2020.10.16. | Vargha Márk
Sorozatunk első részében meglessük Setúbal flamingóit, bejárjuk Alcobaça és Batalha kolostorait, naplementét nézünk Nazarénál, borozunk Colaresben, és elvegyülünk a fátimai búcsúban…
Sok szép hely van Európában, ahová szívesen visszatérnénk, de Portugália különösen a szívünk csücske. A közlekedési kultúrát leszámítva nem találunk benne olyat, ami ne tetszene: változatos tájak, végtelenbe nyúló óceán, nagyszerű műemlékek, a magyar ízléshez közel álló ételek, verhetetlen ár-érték arányú borok, szelíd emberek. Így idén nyáron, izgatottan figyelve az országok járványszempontú színskáláját, döntöttünk: a sárgából zöldre váltott kisebbik ibériai országot fedezzük fel újra, méghozzá hosszabban, mint a korábbi fél tucat utazás során bármikor. Lisszabonban landoltunk és 8 nap elteltével Portóból jöttünk haza. Beszámolónk első részében négy olyan látnivalót ajánlunk, melyek a két város közötti útról autóval letérve vagy akár tömegközlekedéssel könnyen elérhetők, és így egy hosszú hétvége során megtekinthetők.
1. Lisszabon környéki borvidékek
A fővárosban tartózkodó turisták egynapos kirándulásuk célpontjául szinte biztosan Sintrát, a parkokkal, palotákkal és villákkal büszkélkedő városkát választják. Sintrához nagyon közel található Colares DO, egy kicsiny, de történelmi borvidék. A lisszaboni borrégióban a tájborokon (Vinho Regional de Lisboa) kívül ugyanis minőségi bort is termelnek, méghozzá nem kevesebb, mint kilenc eredetvédett vidéken. Mindegyiknek megvan az a terméke, amiről elhíresült, az 1908 óta védett Colaresben ez éppen a ramisco nevű kék szőlő, melyből összesen 10 hektár van itt – és sehol máshol a világon. Bora magas savú és tanninú, vadcseresznyés-gyantás ízvilággal. A szőlőfajta agyagon terem, de az agyagréteget vastag tengeri homokréteg borítja, mely védelmet biztosít a növénynek. Kell is, hiszen erős az óceáni hatás: sós szelek, magas pára, áthatolhatatlan köd. De a homoknak van egy másik kedvező hatása is, ugyanis a filoxéra ellen is véd. A ramisco túlélte a gyökértetűvészt, gyökere tehát európai. E különlegessége miatt is érdemes mindenképp megkóstolni.
Colares kedves kisvárosában az 1931-ben alapított szövetkezeti pincészet, az Adega Regional pincéje maga is látványosság: balról és jobbról trópusi fafajokból készült, különféle méretű hordók sorakoznak, melyeknek összkapacitása több mint 1 millió liter. A portugál borvilágra egyébként jellemző a szövetkezeti működés. A kooperatívok a saját területükön termetten kívül sok magántermelő szőlősgazda gyümölcsét is megveszik. A kitűnő ramisco mellett kóstolhatunk elterjedt kék (castelão) vagy fehér (malvasia) fajtákat is, melyeket országosan vagy csak helyben ismert más fajtákkal házasítanak. Házigazdánk pedig az angolul kitűnően beszélő, kedves főborász lesz.
Ha több időnk lett volna, biztosan mi is több borvidéket fedezünk fel a főváros környékén. Nem kétséges, hogy legközelebb így fogunk tenni. Ha Colarestől például délre indulunk el, az édes boráról híres Carcavelos DO-ba botlunk, ha északra, akkor Bucelas DO-ba, ahol főleg az arinto fajtából készülnek jó fehérborok, csendes és habzó kategóriában egyaránt.
2. Setúbal flamingói
Delfinek szobrok formájában körforgalmakban és a város kapujában. Delfinek plakátokon és falfestményeken. Igen, a nem túl érdekes iparvárosból, Setúbalból a barátságos tengeri emlősök megfigyelésére is befizethetünk, de minket a szabadon élő flamingók jobban izgattak – nemcsak azért, mert kevés időnk volt, hanem mert nagyon kedveljük e méltóságteljes madarakat. A Sado Rezervátum 60 kilométerre fekszik Lisszabontól és 10 kilométerre Setúbaltól. Ha az olvasó nem akar zsákbamacskát venni, akkor javasolt előrelátóan érdeklődni, hogy mikor van vezetett, motorcsónakos túra a mocsaras vidéken. A kedves mindenes hölgy szerint ugyanis nyáron napkeltekor és csónakból, a rezervátum „sűrűjében” van esély a több tucat, főleg gázlómadár megcsodálására.
