wachau! Mutatjuk az utat…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)