Vissza
Vártól kikötőig
2017.10.25. | Raab Zsuzsanna
Az Algarve szó az arab eredetű Al-Gharb kifejezésből ered, melynek jelentése: a Nyugat. A térség néhány évszázadig mór uralom alatt állt, így a lélegzetelállító partszakaszokon túl érdemes kalandoznunk a környék történelmi látnivalói között is!
Bármennyire nehéz elszakadnunk a strand közelségétől, mégis itt az idő, hogy felfedezzük a „saját Dél-Portugáliánkat”. Ha meguntuk a fürdőzést, és elmerészkedünk a régió belseje felé, feltárul előttünk Algarve tradicionális, az útikönyvek leírásától eltérő és kifejezetten szerethető arca.
Első úti célunk Silves, amely a hajdani mór Algarve fővárosa és kulturális központja volt. Érdemes elsétálni az itt magasodó erődig – ugyan kissé meredek az út felfelé, de mi Lisszabon után edzettek vagyunk, nem bánjuk a hegymászást a macskaköves utcákon, ráadásul a látvány bőven kárpótol. A jellegzetes, vörös homokkőből épült vár kiváló állapotnak örvend, kapujánál portugál zászlót lenget a szél, falai régi időkről mesélnek.
Az erőd maga mór eredetű, de a keresztények is használták. Fent, a várfalak ölelésében zöld liget fogad: a narancsfák között kortárs szobrászok műveiben gyönyörködünk. Lassan itt az ideje meginni egy csésze kávét, hozzá pedig mandulás-fügés édességet kóstolunk – természetesen helyi alapanyagokból. Miután megcsodáljuk Silves katedrálisát is, nincs kétségünk afelől, hogy az Arade folyó menti, meredek dombra épült városka igazi gyöngyszem: egykori báját megőrizve háborítatlan nyugalom fogadja az ide látogatókat.
Lagost, következő kirándulásunk helyszínét egészen nyugatra, az óceánparton találjuk. Autóval és vonattal egyaránt megközelíthetjük – mi szeretünk vonatozni, úgyhogy szívesen vállaljuk a nagyjából egy órányi zötykölődést. Lagosba érkezvén elsőként a sirályok köszöntenek minket: a vasútállomástól pár percnyi sétára rögtön a kikötőnél találjuk magunkat, ahol kicsit az az érzésünk, mintha Portugália összes sirálya itt gyülekezne! Miközben a végtelen vizet kémleljük, gondolatban felidézzük a felfedezések korát, hiszen Tengerész Henrik innen indult hódító útjaira Afrika partjai felé.
Lagos egykor a rómaiak, majd a mórok uralta terület volt, de az 1755-ös földrengés és szökőár szinte teljesen elpusztította, így sajnos nem találunk régi építészeti emlékeket. Azt mindenesetre tudjuk, hogy Lagosban létesült az első európai rabszolgapiac. Épen maradt viszont a régi városfal, amelyen belül pezseg az élet: a sétányok szinte mindig telve emberekkel, a legkülönfélébb üzletek kínálják portékáikat, szinte elszédülünk az éttermek és a kávézók között. Nem sokáig időzünk a központban, a tömeg elől a kanyargós utcákon hamar az óceán felé vesszük az irányt.
.jpg)
Lagos híres a csodálatos, képeskönyvbe illő partszakaszairól. A barlangokat és öblöket hajóval járjuk be, és nagy szerencsénk van: tapasztalt hajóskapitányunk már többször átszelte az Atlanti-óceánt. Ahogy távolodik a kikötő, a nyíltabb vizeken kellemesen hűvös a szél, és már nem perzsel olyan forrón a nap. A homokkő sziklák érdekes alakzatokat formálnak: ki-ki fantáziája szerint mást és mást láthat bennük. Kis hajónkkal olyan öblökbe is eljutunk, amiket a partról vagy egyáltalán nem vagy csak hosszú lépcsősoron tudnánk megközelíteni. Az óceánon száguldani semmihez sem hasonlítható élmény! A kirándulás után a kikötő egyik hangulatos éttermének teraszán pihenünk meg, órákig nézegetjük a hajókat némi sör és pizza társaságában. Mikor felszállunk a hazafelé tartó utolsó vonatra, ránk is sötétedik már.
Nyaralásunk búcsúestéjén egy valódi portugál, főként a helyiek által látogatott étteremben vacsorázunk. Előtte persze alaposan körbekérdezünk, hogy melyik tavernát válasszuk, de bárkit faggatunk, a válasz egyértelműen a Sao Domingos vendéglő. Első ránézésre semmi különös, mondhatnánk, hogy kifejezetten egyszerű a berendezés, viaszosvászon abroszos asztalokkal, de mivel érkezésünk után tíz perccel már egy szabad hely sincsen, sejtjük, hogy nem hibázunk nagyot a vacsorával.
Előételként rák érkezik fokhagymás-paprikás szószban. Mind ez, mind a következő fogások kifogástalanul frissek és ízletesek. A mustáros-mézes grillezett sertésszelet és a naranccsal-mandulával készített lazac pont ugyanolyan nyomtalanul eltűnik a tányérunkról, mint a desszertként érkező narancsos édesség. A Sao Domingos vendéglő családi kézben van, amióta csak megnyitott. Vacsora után régi szokás szerint a tulaj mindenkitől öleléssel búcsúzik, mintha évek óta ismerné. Minket is kedélyesen megölelget, teljesen otthon érezzük magunkat.
Algarve sokkal több, mint gyönyörű partok lelőhelye, és mennyi mindenre nem jutott időnk! A székesegyház Faróban, a Ria Formosa Nemzeti Park ritka madaraival, Monchique mint Algarve legmagasabban fekvő települése, ahová eukaliptuszerdőkön át vezet az út, vagy Sagres és a Cabo Sao Vicente világítótorony mint Európa legdélnyugatibb csücske – mind-mind olyan látnivalók, amik felkerültek a „Portugália-listánkra”.
Ha majd ránk köszöntenek a sötét és hideg téli napok, biztosan vágyakozva gondolunk vissza a papucsból, szandálból száműzhetetlen homokra, az óceán illatára és a barátságos, napbarnított portugál emberekre ott, Algarvéban.
Fotó:
Raab Zsuzsanna