A hír hallatán nem adtuk fel, és körülbelül fél óra tűző napon való gyaloglás után – addig rovarokon kívül nem sok élőlénnyel találkoztunk – hirtelen megpillantottuk őket. Néhányan egy sekély tavacskában álltak, „tankönyvileg” féllábon, majd felrepültek, és kissé távolabb, egy másik állóvízben landoltak. A nem mindennapi látvány élvezetéhez egy távcső és sok szerencse kellett.
3. Alcobaça és Batalha
Lisszabontól északra két fontos kulturális látnivaló ajánlott: Alcobaça és Batalha kolostorai. Előbbit I. Alfonz király alapította 1153-ban, mivel megfogadta, hogy ha a santarémi csatában legyőzi a mórokat, kolostort emel a Szűzanya tiszteletére. A ciszterci rend által fenntartott épületegyüttesben, melynek gótikus stílusú temploma, kerengői és termei valóban lenyűgözőek, egy angol költő feljegyzései szerint a szerzetesek féktelen tivornyázása volt a jellemző, a kolostor 1883-as felszámolásáig. A vendég Alcobaçát egyenesen a „nagyevés szentélyeként” aposztrofálta. A zabálás – eléggé álszentnek tűnő – visszafogásának eszköze az volt, hogy az ebédlőbe egy olyan ajtón keresztül juthattak be a lakók, melyen egy bizonyos szélesség felett nem lehetett átférni. Érdemes kíváncsiságunkat visszafogva nem előbb, mint a két szereplő mesterien kifaragott szarkofágjánál állva megismerkednünk Alfonz fia, Péter király és Galíciai Inez udvarhölgy tragikus szerelmi történetével, mely bár megtörtént, több Trónok harca-epizódot is kitölthetne.
A portugálok nemcsak a mórok, hanem a spanyolok ellen is sokszor viseltek hadat. Egy csatagyőzelem folyománya Batalha szintén káprázatos kolostora, amelyet 1385-ben kezdtek el építeni, I. János utasítására. Az ország egyik legjelentősebb királyáról van szó, aki feleségével, Lancasteri Filippával együtt ide temetkezett. A bővítés során a stílus is változott, a gótika mindhárom szakasza megfigyelhető a különböző épületrészeken a koraitól az éretten át a későig, csakúgy mint a Mánuel-stílus (a késő gótika és kora reneszánsz speciális portugál keveréke), a reneszánsz és a barokk. A túra itt is a díjmentesen látogatható templommal kezdődik, majd az épületen át vezet, végül a tér felől külön bejáraton át megközelíthető, tető nélküli, de annál szebb Befejezetlen kápolnákban ér véget.
A két kolostor az UNESCO Világörökség része Tomarral együtt (melyről a következő részben lesz szó). A három műemlékre kombinált jegy is váltható – ahhoz képest, amit nyújtanak, nevetséges áron.
4. Nazaré és Fátima
Ha lúdbőrözni szeretnénk, nézzünk utána, milyen időjárás várható aznap, és töltsük a naplemente idejét a parti város, Nazaré felett, Sítióban (majd az azt követő éjszakát és reggelt magában Nazaréban, és csodáljuk a nagy zöld hullámokat). Balra zöld dombok egészen a látóhatárig, középen a fövenyes parton a város, jobbra az óceán és a lenyugvó nap. A kilátópontunk melletti téren még elcsíphetünk néhány helyi népviseletbe öltözött, különféle csemegéket áruló hölgyet is. Egy üveg jó bor társaságában romantikusabb esténk nem is lehetne.
Egészen más jellegű, de hasonlóan kitörölhetetlen emlék lehet a kicsit messzebbre fekvő Fátimában elvegyülni a tömegben a búcsú napján – ez mindig a hónap 12-e és 13-a. A Vatikán magját idéző, egy kilométer hosszú tér egyik végében a katedrális, a másikban egy modern templom áll, ezeken a napokon legalább tucatnyi misét vagy közös imádságot tartanak a legkülönfélébb beltéri és kültéri helyszíneken. Szürkületkor csak néhány tucat ember jár-kel a helyszínen, de ahogy közeledik az esti mise kezdete és nyugszik le a nap, egyre többen és többen érkeznek minden kapun át. A tömeg kántálása, hangos imája és a fáklyák összeolvadó fénye olyan hangulatot teremt, mely nem hívőként is igazán megrendítő.
A következők részekben olyan helyekre kalauzoljuk az olvasókat, amelyek egy-egy hosszabb, Lisszabontól és Portótól távolabbi autós túra megállói lehetnek.
Fotó:
Vargha Márk